Búvárcsütörtök

Bocsánatért esedezem, mivel már egy hete nem adtam életjelet magamról. Most viszont egyből dobok két bejegyzést, mert ha ennyi mindent akarnék egy bejegyzésben leírni, akkor kifolyna a monitorról.

Először is szeretnék elnézést kérni, mivel némi háborgás fog következni, de Adél is írta, hogy a blogot részben magamnak hoztam létre, és ha évek múltán visszanézem, szeretném tudni, hogy a vidám dolgok mellett mi borított ki/idegesített fel/szomorított el stb. Kisebb problémám akadt azzal, hogy ebben az országban (vagy csak városban, nem tudom, hogy máshol így van-e) mindenki ilyen környezettudatos. Mivel a tanév már nagyon a nyakunkon volt, a múlt héten családom talált egy alkalmas napot a füzetek és minden más iskolai dolog beszerzésére. Ennek felettébb örültem, mivel így legalább írni tudok majd valamibe az iskolában (tekintve, hogy könyveim még nincsenek). Szóval füzetbeszerzési útra indultunk, ami aztán kisebb tor-túrává bővült. Én otthon megszoktam, hogy bemegyek a boltba, beteszek kb. negyven füzetet a kosárba, és megvagyok. De itt ez nem így működik, hisz a családomnak rettentően fontos, hogy minden lap 100%-ig recycled paper-ből készüljön. Amit viszont nem lehet kapni mindenhol, így körülbelül kilencezer üzletet jártunk végig, mire a kemény hat tantárgyamra sikerült beszereznem a füzetek tömkelegét. Aminek persze a végén a fele nem is recycled paper-ből volt, mivel nem találtunk olyan boltot, ahol ilyet megfelelő mennyiségben árultak volna. Egyébként a szemetet is szelektíven gyűjtik, meg komposztálnak, ami szerintem tök jó, csinálják, ha van rá lehetőségük, csak az életünket nem kéne ennyire bonyolítani ilyen apróság miatt. Nna, innentől ígérem, hogy vidámabb, és kevésbé viharos vizekre evezek.

Átlagos napjaim egy kis motívumát szeretném leírni. Szinte semmi házimunkát nem kell csinálnom (persze azért megkértek, hogy a cuccaimat ne hagyjam szanaszét), egyedül a kutyasétáltatásban kértek segítséget. Ezt azért tartottam fontosnak leírni, mert aki jól ismer, az tudja, hogy egy kutyát kb. meg se simogatok, közel se megyek hozzá, nemhogy sétáltatás. Bár azért a feladat nem különösebben nehéz, mivel szegény jószág 14 éves, majdnem süket és vak, ráadásul reumája van, ami miatt alig tud járni, leülni és lefeküdni. És szegényke már elfárad, mire kiérünk az utcasarokra, úgyhogy tényleg nem megerőltető.

A múlt hét szerdai nap nem annyira izgalmas délelőttje után szipi-szupi délután kövekezett. „Leugrottunk” Santa Cruzba, ami egy nagyjából másfél órás kocsikázást jelentett. Szinte végig az óceán partján vitt az utunk, egyszóval gyönyörű látványban volt részünk. Egy helyen meg is álltunk, néztük picit a kyteosokat. Megjegyeztem, hogy milyen király lehet kipróbálni, de a host mummym javasolta, hogy a kezdők menjenek délebbre. Ilyen északon ugyanis a víz nagyon hideg és veszélyes egy nem túl gyakorlott szörfös számára (mint én). Ja, és cápák is vannak. Egy tengerparti szakaszon kívül Santa Cruznak van egy közkedvelt vidámparkja. Azért most ne egy ilyen Disney Land szerű szuper helyet képzeljetek el. Van benne 85 éves hullámvasút, ami korától függetlenül nagyon király, meg jó pár más attrakció, egyeseken lehet rettegni, másokon szórakozni. Engem például meggyőztek, hogy milyen nagyon fun felülni egy Libegő-szerű (vagy sífelvonó-szerű) cuccra, ami aztán néhány méter magasan viszi az emberkéket keresztül az egész vidámparkon. Elindultunk a levegőben, és igen hamar rájöttem, hogy hülye ötlet volt hagyni magamat rábeszélni erre, sokkal szívesebben mentem volna keresztül a vidámparkon a saját lábamon. De mint azt tudjuk, az ilyenről csak két helyen lehet leszállni, a két végén, én pedig nem voltam közel egyikhez sem, úgyhogy maradtam a fenekemen, és erősen könyörögtem, hogy legyünk már a célnál. Bár lehet, hogy ezt a libegőzést azért kaptam, mert előtte berángattam Larkint az horrorkastélyba, amit szegény nem nagyon értékelt.

És végre megvannak a tantárgyaim. Többé-kevésbé. (Ezt csak azért írtam, mert ha valamelyik tantárgyból túl magas vagy alacsony szintű csoportba tettek, akkor változhat.) Íme: US History, spanyol, matek, women’s literature (nők irodalma), comparative politics (összehasonlító politika, de nem tudom, hogy ez értelmes-e magyarul), video production (video-készítés). Volt egy kisebb megbeszélés egy magyartanárral, Ms. Landdel a tárgyaimról, és nagyon kedves volt. Először meghallgatta, hogy miért szeretném kihagyni a természettudományos tárgyakat az órarendemből, és úgy tűnik meggyőztem, ezt a fenti lista is mutatja. Majd Saya (az ASSIST képviselő) bemutatott egy-két tanárnak. Vicces volt, mert az összes tanár benn volt a suliban, valamilyen elsősegélyes tesztet töltöttek ki, mindegyik a földön ült, érdekes volt azt látni, ahogy a tanárok izzadnak egy „dolgozaton”. Elsőként egy matektanárral találkoztam, mivel volt némi problémám a tananyaggal. Szeretném nagyjából azt tanulni, amit a többiek otthon ebben az évben, és a tanár mondta, hogy az ő tantárgya nagyjából lefedi a témaköröket, amikre szükségem van, de lehet, hogy egy picit alacsony lesz a szint. És ekkor: „De ha szeretnéd, megtanítom neked külön.” ??????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mi van?? Egy tanár felajánlja, hogy megtanít nekem külön valamit, csak azért, mert otthon a különbözeti vizsgán majd szükségem lesz rá. Komolyan mondom, ezek a tanárok itt olyan tündériek, hogy az már hihetetlen. Egy picit dumáltam az igazgatóval, mondta, hogy ha van egy kis időm ugorjak be az irodájába dumálni. Ez itt így megy. Más tanár is felajánlotta, hogy ha bármi kérdésem/problémám van, akkor nézzek be hozzá, és segítenek.

Éééééééééééés még ugyanezen az iskolás-tantárgyválasztós-élménydús napon: BÚVÁRKODTUNK! Larkinnal, a host sisteremmel kipróbálhattuk a búvárkodást. Jó, azért még ne a korallzátonyok körül úszkálva képzeljetek el, hanem egy medencében. Ami mellesleg kb. négy méter mély. Nagggyon király! Én hihetetlenül élveztem az egész „órát”, bár a búvárkodni nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Szóval van az emberen egy mellény, amit meg lehet tölteni levegővel, vagy ki lehet engedni belőle. Bár ha kiengeded az összes levegőt, akkor ezerrel lesüllyedsz, ami a fülecskének nem finom. Ezt megtapasztaltam. A víz alatt kell valamennyi levegőt engedni a mellénybe, hogy tudj úszni. És innentől irányítani kell a légzést, mert ha nagy levegőt veszel, és benntartod, akkor szépen felhúz a felszínre, ha pedig jól kifújod, és nem veszel újra levegőt, akkor koppansz a medence alján. Én irtóra élveztem, bár a végén már remegő szájjal siettünk ki a medencéből, és álltunk be a tűzforró zuhany alá. Sajnos további tanfolyam nem lesz, mert kéne vennem egy négyszáz dolcsis felszerelést, amit aztán a súlyhatár miatt a repülőn nem is tudnék hazahozni. Otthon meg mihez kezdenék vele?

Voltam színházban is az elmúlt héten. Hát, nem mondom, hogy semmit nem értettem, de azt sem mondom, hogy nagyon tudtam, miről van szó. Néha otthoni színházban is előfordul, hogy nem lehet hallani vagy érteni dolgokat, nekünk pedig sikerült kifogni egy olyan darabot, ahol állandó jelleggel üvöltött legalább három ember, vagy nagyon hadartak. Plusz több mint három órás volt. Azért nagyrészt értem miről szólt, de ez egy színházi darabnál nem elég. Amúgy Pulitzer-díjas Broadway-siker, úgyhogy valószínűleg a nyelvi nehézségek miatt nem éltem át eléggé a dolgot.

Egyébként elég jól kezdek belejönni az állandó angol-beszélésbe. Egyre kevesebbet kell visszakérdeznem, viszont a kiejtéssel még vannak gondok. De biztos vagyok benne, hogy az idő elteltével javulni fog.