Sundance

Nemrég értem haza Utahból, tudom: „már megint Utahból?” Ám ez alkalommal nem síelni voltam, hanem a Sundance film fesztiválon. Ezt a bejegyzést a filmeknek és a fesztiválnak szentelem. Az egyik osztálytársam anyukája, Anne hívott meg még novemberben. Utahban lakik (és dolgozik) a férje, így az anyuka meg a srác is félig-meddig ott élnek, részben meg Oaklandben, szóval ott is van házuk meg minden, és meghívtak a filmfesztiválra. Hát nem arik?

Hosszú hónapok tervezgetése után végül elérkezett a várva várt nap, csütörtökön suli után értem jöttek, és átröppentünk Utah fővárosába, Salt Lake Citybe. Este csak úgy „elvoltunk” otthon a családdal. Péntek reggel Annel felautóztunk Park Citybe, Salt Lake City-től úgy kb. 40 percre, ahol a Sundance fő eseményei történnek. A Fesztivált minden év januárjában rendezik, idén 21-től 31-ig tart.

Első programunk egy rövid dokumentumfilm-csokor bemutatója volt. Ez hat darab 10-20 perces dokumentumfilmből állt, külföldi és amerikai egyaránt. Három volt köztük, ami nagyon tetszett. Az egyiknek az a címe, hogy Drunk History: Tesla, amiben egy részeg srác mesél el egy történetet Tesláról és Edisonról, valamint az egyenes és váltakozó áramról folytatott vitájukról. Úgy tudom a Youtubeon meg lehet nézni más Drunk History filmeket is ugyanezektől a készítőktől, és nem mellesleg nagyon viccesek. A Born Sweet (Édesnek születve) c. rövidfilm a másik, ami nagyon jó volt egy kambodzsai kis faluról és egy ott élő fiúról szól. A lakosok éveken át arzénnal mérgezett vizet ittak, és a film készítője a 15 éves fiú történetét mutatja be. A harmadik sztori, címe: Wagah, az indiai-pakisztáni határon játszódik, ahol minden este ünnepélyes zászló-bevonás van, és mindkét oldalon húszezer ember ünnepli a saját országát. A film azt mutatja be, hogy milyen nevetséges is, hogy egymástól pár méterre parádéznak az emberek, éltetik az országukat, ám később az interjúkból kiderül, hogy legtöbbük örülne, ha a két ország újra egyesülne. A dokumentumfilmek után láttuk az Obselidia c. filmet. Ez sajnos nem nagyon tetszett, nagyon elvontra sikerült. Eredetileg azt hiszem a szerelemről akart szólni, de valahogy a rendező igencsak mélyenszántó dolgokat szeretett volna elhinteni a filmben, így kissé belecsöppent a „mi az élet értelme?”, és a környezetszennyezés témája is, és az egész dolog összekutyulódott. Meg ráadásul picit belealudtam az elején. Szóval nem tetszett. Sajnos aznap a sztárnézés elmaradt, mivel a család egyik barát-családja várt minket vacsira. Ott van egy tizedikes srác, David, meg egy ötéves kisfiú, Andrew, és a két szülő. Az apuka előszeretettel cukkolt engem azzal, hogy Törökországból jöttem. Hungary /Magyarország/ hasonlít a hungry, éhes szóra, míg Törökország angolul Turkey, ami egyben pulykát is jelent. Így mind a két országot a kajához kapcsolják, és vannak, akik összekeverik Magyarországot Törökországgal. Bár az apuka csak szórakozott velem, tudta jól, hogy honnan vagyok. Vacsi után néztük picit a tv-ben a Hope for Haiti műsorát, amiben egy csomó sztár ül telefonoknál, és a haitiaknak adományozók beszélhetnek velük. Ezek mellett mindenféle híresség énekel, színészek pedig történeteket mondanak el Haitiről. A házból mentünk nyolcan egy Salt Lake City-beli filmvetítésre. A fesztivál központja Park City, de Salt Lake Cityben is lehet filmeket nézni. Aznap este a Bran Nue Dae (Brand New Day – Új nap) c. ausztrál musical vígjátékot láttuk. Hihetetlen vicces volt! A film 1969-ben játszódik, egy bennszülött fiúról szól, aki megszökik egy katolikus bentlakásos iskolából. Találkozik egy hajléktalannal, akiről kiderül, hogy a nagybátyja, és együtt megpróbálnak visszajutni a városukba, amihez a nagybácsi két hippi autója elé veti magát, és velük vitetik el magukat. Ám eközben az atya, az iskola vezetője (Geoffrey Rush) is elindul a faluba, hogy megtalálja a srácot. Az egész film végig irtó vicces, a végén pedig viccet csinálnak a happy endből, amikor kiderül, hogy mindenki mindenkivel rokon. Nagyon vidám film, és nem utolsósorban nagyon jó a zene és a táncok is. Ez a film nagyon tetszett, és a Sundanceben az a legjobb, hogy a filmek végén a rendező, és nagyon sokszor a készítők, színészek egy része is kiállnak a közönség elé, és lehet kérdezni a filmről.

Szombaton naggggyon korán keltünk, megint fel Park Citybe, a The Company Men (Cég emberek) c. filmre. A főbb szereplők: Ben Affleck, Tommy Lee Jones, Chris Cooper és Kevin Costner. A film a mostani válság idején játszódik. A fent felsorolt első három színész életéről szól, akik egy amerikai nagyvállalatnál dolgoznak, nagymenő üzletemberek. Aztán szép egyesével mindhármukat kirúgják a cégtől. Ezután próbálnak munkát találni, vagy kezdeni valamit az életükkel, de sajnos nem mindenkinek sikerül. Hihetetlen jó film volt, és a vetítés előtt láttam Ben Afflecket a teremben. De aztán leült a hatalmas nézőtéren, úgyhogy többször sajna nem láttam. Ezek után sétáltunk az utcán, és épp a hoteljából jött ki Tommy Lee Jones. Szerencsétlenre negyven fotós cuppant rá, plusz még a járókelők is csak úgy fényképezték, mint valami állatkerti mütyürt egy ketrecben, én meg tökre megsajnáltam, és nem csináltam róla fotót. Sajnos vele sem csináltam fotót, mert elég morcosnak tűnt, meg az az öt ember is, aki körülvette, és nem volt merszem odamenni hozzá. Majd láttam a film másik szereplőjét, Chris Coopert, ő épp fényképezkedett egy nőcivel. Ilyen faarcot én még nem láttam, mondom, ha velem is ilyen fejjel fényképezkedik le, akkor inkább nem is kell. Persze totál megértem őket, idegenekkel kell állandóan pózolniuk, nem mehetnek sehova magukban, és az összes hímnemű sztárnak kis szakállat meg bajuszt kell növeszteni annak a reményében, hogy úgy talán nem ismerik fel őket. A továbbiakban Anne látta Adrien Brodyt is, de mivel én nem nagyon ismerem az arcát, gőzöm nem volt, hogy az, aki elment mellettem, ő volt. (Közben megtudtam, hogy ő lesz a főszereplője az Antal Nimród rendezte Predators 2 c. filmnek.) Sétálgattunk még egy picit a városban, hihetetlenek az emberek, tömegek tolongtak az éttermek előtt, ahol valami híresség ebédelt éppen, hogy ha kijön, akkor lehessen fényképet csinálni vele.

Délután megnéztük a Get Low című filmet, tisztára izgatott voltam, mivel Robert Duvall és Bill Murray szerepel benne, és tudtuk, hogy kijönnek majd a színpadra. Ez a film is borzasztóan tetszett, Robert Duvall egy öregembert játszik, aki az erdőben teljesen elszigetelten él, mert az egész város azt hiszi róla, hogy megölt két embert. Mindenki tudna mesélni róla valamit, és elege lesz abból, hogy sztorikat hall magáról, így elmegy a temetkezési vállalkozóhoz, és megkéri, hogy rendezzenek neki egy temetési partyt, amíg él. A partyn végül elmondja az igazságot mindenkinek. A film végén az összes főszereplő kijött a színpadra, lecsücsültek, és egy csomó ideig válaszolgattak a kérdésekre. Ahhh, olyan király volt, Bill Murray persze hozta a formáját, félpercenként sütögette el a poénjait. :D

Nagyon nagy élmény volt ez a Sundance, három napot tölthettem itt, és öt filmet láttam, habár több mint száz filmet mutatnak be a fesztiválon. Ebben persze minden benne van, rengeteg rövidfilmet, pár perces dokumentumfilmet is vetítetnek. Mivel valószínűleg nem mindenki ismeri a Sundance Festival-t, álljon itt néhány mondat róla (idézet a Wikipédiából):

Az USA legnagyobb független filmfesztiválja, de nemzetközi szinten is a világ legjelentősebb független filmfesztiváljának tartják. Minden évben a Utah állambeli Salt Lake City-ben (Park City) tartják meg. A fesztiválra új filmjeikkel amerikai és nemzetközi filmes szakemberek látogatnak el. A fesztivál hivatalos programjában amerikai drámák és nemzetközi produkciók és dokumentumfilmek kerülnek nevezésre, valamint versenyen kívüli szekciókban is alkalom nyílik a bemutatkozásra, és egyéb programok várják az odalátogatókat.

Az igényes zsűri válogatásába csak művészi értékkel bíró alkotások kerülhetnek be. Fontosabb feladatnak tekintik, hogy új tehetségeket adjanak a világnak, mintsemhogy az ismert filmeseket még nagyobb sikerre segítsék. Ők fedezték fel Steven Soderberghet, Quentin Tarantinót, Robert Rodriguezt és Guy Ritchie-t.

A fesztivált Robert Redford alapította 1981-ben. Park Cityben még az 1960-as években Redford alapította Sundance elnevezéssel azt a nemzeti parkot, melyen 1981-ben hasonló néven alapítványt jegyeztetett be, intézetet építtetett, aminek keretében elindult az évente rendezett filmfesztivál. A Sundance név az 1969-ben Redford főszereplésével forgatott Butch Cassidy és a Sundance kölyök című western filmből ered. A Sundance Filmintézetet a hivatalos stúdióktól független fiatal filmesek segítségére alapították. Az intézet sokféle művészeti tevékenységnek nyújt lehetőséget, szervezésében képzési programokat indítanak (például forgatókönyvírói), fesztiválokat rendeznek a világ több pontján. Tevékenységét 25 tagú tanács irányítja.

Az idei fesztivál filmjeit 40 000 látogató nézi meg. A legnagyobb baj az, hogy ezek mind kis költségvetésű filmek, amiket sajnos moziban/DVD-n nem nagyon mutatnak be. Persze a Piranha c. röhejt 3D-ben adják majd a mozik. Na, mindegy, ilyen ez a világ. Robert Redford bácsitól nagyon rendes, hogy évekkel ezelőtt megszervezte ezt a fesztivált, ami a világ legnagyobb független filmfesztiválja. Csak ne lenne ilyen baromira hideg!! Vááááá, tiszta hó meg latyak minden. De a hegyek még mindig gyönyörűek. Sikerült egy-két fotót készítenem, de sajna nem igazán jön át a látvány. Bocsi!

Hosszú hétvége

Néhány napja „ünnepeltem” ittlétem felét. Mit is mondjak, igen gyorsan elment ez az öt hónap. Még csak az előbb szállt le a gépem, aztán elkezdődött a suli, majd elköltöztem, karácsonyoztunk, meg síeltünk, és sutty, már január 15-e volt. Most olyan állapotban vagyok, hogy ha azt mondanák, hogy menjek haza, akkor nyilván, örülnék, hogy láthatom az otthoniakat, mivel eléggé hiányérzetem van, de ugyanakkor szívesen maradnék is még. Azt hiszem, jobb, ha csak úgy sodródom tovább az árral, hisz már csak öt hónap van hátra, és szeretném kiélvezni, amennyire csak lehet.

A hét megint csak „szokásosan” telt. Kipróbáltam az ún. bootcamp-et (kiképzőtábor) a suliban, ez az, amiről írtam múlt héten, hogy kondicionáló óra szerűség. Persze mondták, hogy azért ez valószínűleg nem lesz olyan megerőltető, mint az evezés. Naná. A keddi edzés után három napig olyan izomlázam volt, hogy fájdalomcsillapítót kellett bevennem, mert mindenem egy merő görcs volt. De azért tetszett.

A januári irodalomórák helyett jelenleg a senior play (végzős darab) próbái folynak. A suliban hagyomány, hogy a végzős osztály február elején előad egy Shakespeare-darabot. Idén a Vízkereszt, vagy amit akartok c. darab került sorra. Ez egy vígjáték, és az öt rendező, öt irodalomtanár egy trópusi témát talált ki a darabhoz. Tehát minden trópusi szigeteken játszódik. Én nem játszom, csak táncolok benne kétszer. Az egyik jelenetben ezt a hula-táncot (hawaii tánc) fogjuk előadni . A következő félévi irodalomtanárom, Ms. Yee tanítja be nekünk. Nagyon vicces, bár sajnos mi nem vagyunk annyira jók, mint a videón. Viszont az első próbánál feljött az alattunk lévő szinten tanító tanár, hogy hagyjuk már abba. Később rájöttem, hogy Taylor pont azzal a tanárral volt órán, és azt mondta, hogy az egész terem rezgett, a székek, asztalok rázkódtak, az emberek próbáltak egymásnak kiabálni a termen keresztül, de nem lehetett hallani, a szegény tanár meg háromszor mondta el ugyanazt a mondatot, mert annyira összezavarta a dübörgésünk. Bár azért be kell valljam, jól bírták, negyed órába tellett, mire feljött szólni. :D

Mindig rá kell jönnöm, hogy egészen elképesztő ezeknek a magániskoláknak a felszereltsége és színvonala. Minden évben háromszor-négyszer készül egy videó a suli filmes diákjainak jóvoltából, ezeket a filmeket úgy hívják, hogy Hawktrax. Mindig valami aktuális eseményről szólnak, vagy épp csak szórakoztatnak. A héten vetítettek egyet. Azon kívül, hogy az ember sírva röhög tíz percen keresztül, egészen hihetetlen számomra, hogy milyen tehetséges emberek járnak ide. A film legeleje egy rajzfilm volt, nyilván nem Disney-szintű, de remekül meg volt csinálva, és ez egy itteni, sulis diák műve. Arról nem is beszélve, hogy a film többi részében a tanárok probléma nélkül hülyéskednek, táncolnak, mindenféle „idióta” dolgokat megtesznek, csak azért, hogy a diákokat szórakoztassák. És meg is van az eredménye: sokperces vinnyogó nevetés a közönség soraiban, majd tapsvihar, és sikítás. Ilyesmi nagyon jó lenne otthonra is!

A hétvége háromnaposra sikerült Martin Luther King napjának jóvoltából, és igencsak a filmnézés jegyében telt. Péntek este host mummyval megnéztük az Egyszerűen bonyolult című filmet. Nem is tudom, mikor nevettem utoljára két órán keresztül folyamatosan. Elképesztően vicces volt, ajánlom mindenkinek, aki egy kis felhőtlen kikapcsolódásra vágyik! Szombaton átjött egy barátom, kivettük videótékából a Nászfrász című filmet, és azt néztük meg. Vasárnap felutaztunk Sonomába. Épp fel akartuk rakni a Büszkeség és balítéletet, amikor észrevettem, hogy épp a Golden Globe megy a tv-ben. Tök jó, legjobb film/dráma kategória: Avatar, legjobb rendező: James Cameron (Avatar), legjobb férfi főszereplő/vígjáték, musical kategória: Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes), legjobb film/vígjáték, musical kategória: Másnaposok. Vááááááááááááá, totál izgatott lettem. Aztán meg persze csak megnéztük a Büszkeség és balítéletet. És olvadoztunk. Olyan remek a semmittevés…

Ma az egyik barátomhoz mentünk át sütögetni. Kezdek rájönni, hogy a kajamániámmal a legjobb helyre jöttem. Igaz, hogy nem ebédeltünk, de csináltunk csoki szuflét, csokissütit, meg créme bruleet. Picikét úgy éreztem, hogy túlzott cukormennyiséget vittem be a szervezetembe, de két süti között ezt kompenzáltuk egy kis chipsszel. :D Ezek után megnéztük a Lovely Bones című filmet moziban. Nem tudom, mi a magyar címe, de nem is akarom. Borzalmas volt, és nem érdemes megnézni, mert két óráig csak az agyadat unod szét. De a mellettem ülő lánnyal jó sokat röhögtünk rajta. Úgyhogy nem is volt olyan szörnyű.

Holnap suli. Neeeeeee!

Vissza a való világba

Dájóóóóóóóóó, elkezdődött a suli. Az izgalmas hétköznapokat ismét átveszik a picikét unalmasabb, egyhangú, iskolábajárós napok. Azért remélhetőleg történik majd velem egy-két említésre méltó dolog az ittlétem második felében. :D

A szünet utolsó hétvégéje egész jól telt, szombaton Ms. McKennával és a családjával találkoztam. Elmentünk egy nagggyon amerikai helyre, a filmekben lehet ilyeneket látni, ezermillió bugyuta játékkal/videójátékkal hülyítik magukat a kisgyerekek, és lehet pizzát enni. Vicces volt. Bár talán inkább szomorú látni, ahogy hercegnőnek öltözött kislányok jönnek ide „játszani”, a kisfiúk egy része pedig ruhába öltöztetett bébi tirannoszaurusz rexekre emlékeztet. Azért szerencsére az is igaz, hogy én ezzel a réteggel (itt az igény és intelligencia szintre gondolok) nem nagyon találkozom a „hétköznapjaimon”. Így egyszer azért élvezhető, ezt is kipróbáltam: játszottam minigolfot, meg egy béna, leegyszerűsített kosárlabdát, aztán meg rénszarvasokra lövöldöztem. Igen mélyenszántó este volt! Ezek után megnéztem a Mary Poppinst, és teljesen odavoltam, ez a világ legédesebb filmje, és olyan rég nem láttam! Pedig tisztára a gyerekkorom. :D

A szünet utolsó napján a többiek elmentek megnézni az Avatart, én pedig megnéztem a Kilenc című filmet. Khm, ez egy musical, a dalok igen jók, a szereposztás fergeteges, és szívesen leírnám a történetet, de az sajnos nincs neki. Nem ajánlom különösebben senkinek, csak ha nagyon nem tudtok mit kezdeni magatokkal.

És hétfőn vissza a való világba. Vizsgaeredményeket is kaptunk:

MATEK: 87% - ez eddigi legjobb eredményem, ami szerintem elég siralmas, de ez van, mostmár tuti, hogy nem leszek atomfizikus.

TÖRI: 88% - ezzel sem vagyok elégedett, de a pontozást nem nagyon értettem, úgyhogy a valóságban lehet, hogy ennél többet, vagy akár kevesebbet értem el, de sajnos a tanárhoz használati utasítás kéne, nem egy egyszerű eset.

SPANYOL: 97,5% - ez egész jó.

POLITIKA: 93% - szintén tűrhető.

Az angolról (=irodalom) még nincs eredmény, úgyhogy arról majd később. Az évkönyvnél a végzős szerkesztők (akik főmuftik, és az egészet irányítják), meg a tanár is ki van akadva mindenkire, hogy nem vagyunk készen az oldalainkkal, meg hogy nem néznek ki jól, meg nem fektetünk elég energiát a dologba, úgyhogy remek a hangulat, ráadásul az M&M’S is elfogyott, ami nekünk volt ott.

Nos, a héten abbahagytam az evezést. Ezáltal úgy érzem, hogy a szabadidőm nagyjából 60%-kal nőtt, és talán így lesz időm készülni arra a négy, egyetemre beszámító vizsgára, amit megpróbálok majd letenni itt év végén. Tudom, jól hangzik, én is alig várom már. :D A vizsgák mellesleg az SAT (Scholastic Aptitude Test = képesség-felmérő teszt, asszem erről már írtam), ami egy szimpla szövegértés, matek, esszéírás, csak valahogy mégsem ilyen egyszerű; valamint két tantárgy-teszt: amerikai töri (ami csak azért lesz nehéz, mert amit kérdeznek, azt a tanár még csak véletlenül se tanítja) és spanyol; végezetül pedig a TOEFL (Test of English as a Foreign Language = az angol, mint idegen nyelv tesztje). Ennyi, majd csak eltöltöm valahogy az időmet. És most, hogy nem fogok evezni, a suliba járok majd egy kondícionáló-erősítő edzés-szerűségre hetente kétszer. Meg lehet, hogy járok majd spinningre vagy táncra vagy pilatesre. De azt még nem tudom.

Pénteken nagy nap volt a suliban! A suli kosárcsapata a Redwood Christian High School ellen játszott egy-egy meccset, és ezért pénteken ebédkor az egész gimnázium átvonult az oaklandi Oracle Arena nevű profi Warriors stadionba. Mondjuk annyira nem volt elképesztő látvány, mivel úgy az egynegyedét töltötte meg a két iskola nézőserege. Természetesen mind a két meccset hatalmas fölénnyel nyertük. A lányok meccse a végére már elég fájdalmas volt, mivel a mi csapatunk húsz másodpercenként büntetőt dobott, a másik csapat annyit szabálytalankodott. A fiúk játéka egy picit jobban sikerült, meg valljuk be, látványosabb is volt. Ők 22-69-re nyertek, úgy, hogy az első félidőnél a másik csapatnak 9 pontja volt, ebből kettőt szerzett nem büntetődobásból. Csúnya vereséget szenvedtek. :D

Szombaton elmentünk egy páran moziba, megnéztük az Avatart. Csak a változatosság kedvéért. Másodszorra még jobban tetszett, mint elsőre, tényleg ajánlom mindenkinek, hogy amint március-április környékén jegyet tudtok szerezni, menjetek el megnézni! Ezután pedig három lánnyal meg Taylorral elmentünk a CVS-be. Ezt hivatalosan gyógyszertárnak hívják, de itt az számít gyógyszertárnak, hogy van egy tecsó-szerű bolt, ahol gyógyszert is árulnak. Szóval ide mentünk, nem gyógyszerért, hanem mert rengeteg sok hasznos dolgot kellett vásárolnunk. Végülis mi lenne értelmesebb program szombaton este fél 11-kor, minthogy az ember patikába menjen:D?? Picikét felforgattuk a boltot, de nagyon sokat nevettünk, és csináltunk egy pár fényképet is. A host anyum, meg én is egyetértünk abban, hogy Taylornak igen jó humorérzéke van, nos, itt látható ennek a humorérzéknek a legújabb terméke. Miután mindenki vett valami elképzelhetetlenül szükséges szükségletet (Nora-nyalóka, Hadley-fagyi, Zsófi-csoki, Taylor-gumimaci), hazadöcögtünk. Ezután volt egy felettébb kellemes éjszakám, ugyanis éjjel fél háromig valami bennem úgy gondolta, hogy ez nem megfelelő időpont az alvásra, és így álmatlanul feküdtem néhány órácskán át az ágyban. Amikor ezt meguntam, csináltam egy kis politika házit, van időm végülis, nemde? Vasárnap reggel aztán fél nyolckor kelhettem, mert FADE-es gyakorlóreggel volt, amire így érdekes állapotban érkeztem, ráadásul az itthoni kávéautomatából kifogyott a kávé (ez volt az a pont, ahol azon gondolkodtam, hogy sírjak-e vagy visszamenjek aludni). Végül persze elmentem a FADE-es gyakorlásra, ahol gyakorlásként három órán keresztül nem csináltunk semmit. Így elég pocsék állapotban voltam, picit asszem meg is ijedtek tőlem az itthoniak. De ezek után beszéltem anyáékkal, és onnantól egész tűrhető volt a napom.

Láttatok mostanában táncoló nagyit? Host anyum anyuja meg nővére eljöttek ma éjszakára, és együtt megnéztük a Mamma Miát. Olyan aranyosak itt az emberek, végigtapsikolták, táncolták, énekelték a filmet. Olyan vicces, hogy a nagyit nem nagyon érdekli, hogy neki most állítólag fáradtnak, öregnek kéne lennie, ehelyett jól elvan, énekel a You are a dancing queen c. számra, úgyhogy nagyon édes volt. :D

Szép időket és kevesebb havat kívánok mindenkinek!

ASSIST interjú

Nos, hamarosan itt az ASSIST válogatási folyamat utolsó fordulója, az interjú. Gratulálok mindenkinek, aki bejutott!! Ezt a bejegyzést Flóra kommentjére válaszolva írom, remélem segít majd neki, és az összes többi idei jelentkezőnek is. Nos, a szóbelitől nem kell izgulni (bár tudom, hogy ezt könnyű mondani, én mind a kétszer, mikor jelentkeztem, totál ideg voltam :D), mivel az interjúztató bácsik nagyon arik. Hármasával fogtok bemenni, először az esszéről fognak kérdezgetni jó sokat. Nyugodtan beszélj, amennyit csak bírsz, inkább ők állítsanak le, minthogy kifogysz a mondanivalóból. Ne érezd hülyén magad, ha elmondod újra azt, amit egyszer már leírtál az esszédben, és nyugodtan beszélj arról, hogy az adott elfoglaltságot miért élvezed, milyen szerepet szánsz neki a jövőben stb. Ez még egy elég könnyű rész, azt semmiképp nem szabad elfelejteni, hogy fényes mosoly az arcra, és odafigyelünk a másikra. Ezt most úgy értem, hogy nézz rá a másik jelentkezőre, amikor beszél, bólogass, ha esetleg egyetértesz. Még csak véletlenül se lehessen látni rajtad, hogy elkalandozik a figyelmed, vagy nem figyelsz oda, mert az rosszpont. Az esszés kérdések után következik a fantáziát igénylő rész. Ide csak példákat tudok mondani, amiket tőlem kérdeztek: mindig van egy önértékelő kérdés pl. ha a barátaid összejönnének nélküled, akkor mit mondanának rólad/ha megnyernéd az ösztöndíjat, és a búcsúbulin a barátod toastot mondana, akkor mit mondana, mi fog hiányozni veled kapcsolatban. Volt olyan kérdés is, hogy ha lefestenének egy képet rólad, akkor hogy képzelnéd el magad (hol lennél, kivel, mi történne a képen stb.). Használd a fantáziád, nincs rossz válasz, csak ha nem mondasz semmit! Ezek után vannak olyan kérdések, hogy ha állat lennél, akkor mi lennél, ha kaja lennél, akkor mi lennél. Szintén nincs rossz válasz, nem az a lényeg, amit kitalálsz, hanem az, hogy meg tudod-e magyarázni értelmesen. Ezeket nagyrészt személyre szólóan kérdezik, tehát mind a három jelölt más kérdést kap, majd ezután jönnek olyan kérdések, amit mindenkinek meg kell válaszolni. Ilyenek például, hogy ha választhatnál, akkor mit szeretnél, hatalmat, bölcsességet, vagy pénzt. A másik, hogy ha valakivel találkozhatnál, akár a múltból, jelenből, jövőből, tényleg akárkivel, akkor ki lenne az. Ezek után pedig következik az utolsó rész, ami vagy egy megbeszélés, vagy egy vita. Pl. el kell döntenetek, hogy ha egy lakatlan szigetre vihettek mondjuk öt dolgot, akkor mi lenne az, vagy hogy mi a XX. század legjobb találmánya. Nekem tavaly az volt a kérdés, hogy ha az özönvíz újra megtörténne, és mi játszanánk Noé szerepét, akkor melyik három embert a történelemből vinnétek fel a bárkánkra. És ennyi, itt a vége. Abban szinte biztos vagyok, hogy ugyanezek a kérdések nem fognak előfordulni újra, de valószínűleg a lényeg ugyanaz lesz. Nem is adok válaszokat, szerintem próbáljatok meg ezen elgondolkodni, és ennél többet nem nagyon lehet készülni. Velem nem fordult elő, de elképzelhető, hogy a SLEP tesztkor írt esszédbe is belekérdeznek. Hangsúlyozom, nagyon fontos a kisugárzás, tűnj kedvesnek és magabiztosnak, még ha nem is érzed annak magad, kívűlről hatásos! Sok sikert mindenkinek!

Holiday

Ez már tényleg túlzás, Zsófi!!!! Most nagyon szégyellem magam, mert nem tudok elég kifogást összeszedni, hogy miért nem írtam már két hete. Most igazán nem hivatkozhatok a tanulásra, vizsgákra sem. De most beszámolok mindenről, ami az utolsó bejegyzés óta történt.

Lassacskán eljött karácsony hete, amelynek az első felét természetesen több napos vásárlással töltöttük. Szerdára host anyum betervezett egy süti sütést, itt ez szociális tevékenységnek számít, mennek át az emberek egymáshoz, és viszik a zöld kristálycukrot meg a rózsaszín krémet a sütik tetejére. A süti sütős anyuka egyébként az én host anyum legjobb barátnője, és nagyon aranyos, meg két egyetemista lánya van, akik szintén nagyon jófejek. A sütögetés után a host családom rásózott erre a családra, mivel aznap (szerda) délután érkezett meg Taylor nővére, Carolyn az egyetemről, és elmentek vacsizni. Mi pedig a sütögetős családdal megnéztük az Up in the Air c. filmet (Egek ura).

Csütörtökön, 24-én pedig felmentünk SONOMA-ba, a host anyum szüleinek a házába. Sonoma egy völgy San Franciscótól északra, és az egyik legjelentősebb californiai borvidék. Itt van a host családomnak is egy „apró” birtoka, ahol egyébként szőlőt termelnek, amit aztán eladnak egy borásznak.

De visszatérve a Karácsonyra, a host anyukám szüleinek a házába autóztunk Taylorral. A host szülőkre ezek után még egy olyan két órácskát várni kellett, hiszen a Szenteste ugye tökéletes alkalom arra, hogy vásároljanak még egy pár cuccot karácsonyra. Hmm. Templomba is mentünk volna, de a szülők késtek, így ez elmaradt. Sebaj, legalább este nyolcra a család is teljes volt, így végül tizenöt embert számoltam össze. Nagyon finom karácsonyi vacsit ettünk, majd ezek után éjjel egyig ajándék-csomagolással töltöttük az időt. Tiszta viccesek, olyan is volt, hogy valaki a saját ajándékát csomagolta be. Ja, meg társasoztunk is, Taylor két lány unokatesójával, Rachellel és Aliciával, akik egyetemisták, és Daviddel meg Sammel, akik kilenc és tizenhárom évesek. Nagyon aranyos a családja, jókat játszottunk, és remekül éreztem magam. Azért lefekvés előtt még kinyithatott mindenki egy ajándékot, ez családi hagyomány, és mindig pizsamát kapnak (mennyi pizsamájuk lehet…!). Én pedig kaptam egy plüsslovat. :D Amikor már este hullafáradt voltam, akkor még vállaltam, hogy az egyik nappaliból, ahol csomagoltak, áthordom a becsomizott ajándékokat a másik nappaliba, a fa alá. Egy idő után, már nem nagyon tudtam, hogy akkor mégis hova is rakjam a cuccokat, mert már egymillió ajándék hevert a nappaliban. Ez szerintem végülis érthető, hisz tizenöt embernek sok ajándék jár, csak az a vicces, hogy pár éve megegyeztek, hogy két nevet kihúznak a kalapból, és csak annak a két rokonnak vesznek ajándékot. Ez hivatalosan még mindig működik, ám gyakorlatilag mégis ad mindenki mindenkinek legalább egy ajándékot. Aztán, hogy ne bukjanak le, úgy írják alá, hogy a Mikulástól. Ja, és itt az a hagyomány, hogy kiraknak sütit, meg tejet a Mikulásnak, répát meg a rénszarvasoknak, aztán amikor a gyerekek elmentek aludni, akkor a szülők megeszik, és a gyerek reggel, mikor felkel, látja, hogy a Télapó itt járt, és megette a sütit. Egyszóval volt kajánk az ajándékcsomagoláshoz. :D

Vacsi közben egyezkedtünk, hogy mikor keljünk fel, hiszen ugye csak együtt lehet kinyitni az ajándékokat. David javasolta a reggel hét órát, erre az összes tinédzser felhördült. Sürgősen javasoltam a tizenegy órát, de végül 8:40 lett. Másnap nagy nehezen ki is vakartam magam az ágyból, mindenki berohant a nappaliba, kibontogattuk a „stockingokat”, amik a kandallóra fellógatott zoknik, mindenféle cukorral-csokival megtömve. Ezek után elkezdtük lebontani az ajándékhegyeket. Itt picit leesett az állam, mivel mindenkitől kaptam ajándékot, ami szerintem mégiscsak túlzás, hiszen az igaz, hogy mindenkivel találkoztam már legalább egyszer, de azért nem ismertük egymást különösebben. Ez nagyon jólesett, és amúgy is rengeteget foglalkoztak velem, hogy ne érezzem az otthoni családom hiányát, így aztán nagyon szép karácsonyom volt. A nap többi része kajálással meg társasjátékozással telt, én pedig a nap egy részében elmerültem az 1000 db-os puzzleban, amit a host tesóimtól kaptam.

Ja, és volt White Elephant ajándékozás. Ez egy amerikai szokás. Az a lényeg, hogy becsomagolsz szépen egy olyan ajándékot, amit semmiképp se szeretnél ajándékba kapni, és semmit nem lehet vele kezdeni. Ezek után sorrendet húzunk, mindenki kibont egy ajándékot, vagy ellophatja más ajándékát. Nagyon vicces, néha egészen undorító dolgokat is ki lehet fogni, mint például bekeretezett, hímzett kép, ami zellert és répát ábrázol. Jó sokat nevettünk. Másnap pedig elmentünk moziba, megnézni a Sherlock Holmest. Tíz perccel a film kezdete előtt értünk oda, és jegypénztárnál egy picit lefagytam, mivel egy utcatömbnyi sor állt a pénztárakhoz. Mégis kaptunk jegyet, annak ellenére, hogy azt hittük, lehetetlen lesz. Kiderült, hogy az Avatarra lehetetlen, a többi film megoldható. :D

Vasárnap reggel hazamentünk, majd összepakoltunk Taylorral meg a host apummal, és „elröppentünk” Utahba, síelni. Egy nagyon édi kis falucskában laktunk, Solitude a neve. Bevallom egy picit izgultam, mivel ugye még soha nem síeltem, ráadásul a térdeimet sem erre találták ki. Ettől függetlenül első nap elmentem egy snowboard órára, mivel mindenki azt mondta, hogy a térdnek az nem árt annyira, mint a sílesiklás. Hát, nem vagyok egy őstehetség, az biztos, de nagyon élveztem a snowboardot. Bár a térdem és a fenekem már eléggé fájt az óra végére. :D Az a jó a snowboardban, hogy van két módszer a megállásra, de ha egyik se jön be, akkor csak fenékre ülsz, és már meg is álltál. Egyszóval a snowboardot ajánlom mindenkinek, akinek jobbféle térde van, mint nekem. Tényleg nem nehéz, csak felállsz, elkezdesz csúszni, aztán meg fenékre esel, és így tovább. Persze felállni nem könnyű, mivel ha arccal a lejtő alja fele próbálkozol, akkor guggolásig jutsz, és elkezdesz lecsúszni a domboldalon. Emiatt meg kell fordulni, ami meg nem túl egyszerű, tekintve, hogy egy másfél méter hosszú deszka van a lábadra erősítve. Így hasra kell hemperedni, majd felállni, és utána elkezdeni csúszni. Nagyon vicces. Délután Taylorral elmentünk snowshoes-ni, ami egy lapos izé, amit a csizmádra szíjazol, és az alján lévő karmok segítségével tudsz járni a hóban, anélkül, hogy elcsúsznál. Szép kis túrát tettünk az erdőben, picit több mint két órán keresztül. Másnap sífutottunk, ami nekem nem nagyon jött be, mivel az út végig lejtett, én meg sílesiklásban nem vagyok túl jó (ld. fentebb), és a fenekem meg már nagyon nem értékelte a percenkénti elzúgást. Úgyhogy újra snowshoes-t béreltem, és egymagam túrázgattam picit. Azért nem éreztem magam teljes biztonságban, mivelhogy mondták, hogy a környéken egy jávorszarvas lakik, azzal vigyázzunk. De szerencsére nem futottunk össze. Összességében élveztem a síelést, bár valószínűleg kissé későn kezdtem, így sokszor csak az járt a fejemben, hogy mennyire nem érzem kellemesen magam amiatt, hogy a lábam egy hurkapálcához van kötve. Viszont sok szép élményben volt részem, láttam havat is, ami ugye Oaklandben nem gyakori, és kipróbáltam a snowboardot, amit mindig is szerettem volna.

Este pedig megnéztük az Avatart, hogy megtudjuk, mi olyan szuper rajta. És megtudtuk. Nagyon-nagyon tetszett!! Szerintem nagyon különleges film, és biztos vagyok abban, hogy ilyen még nem készült. Szóval nézzétek meg!

Harmadik nap zuhogott a hó, én meg perverz módon elmentem sífutni, nem tudom, hogy ez hogy jutott az eszembe, de aztán végül csak egy lapos területen gyakoroltam egy keveset, és hamarosan vissza is mentem a hotelba. Azért azt még meg kell jegyeznem, hogy a Sziklás-hegység elképesztő látványt nyújt, olyan gyönyörű, hogy az már hihetetlen.

Hát a vakáció nagyrészt ezzel le is zárult, és nem panaszkodhatok, rengeteg érdekes és szép élményben volt részem. A családom az összes tartozékával együtt nagyon igyekezett széppé tenni az ünnepeket.

És itt egy videó az ajándékokról (később azért jött még egy pár).