Sunny days, foggy days

„The coldest winter I ever spent was a summer in San Francisco.” (A leghidegebb tél, amit valaha átéltem egy nyár volt San Franciscóban). Nos, Mark Twainnek igencsak igaza volt, a nyár valóban nem túl meleg San Franciscóban, és az idő nagy részében köd van. Bár azért nem ennyire drámai a helyzet. Nagyjából 24 fok körül van a hőmérséklet, úgyhogy senki ne higgye azt, hogy egy folyton „Sunny” Californiában töltöm napjaimat. A város, San Francisco szerintem nagyon szép, bár én nem ott, hanem a Bay Area (a San Francisco-t körül ölelő terület neve) egy kisvárosában, Piedmontban lakom a host családomnál, ahol egy picit melegebb van, mint SF-ban.
Ittlétem első napján történt velem valami, amit muszáj leírnom. Az ASSIST képviselő a suliból átjött a host családomhoz, hogy találkozzon velem, és beszélgessünk. Ez számomra egészen furcsa, hiszen otthon nem igazán életszerű, hogy egy tanár elmegy a diák otthonába csak azért, hogy találkozzon vele. A tanárnő, Saya nagyon kedves volt, beszélgettünk, ismerkedtünk, hozott nekem pólót meg pulcsit a suli jelképével, érdeklődött az orientáció felől. Csodálkoztam, hogy mennyire közvetlen, de persze ugyanakkor nagyon tetszett is. Majd a host sisteremmel, aki egy évvel fiatalabb nálam, elkezdték kielemezgetni a suliban kialakult fiú-lány kapcsolatokat. Nem igazán vágtam, hogy miről beszélnek.
Az utóbbi napokban sokat ismerkedtem a környékkel, és hihetetlenül más itt minden. Egy ilyen „kisvárosban” négysávos utat még nem láttam. Az is igaz, hogy költöttek rá rendesen. Még az orientáción, mikor megjegyeztük egy ASSIST-os emberkének, hogy milyen jó az autópálya, elmondta, hogy ja, 1,4 milliárd dollárt költöttek rá. Hát igen, picit több forrásuk van, mint nekünk. Ugyancsak ő mesélt nekünk a fiáról, aki Boston mellett jár iskolába. Még az életében nem járt Bostonban, pedig húszpercnyire van tőle a város. Ez az amerikai társadalom egy rétegének a nagy problémája; nem mozdulnak ki. Szegény bácsi meg ott fényképezte az ASSIST-os diákokat, mondta, hogy majd elküldi a fiának, aki nagyon fog csodálkozni, hogy kik ezek a képen, hisz úgy néznek ki, mint az amerikaiak.
Bocs, egy picit eltértem a témától. Az én kisvárosomban amúgy nem sok a látnivaló, a kertes házakon, boltokon, éttermeken meg két mozin kívül nem sok minden van. Bár még az is lehet, hogy a mozik nem is ebben a városban vannak, mivel itt nincsenek feltüntetve a határok a városok között. Például van itt egy olyan utca, aminek az egyik oldala még Piedmont, a másik Oakland. Viszont tényleg rengeteg az étterem. Egy utcában van legalább három mexikói kajálda, nevetségesen közel egymáshoz. Amúgy kezdek nagy étterem-szakértővé válni. Még egy hét sem telt el, de már ettem egy mexikói és egy japán étteremben, egy spanyol tapas bárban, valamiféle kaviáros helyen, két olasz és egy francia étteremben, meg egy California Pizza Kitchen nevű helyen. Ja, és van egy új kedvenc italom, az Italian soda. Ez szódavíz, jég és valamilyen szirup keveréke. A szirup lehet vanília, mogyoró és bármilyen gyümölcs. Nagyon finom! A kaviáros étteremből pedig van egy érdekes élményem. Ez a hely az ún. Fairy Buildingben található, ami egy hatalmas piac, ezért az étterem egész apró, és a piacon sétálgatók belátnak. Szóval épp elkezdtünk enni, amikor az olasznak kinéző (valószínűleg tényleg olasz) pincér elkezdett énekelni. De nem ám akármit, hanem valamilyen áriát, teljesen tisztán, és jó hangosan. Naná, minden sétálgató ember megállt bámészkodni, az étteremben ülők meg teljesen ledöbbentek. A pasi meg csak nyomta olaszul jó pár percig. Persze a végén hatalmas tapsvihart kapott, én meg csodálkoztam, hogy egy ilyen ember miért is dolgozik pincérként.
Az elmúlt héten sétáltam a Berkeley Egyetem campusán, ami szerintem gyönyörű, bár az itteni diákok többségének érdekes a stílusa. Olyan hippisek. Ezért is csúfolják a várost „Bizarrkeley”-nek vagy People’s Republic of Berkeley-nek.
Eddig „csak” kétszer jutottam be San Franciscóba, ebből egyik alkalommal egy rövid városnézés céljából. Host anyummal körbekocsikáztuk a várost, és mesélt a különböző városrészekről. A Castroban élnek a meleg párok, a Sea Cliff a gazdagok helye, 2 millió dolláros házakkal, és valahol ott lakik Robin Williams is. Láttam néhány részét a Golden Gate Parknak, ami hatalmas, körülbelül akkora lehet, mint a Central Park New Yorkban. A parkban található az Academy of Science, ami azért érdekes, mert a tető ún. living roof. Ez azt jelenti, hogy kis dombok vannak a tetőn, földből, rajta fűvel. Ez biztosít az egész épületnek hőt, vizet stb. Elég érdekesen néz ki.
Utaztunk a Cable Car-on is, ami talán az egyik legismertebb látványossága San Franciscónak a Golden Gate Bridge mellett (ahová egyébként még nem sikerült eljutnom). Nagyon nagy élmény volt, lógtam le a kocsiról, ezerrel kapaszkodva, miközben a vezető a csengőjén mindenféle dallamot játszott, a megállóknál pedig közölte, hogy csak nőket hajlandó elvinni.
Vasárnapra az egyik diák családja szervezett nekem egy találkozót a házukban, meghívták pár jövendő osztálytársamat. Kedvesek voltak, de ez még csak egy röpke ismerkedés volt, az egész csak rövid ideig tartott, ezért nem is nagyon tudok most ennél többet mondani róluk. Ja, és Új-Zélandot Ausztráliával azonosítják, de ezt elnézzük nekik.

Ezerrel közeleg az iskolaév, még van egy csonka hetem arra, hogy kiélvezzem a szünetet és a szabadidőt. Majd jelentkezem az újabb fejleményekkel, csütörtökön derül ki, hogy mik lesznek a tantárgyaim. Júújjj, de izgis!!!