Elképesztően felgyorsultak az események! Az előbb kezdtem csak dolgozni, most pedig pár nap múlva utazom haza! Ez az utolsó hónap elszállt. Tudjátok, repül az idő, ha jól szórakozol. :D
Kezdjük a prom-mal. Annak, aki nem tudja mi a prom: a középiskolában a végzősöknek, vagy 12- és 11-eseknek rendezett bál. Persze ez nem igazi bál, csak egy sulibuli, általában valami puccos helyen (jachton), és mindenki ki van csípve. Nos, a mi promunkat egy kúria-szerűségben rendezték meg, bár nem sokat láttunk belőle. Egy nagy terem volt berendezve nekünk tánchoz meg üldögéléshez. Az az igazság, hogy itt a promnál nem is maga a prom a lényeg, hanem az előtte meg az utána. A pre-prom abból áll, hogy mindenki szépen felöltözik (előtte persze a többség otthagy egy kis pénzt a fodrásznál, kozmetikusnál, manikűrösnél, pedikűrösnél, valamint sminkesnél), majd egy nagyobb baráti társaság összegyűlik valakinek a házában. Ott lehet fotózkodni, majd onnan limuzinnal vonul a társaság egy étterembe vacsorázni, onnan pedig tovább a promra. A mi elő-promunk érdekesen alakult, 25-30 percnyi útra lévő házikóba kellett volna odaérnünk este 6-ra. Előtte találkoztam három barátommal, és az egyikük vezetett volna. Ketten közülük fél órácskát késtek, így mire elindultunk volna, addigra már tíz perce az elő-promon kellett volna lennünk. Mikor mindenki készen állt az induláshoz, akkor sajna csak azért nem sikerült elindulnunk, mert a barátnőm autójának lemerült az aksija. Miért is ne pont akkor merüljön le, amikor három lány icipici ruhákban meg egy srác totál kicsípve már eleve tíz perces késésben igyekezne eljutni valahova? Sebaj, mi még egy jó 15 percig próbálkoztunk, majd amikor egészen biztosak voltunk abban, hogy az autó nem indul, akkor átültünk a srác, Evan autójába, remélve, hogy talán most elérjük az úticélt. Az ő autója szerencsére beindult, viszont azonnal meg kellett állnunk tankolni, ami nem tartott tovább tíz percnél így röpke másfél órás késéssel meg is érkeztünk az elő-promra. Ott elképesztő káosz fogadott, mivel egy irgalmatlan kicsi házban még kisebb terasszal (az elő-prom általában hatalmas házakban van, mezőnyi kerttel, így mindenki gyönyörű képeket tud készíteni, és általában van hely képet csinálni az egész 50-60 fős társaságról) egy rakás gyerek álldogált összezsúfolódva, izgatott szülők pedig folyamatosan képeket szerettek volna készíteni csemetéikről, csak épp hely nem volt hozzá. Igazán nem értem, hogy a lány, aki ezt szervezte miért ragaszkodott hozzá, hogy az ő házában legyen az elő-prom, mikor egy csomó embernek sokkal nagyobb háza van. Sikerült egy pár képet készíteni, majd húsz perc után beültünk a limuzinokba, és elindultunk. A vacsora nem volt valami érdekes, sushit ettünk, majd utána fagyiztunk, ami külön jól esett a langyos esti 10 fokban. Viszont egy gentleman odaadta a zakóját, úgyhogy annyira nem volt szörnyű. :D A promra egy órás késéssel érkeztünk. Nagyon jól feldíszítették a termet. A téma Coney Island volt, ami egy vidámpark volt a keleti parton korábban, de pár évvel ezelőtt bezárt. (Ebben az országban a sulibuliknak mindig van valami témája.) Ennek megfelelően, két gólyalábas hölgyike köszöntött, az asztalokon középen hatalmas tálak voltak kirakva tele édességgel, lehetett popcornt, vattacukrot és más vidámparkos kajákat kapni (ingyen). Ezen kívül volt tetkószalon, ahol kaptam egy gyönyörű, és hatalmas piros szívet a lapockámra, volt karikatúra-rajzoló, de ott nem vártam ki a sort, ja, meg egy csoki-szökőkút, egy kisebb fajta is várt ránk. A csokikút mellé ki volt téve mindenféle gyümölcs stb. és lehetett mártogatni. Táncoltunk egy pár órácskát, a zenétől nem voltam oda, de azért nagyon jól éreztem magamat. Ezek után vissza a limóba, ahol majdnem mindenki bealudt, és irány az utó-prom. Az utó-prom egy buli, igazából semmi különös nincs benne, mi vagy húszan az egyik lány házába mentünk.. Összességében élveztem az estét, viszont szerintem kissé túllőnek a célon ezzel a rongyrázással: egy lány pl. 400 dollár alatt nem ússza meg az egészet, és mégiscsak egy pár órás dologról van szó. De azért jó volt. :D
A múlt héten véget ért a munka is, persze annyira azért nem vettük komolyan, mint amennyire az iskola akarta. Elvileg 80 órát kéne ledolgoznunk, de nálam, mivel suliba is kellett eközben járnom, ez nem számított, és nem hiszem, hogy 50 óránál többet dolgoztam volna. :D Nem is csoda, amikor a főnök két nap alatt harmadszor küld el minket joghurtot venni a negyedórányi sétára lévő áruházba (esőben), akkor ott nem csoda, hogy benézünk az éppen útba eső cipőboltba, és felpróbálunk öt-hat pár cipőt. :D Ettől függetlenül nagyon élveztem a munkát, talán a kedvencem a trüffelek csokiba mártogatása volt. Van egy gép, ami folyamatosan keveri a csokit, így a csoki pont jó hőmérsékeleten marad, neked pedig egy villára fel kell raknod a trüffelt, kétszer belemártani, lecsöpögtetni és kirakni zsírpapírra. Jó móka, ráadásul néha elveszted a trüffelt a csokiban, mivel lecsúszik a villáról, és akkor lehet keresgélni a trüffelt a csokitengerben. Nyaaamiiiiiiiii!
Múlt vasárnap a barátnőm, Katherine meghívott engem meg két másik barátunkat vitorlázni az öbölben. Az apukájának van egy vitorlása, és kivitt minket a vízre. Életemben először vitorláztam, és igen nagy élmény volt. Mondjuk épp egy jó szeles napot fogtunk ki, így elég félelmetesre sikeredett a kaland. A hajó kb. 45 fokos szögben dőlt be állandóan, csak az változott, hogy éppen melyik oldalra dőlt be. A Bay Bridge alatt áthajóztunk, ami egy hatalmas híd, úgyhogy valóban nem mindennapi élményben volt részem. Ezek után a torkolatban, ahol év elején eveztem, megtapasztaltam egy másik végletet, a nagyon szeles, félelmetes rész után a nyugodt, csendes részt is. Hát, azért azt jobban élveztem, lehetett beszélgetni, elfeküdni a hajóban, vagy kiülni a hajó orrába, és onnan nézelődni. Mindenképpen megérte elmenni, bár ez a dülöngélés a vízen nem nekem való. :D
Szombaton pedig elballagtam!!! Igazi amerikai ballagás volt, talárral meg diplomával. A tornateremben voltunk (ez ugye hasonlít az otthoni iskolai ünnepélyekhez), ahol fel volt állítva egy pódium, valamint egy rakás szék, a végzős osztálynak. Velünk szemben ültek a szülők. Először a tanárok vonultak be, majd a diákok, egyesével. Miután mindenki helyet foglalt, az igazgató, egy szülő, Mr. Thiermann, a gimnáziumi rész vezetője, egy osztálytársunk meg egy, az osztályunk által választott tanár mondott beszédet. Szerintem valamennyi nagyon igényesre és aranyosra sikeredett, Mr. Thiermann a bemutatta az osztályt, meg annak több tagját egy nagyon kreatív beszéd keretében. Úgy csinált, mintha szülőket vezetne körbe az iskolában, akik fontolgatják, hogy odaküldjék-e a gyerekeiket; Mr. és Mrs. Szkeptikus, akik nem hisznek a magániskola-rendszerben, Mr. Thiermann-nel együtt a végzős osztály különböző tagjaival találkoznak a kis túrájuk során, valamint be-benéznek egy-egy tanórára. Sajnos nem nagyon tudom leírni, hogy milyen volt a beszéd, de nagyon tetszett. Sokkal személyesebb volt, mint amiket általában otthon hallok. Érződött belőle, hogy a tanár szereti a diákokat, és törődik velük. Állítólag két évvel ezelőtt egy tanár elsírta magát (nem nő, férfi volt). Azért itt igazán szeretik a diákok a tanáraikat, és fordítva. Miután mindenki elmondta a magáét, az igazgató név szerint szólította a diákokat, akik kimentek, átvették a diplomát Mr. Thiermanntől, majd visszaültek a helyükre. Ezek után az igazgató üdvözölt minket az iskola öregdiákjai között, valamint a 2011-ben végző osztályt hivatalosan is végzősöknek nyilvánította (itt az, hogy egy osztály feljebb lép, nagyon nagy dolognak számít, sőt, minél idősebb vagy, annál több kiváltság jár neked, és annál királyabbnak érezheted magad – a tanárok is máshogy kezelik a végzősöket, mint a nem végzősöket), mi feldobtuk a sapinkat, majd az I Feel Good c. dalra kivonultunk. Zárásként még tartottak egy kis fogadást a diákoknak, tanároknak és szülőknek, ami igazán borzalmasan zsúfolt volt, és ezzel elbúcsúztunk a sulitól. :S Ballagás után host család kettővel és hárommal elmentünk egy étterembe, kaptam ajikat, és elköszöntünk egymástól. Egészen elképesztő volt elballagni, azt hiszem még fel sem fogtam. Sebaj, majd jövőre. :D
Az egyik csomagom már teljesen kész van, tessék szurkolni, hogy a második ne legyen túlsúlyos. Ja, meg hogy én se legyek az, mikor hazaérek.
