My sweet 18

Jó sok minden történt a héten. Az egyik az, hogy 18 éves lettem. És ez idekint nagyon nagy szám. Reggel hétkor a host mummym nem azzal ébresztett, hogy jó reggelt, hanem hogy boldog szülinapot. Nagyon boldognak tűnt, hogy szülinapom van, a reggelimbe kaptam szív alakú csillagszórót, ami két irányban ég le. Igazából nem számítottam rá, hogy a suliban emlékeznek majd a szülinapomra. Reggel spanyoldogával indítottunk, majd békésen sétálgatok a következő órámra, amikor négy osztálytársam kiugrik egy ajtó mögül, és „Happy Birthday!!!” kiáltással rohannak felém. A kezembe nyomnak egy tortát, megölelnek, és rohannak tovább órára. Itt az a szokás, hogy nem ajándékot vesznek egymásnak szülinapra, hanem otthon sütnek tortát, és a suliban odaadják. Persze a torta nem hosszú életű, mert a többiek egyből megeszik, de nem ez a lényeg. Szóval második órára egy tortával a kezemben sétáltam be. Itt egy másik osztálytársam adott oda nekem egy másik tortát, amit ketten sütöttek. Na, itt már egészen le voltam döbbenve. Arról ne is beszéljünk, hogy így már két tortával kellett egyensúlyoznom. A következő lyukas órában leültem néhány osztálytársammal, és elpusztítottuk mind a két tortácskát. Ebédnél kaptam egy üdvözlőlapot és néhány fényképet két másik osztálytársamtól (örültem, hogy végre valami olyat, amit nem kell megenni). Utolsó órában pedig még egy osztálytársam odajött hozzám, hogy sütött nekem egy tortát. Gondoltam, hogy ezt majd hazaviszem, mert nagyon tele voltam, de húsz perccel később rájöttem, hogy igazán naiv vagyok, tekintve, hogy kb. nyolcan laktak jól a harmadik tortámmal. Azért látják itt a szülinap előnyeit! Az egyik lány tortaevés közben mondta, hogy így már vehetek cigit, meg pornót. Egészen megörültem. Erre odajött egy fiú osztálytársam, kérdezte, hogy nekem van-e szülinapom. „Igen”, mondtam. „Hány éves vagy?” „Tizennyolc.” „Király, akkor már vehetsz cigit, meg pornót.” Úgy tűnik, az arcomra van írva, hogy eddig mi hiányzott az életemből. Este a családom étterembe vitt vacsizni, ahol ajándékokat is kaptam tőlük, otthon pedig a negyedik szülinapi tortám várt. Nem beszélve a rengeteg e-mailről, meg facebook-os üzenetről, amit a családomtól meg a barátaimtól kaptam. Ezúton is köszönöm a sok jókívánságot mindenkinek. Amint láttátok ezzel a négy tortával igazán sweet-re sikerült a tizennyolcadik szülinapom!

Azért más is történt ám velem a hét folyamán. Kicsit kezdek beleszokni a suliba, hozzászokni a tanárokhoz, az új módszerekhez. Politika órán történt, hogy két gyerek elkezdett sustorogni egymás között. Erre Dr. Bradley természetesen szólt nekik, hogy osszák meg a többiekkel is, hogy miről beszélnek. Az egyik srác közölte, hogy szerinte legalizálni kéne a marihuánát. És a tanárnak nem az volt a reakciója, hogy „jaj, kisfiam, ne zavard ilyen hülyeségekkel az órát”, hanem kérte a diákot, hogy fejtse ki a véleményét. És szép kis vita alakult ki, olyan érvekkel és ötletekkel, hogy csak néztem. Alá tudják támasztani az álláspontjukat értelmesen, nem úgy, hogy „azér, mer az úgy tök jó lenne”, hanem ő úgy gondolja, hogy pl. jót tenne a gazdaságnak, meg is indokolja, stb. A tanárnak meg tetszik, hogy valaki elindít egy vitát, és ebből mennyi értelmes gondolat, vélemény születik. Szóval szeretem az óráimat, imádom a tanáraimat. Állandóan kérdezik, hogy mindent értek-e, minden osztályban keresnek valakit, aki jegyzetel nekem, és óra után odaadja a jegyzeteit. Ezt pedig teszik azért, hogy az órán ne kelljen megosztanom a figyelmemet, hiszen, ha jegyzetelnék, nem tudnék koncentrálni a körülöttem angolul zajló vitára, arra, hogy magam is hozzászóljak a beszélgetéshez. Ez tényleg nagyon jó módszer, mert teljesen azzal foglalkozhatom, ami az órán történik, a jegyzet meg segíti az otthoni munkámat. Szóval nagyon odafigyelnek rám. A spanyoltanárom, Ms. Galligan megkért, hogy beszélgessünk egyszer az egyik lyukasórában. Ő 16 éves korában költözött Amerikába Európából, ő is átélte ugyanazt a culture shock-ot, amiről már beszámoltam, és kezdetben ő is ugyanúgy szembesült a kultúrák különbözőségéből adódó problémákkal. Olyan kedves volt, és olyan jó volt beszélni valakivel, aki igazán meg tudja érteni, mit érzek. Megállapodtunk, hogy pl. az amerikaiaknál igencsak furcsa, hogy találkozol velük, az mondják, hogy „Hi, how are you?” (Szia, hogy vagy?), majd mennek tovább, választ nem is várva. Európában erre a mondatra válaszolni szokás, és lehet, hogy ez egy beszélgetés kezdete. Itt meg ezzel köszönnek, aztán rohannak a dolgukra.

Nagyon tetszik a suliban, hogy néhányszor első meg második órákra megszervezi a tanár, hogy valaki hozzon kaját. És lehet az órán reggelizni. Eddig már volt bagel, meg fánk, meg gyümölcs, és teljesen feldobja az ember napját. Egyébként itt lehet enni az órákon. Csakúgy, mint inni, rágózni, vagy szimplán felállni, és kimenni a mosdóba. Természetesen nem élnek ezzel vissza a diákok, senki nem beszél tele szájjal, csámcsog, böfög, vagy megy ki hárompercenként a WC-re.

Hétfőn kezdtem evezni. Heti ötször két órás edzés. Huhhhh! Egész héten mindenem fájt. Állatira izomlázam volt, de nagyon élveztem az edzéseket. Igaz, hogy még nem eveztünk rendesen, csak az úgynevezett barge-ban (uszály), de az is nagyon tetszett. Majd meglátjuk, hogy mennek tovább a dolgok. Az edzésen is biztos, hogy érdekes „szociális” tapasztalatokat fogok majd gyűjteni. Ebben a klubban nem az elit magániskolák diákjai edzenek, ez egy „public” sportklub. Viszonylag alacsony havi költséget jelent a családoknak, sőt, aki nem tudja kifizetni, annak is igyekeznek segíteni. Egy rozzant kisbusszal összeszedik a diákokat a sulikból, engem is elfuvaroznak az edzésre. A csapat nagyrészt színes bőrű lányokból áll, (meg néhány fiúból, mivel a fiúknak csak idén kezdődött a program) van, aki nem tud még úszni sem, és sokuknak nagyon fontos, hogy sportoljon, hiszen lehet, hogy ez az egyetlen lehetősége a későbbi továbbtanulásra, egy esetleges ösztöndíj megszerzésére. Majd később írok részletesen az itteni élményeimről, ha már több lesz belőlük.

Ja, és egyébként eddig nagyjából hat meghívást kaptam különböző emberektől. Ugye írtam múlt héten, hogy Mr. Thiermann meghívott ebédelni? Nos, a szülinapomon is felköszöntött. A felesége vett nekem fülbevalót, aztán mondták, hogy ne aggódjak, ha nem tudom hordani, vissza lehet cserélni. Hihetetlenül megdöbbentem, mert szerintem ilyenre, hogy egy tanár szülinapi ajándékot ad a diáknak, ebben az iskolában még nem volt példa. Egyszóval nagyon kivételeznek velem. Host mummym szerint azért köszöntött fel, mert attól fél, hogy magányos vagyok, és szerette volna, ha a szülinapom különlegesre sikeredik. Ő az egyik legjobb fej tanár a suliban. Ezen a héten Saya (ASSIST rep, akitől szintén kaptam szülinapi ajándékot) meghívott a kislánya szülinapi partijára, amire sajnos nem tudok menni, mert aznap lesz az én szülinapi partim (26-a, szombat, bowling party, jeeee!), de erről majd jövő héten mesélek. Úgyhogy végül megbeszéltük, hogy átmegyek hozzá tortát sütni, meg ebédelni. Két osztálytársam is meghívott vacsorára, de a legérdekesebb most következik. Host mummym, miközben kb. tíz percet várt rám, hogy az evezésről hazavigyen, szóba elegyedett egy másik anyukával. Amikor találkoztunk, szólt, hogy más irányú elfoglaltságai miatt holnap ez a hölgy fog hazavinni. Az egy dolog, hogy itt tíz perc ismeretség után egy anyuka rábízza a „lányát” egy másik emberre. Viszont az asszony engem kb. két perce ismert, és meghívott vacsorára, mivel kiderült, hogy a fia nyáron jött haza Budapestről, ahol valamelyik egyetemen tanult, és gondolta, hogy szívesen találkoznék vele. Ez biztosan a sors keze.

A héten voltak a tánc „meghallgatások” a FADE-be, a suli táncklubjába. Először hip-hop-ot táncoltunk, azt kellett bemutatni, majd a suli tánctanára mutatott egy afrikai tánc koreográfiát. Ennél viccesebbet még nem láttam. Másrészt meg ennél fárasztóbbat még nem táncoltam. Nagyjából öt perc tánc után alig kaptam levegőt. Tanítottak egy modern koreográfiát is. Az mondjuk vicces volt. Nem gondoltam, hogy életemben valaha piruettet fogok csinálni. Nem mintha csináltam volna. Csak próbáltam. De nem sikerült. Sajnos tükör nem volt a teremben, hogy megnéztem volna, hogy mégis hogy nézek ki, de már attól is röhögőgörcsöt kaptam, hogy elképzeltem magam. Jövő héten derül ki, hogy milyen csoportba kerülök. Nagyon izgis.

A ma esti program színház volt. Megnéztük az American Idiot (Amerikai idióta) című musicalt / rockoperát. A darab a Green Day nevű punk rock együttes számaival van telerakva, és mivel az együttes tagjai itt laknak Piedmontban, ezért itt mutatták be először a darabot. Annak ellenére, hogy története nem nagyon van, élveztem azt a másfél órát, de nem fogom törni magam, hogy még egyszer láthassam.