(NEM) SZÜRKE HÉTKÖZNAPOK

Van egy dolog, ami régóta motoszkál a fejemben, és nem hagy nyugodni. Ez megint csak a magyar és az amerikai oktatás közötti eltérés egy aprócska példája. Otthon, igazán megértem, hogy nagyon fontos ezer évvel ezelőtt élt írók műveit olvasni, meg pl. egy egész éven keresztül tanulni az ókor történelmét. Én azt mondom, hogy okés, hogy ezeket is tanuljuk, de néha vágynék arra, hogy egy kicsit többet foglalkozzunk a saját korunkkal, azzal az időszakkal, amiben élünk, és ami valószínűleg a legnagyobb hatással van az életünkre. Nem mondom, hogy itt, Amerikában a diákok nem foglalkoznak a régi időkkel. Itt is elolvassák az Odüsszeiát, itt se szeretik. De a mai írók műveit is olvassák, tájékozódnak arról, ami manapság a világban történik. És ami a legfontosabb, tudnak egymáshoz kötni olvasmányokat vagy eseményeket. Itt például nem azt próbálják elmagyarázni a diáknak, hogy az író ezt és ezt gondolta, amikor a könyvét írta, hanem ráhagyják a diákra, hogy úgy értelmezze a könyvet, ahogyan neki jólesik, és a véleményére kíváncsiak. Végül aztán a diákok képesek a könyvben leírt dolgokra példát találni a saját társadalmukban, össze tudják hasonlítani korábbi olvasmány-élményükkel, párhuzamot vonni megtörtént eseményekkel. Ezáltal szerintem sokkal könnyebb emlékezni a történetre. Így később, ha visszagondol egy olvasmányára, akkor nem az jut eszébe, hogy „ja, igen, ennél a könyvnél nem tudtam, hogy ki mit mondott a huszonnegyedik oldalon, és ezért egyest kaptam, és hogy utáltam az egészet”, hanem az, hogy „tényleg, ez volt az, ahol az órán elmondtam, hogy én mit gondoltam, amikor a könyvet elolvastam, és az osztály teljesen el volt ájulva, mert valami olyat mondtam, ami nekik eszükbe se jutott”. Töriből is, lehet, hogy furcsának tűnik, amikor a tanár azt kérdezi, hogy vajon egy a XVI. században élt politikus/államférfi, aki támogatta az angol gyarmatosítást, milyen tanácsot adna Barack Obamának a Szudánba való bevonulás kérdésében. Mégis, - habár lehet, hogy a két dolognak semmi köze nincs egymáshoz - a tanár eléri, hogy a diák véleményt formál, és tájékozódik mind a XVI. századról, a gyarmatosítás időszakáról, mind pedig a napjainkban történtekről. Lehet, hogy nem fogja tudni felmondani az összes római császárt uralkodásuk időpontja szerint, de rengeteg gondolata lesz, amiket nem felejt el kb. egy hónap alatt, mint pl. a bemagolt évszámokat. Arról nem is beszélve, hogy amikor az órán elmondod a véleményedet, és az mind a tanárnak, mind a többieknek tetszik, akkor olyan sikerélményben van részed, amit otthon egy tanórán soha nem tapasztalsz.

Azért a filozofálgatáson kívül persze mást is csináltam a héten. Hét közben nem történt olyan hű-de-nagydolog velem, az élet folydogált hétköznapi medrében. Kezdek hozzászokni az órarendemhez, meg az evezéshez. És szinte egyáltalán nem tévézek! Aki közelebbről ismer, az tudja, hogy ez nagy szó. De tényleg semmi időm sincs. Kb. fél nyolc-nyolc körül kezdek el tanulni, és az utóbbi napokban igyekszem legalább éjfélre befejezni a feladataimat. Persze ez csak akkor sikerül, amikor a suliban lyukas órám van, de akkor viszont szívesen szocializálódna inkább az ember, de hát nehéz az élet. Első héten kérdezték is többen, hogy na, milyen a suli, mondtam, hogy jó, csak fárasztó. Erre mindenkitől az a válasz érkezett, hogy köszöntünk a Head-Royce-ban.

Azért a suliban is rendesen zajlik ám az élet, ami otthon érdekesnek tűnhet, de nekem kezd megszokottá válni. Pénteken írtam egy matek meg egy töridogát, majd meglátjuk, hogy sikerült, gondolom a matek a szokásos, a töri viszont szerintem egész jó lett (szóval az is a szokásos).

Hétfőn kaptunk egy aprócska feladatot politikán. Naszóval. A tizenhárom fős osztályt négy csoportra felosztottuk. A négy csoport négy ország volt, Franciaország, Spanyolország, Japán, Svédország. Mindenki eldönthette, hogy melyik csoportba szeretnek kerülni, természetesen én Spanyolországot választottam. Ezek után egy három napos kutatás következett az országunkról, politikai, földrajzi, gazdasági, meg egy rakás másfajta adatot kellett gyűjtenünk. A hétvégén pedig az összegyűjtött adatokból egy kétoldalas kivonatot készítettünk, majd a héten mindezt egy prezentáció formájában megtanítjuk a másik három csoportnak. Később pedig egy politikai összehasonlító analízist kell mindenkinek készítenie a négy országról plusz az USA-ról. Kirázom a kisujjamból. :D

Pénteken ebédszünetben került megrendezésre az úgynevezett Powderpuff Football. A senior lányok kihívták a junior lányokat egy amerikai foci meccsre. Hihetetlenül be volt sózva mindenki. Ilyen versenyszellemet még nem láttam. Az iskolaújság egyik szerkesztője: „Miért vagytok biztosak abban, hogy ti fogtok nyerni?”. Végzős lányok válasza: „Azért, mert így van. Sokkal jobbak vagyunk náluk, sokkal többet készültünk, meg amúgyis ez csak szimplán nem lehet máshogy.” Na és ki nyert? Hülye kérdés. Naná, hogy a seniorok. A lányoknak igaza volt. Ez szimplán nem lehetett máshogy. Én személy szerint a játékot kihagytam a térdem miatt, de azért elmentem szurkolni. Vicces volt SEN10R feliratú pólóban virítani, miközben a mostani meg a leendő host sistereim Juniors feliratú pólóban játszottak, a host brotherem meg „Juniors-Cheer” feliratú pólóban szurkolt a „kicsiknek”. Hah, csúfos vereséget szenvedtek.

Ennyit a SZÜRKE hétköznapokról.

Csütörtökön evezés helyett uszodába mentünk, mivel le kellett tennünk egy irtó nehéz és megerőltető tesztet. Két hosszt kellett leúszni, majd tíz percig taposni a vizet. Nekem ez gyerekjáték volt, ám jó néhány csapattársamnak elég nehezére esett a két hosszt megtennie. Sokan nem is tudnak úszni, úgyhogy csak kézzel-lábbal kapálózva igyekeznek valahogy visszaérni. Persze értem, hogy nem tudnak úszni, valószínűleg se lehetőségük, se motivációjuk arra, hogy uszodába menjenek. A lényeg, hogy átmentem a vizsgán, és juhhhúúú, hétfőtől végre igazi hajóban fogunk evezni (a barge helyett) Már alig várom az edzéseket!

Szombat délelőtt Ms. McKenna (ASSIST Rep) meghívott a házába. Eredetileg a kislánya 5. szülinapi partijára akart meghívni, de az pont egybeesett az én szülinapi partimmal, így megbeszéltük, hogy akkor átmegyek tortát sütni. Itt van néhány fotó az eredményről. Borzalmas, ugye? Hát igen, ez valóban nagyon amerikai, bár maga Saya is megjegyezte, hogy lehet, hogy idén picit eltúlozta a dolgokat. Hát igen, lehet. Bár azért jól szórakoztam. És nagyon helyesek a kislányai.

Este pedig BOWLING volt!!!!! Juhhhhúúúú! Kb. 13-an voltunk, és annyira király volt. Bowlingban állati béna vagyok, nem tudok eltalálni egy bábut se, de ettől függetlenül annyira jól szórakoztunk. Az is igaz, hogy a többiek se valami szuper bowlingosok. Tiszta élvezet volt nézni egy-két lányt, ahogy megpróbálta a golyót elgurítani. Sajnos ezt nem lehet leírni, ezt látni kell. Szóval egy csomót nevettünk meg dumáltunk, szurkoltunk a többieknek, hogy legalább nekik sikerüljön eltalálni egy-két bábut. Aztán volt szülinapi torta. Az ötödik. És még csodálkozom, hogy elkezdtem hízni. Ez egy fagyitorta volt, és nagyon-nagyon finom. Húúú, a fenébe, le kéne állnom az édességgel. Csak az az egy probléma, hogy az édességen (brownie, cookies, jégkrém) kívül minden más kaja pocsék. De már megint eltértem a tárgytól. Szóval nagyon király volt a bowlingozás, utána pedig néhányan átjöttek hozzánk dumálni. Először megbeszéltük, hogy Natalie hogyan ütött el egy mókust, hogy Mika hogyan ment át egy madáron a roller-szerű, Amerikában nagyon stréberesnek tartott járművével. Miután sikerült abbahagynunk a nevetést megnéztünk egy pár Youtube-os videót, amin különböző pofáraesések voltak megörökítve. Az utolsó videó pedig a „Women can’t drive” című volt, amin én sírtam a röhögéstől. Nagyon jól sikerült este volt.

A vasárnap a host mummymé, Jenniferé volt, mivel ez az ő szülinapja volt. Délután benyomultunk San Franciscóba valami drága-de-mégsem-annyira ruhaboltba. Találtam egy egész jó fölsőt, 139 dolcsiért. De aztán rájöttem, hogy az a fölső sokkal jobban tetszik, amit előző nap vettem 16-dollárért. :D A bolt után jött egy kis kényeztetés: manikűr-pedikűr, hozzá egy pici láb-kéz masszázs. Ez Larkin ajándéka volt, és mivel ebben az országban a Spa társas elfoglaltságnak számít (annak ellenére, hogy közben mindenki magazint olvas), mind a hárman be voltunk fizetve. Ez egy elég luxus helynek tűnt, igencsak élveztem. Majd egy vacsi egy elegáns étteremben. Mondjuk szerintem a kaja semmivel nem volt finomabb, mint a negyedennyire drága éttermekben, de hát ez is egy élmény volt. (Olyan jó, hogy amikor kiöltözős helyekre megyünk, mindig elmagyarázzák, hogy viselhetek egy koktélruhát, elegáns szoknyát, én meg minden alkalommal elmondom, hogy az utóbbi két hétben se csempészett be senki koktélruhát a gardróbomba.) Szóval kiöltözős-drága vacsi volt, viszont Jennifer egészen meg volt hatva, hogy Anyáék külön neki küldtek ajándékot. Meg A Pendragon legendának is nagyon örült. Persze angol fordításban kapta. (Nagyon szeret olvasni, irodalmat végzett a Dartmouth egyetemen.) Mondta, hogy a Vesztegzár a Grand Hotelben után (amit még korábban kapott ajándékba) nagyon várja, hogy ezt is elolvashassa. Jajj, és annyira édes volt. A mellettünk lévő asztalnál három öreg néni ült, és ők is az egyikük szülinapját ünnepelték. Olyan jó volt látni. Szóval Happy Birthday host mummy, happy birthday idős néni!!!