Sonoma, San Francisco, Sünet

Itt vagyok újra. Igazából azért nem írtam múlt héten, mert az előző napokban nem nagyon történt semmi különös. Leszámítva az úszást. Ami elkezdődött. Eddig élvezem az edzéseket, bár talán a reggel fél heteseket picit kevésbé. Ebben nem csak a hajnali felkelés játszik közre, hanem az is, hogy a medence nyitott (mármint a szabadban van), és tudom, hogy Californiában vagyunk meg minden, de attól még nagyon hideg van ám így február közepén, ahhoz, hogy egy szál fürdőruckóban legyek kint. De azért jó.

A múlt hét szünet volt – Presidents' Week Vacation –, mivel itt erre az időszakra esik két elnökbácsinak, George Washingtonnak (febr. 22.) és Abraham Lincolnnak (febr. 12.) a szülinapja, a sulim meg nagyon rendi, és az egész szünetet kiadta síszünetnek. A host anyukám épp Indiában utazgatott másfél hétig, úgyhogy ő nem volt itt, a host apukám a host tesómmal pedig Bostonba utaztott egyetemeket látogatni. Úgyhogy én itthon maradtam. Hétfőn délelőtt Peter elfuvarozott Sonomába, a host anyum szüleihez meg testvéreihez (ahol a Karácsonyt is töltöttem). Minthogy egyenest az edzésről indultam, tök szakadtan néztem ki, melegítő alsó-fölső, a klóros víz után megszáradt haj, egyszóval nem lehettem valami remek látvány, de azt hittem, hogy egyenest a házba megyünk majd, ahol rendbeszedhetem magam. Ehelyett azonnal elvittek Sonoma főterére, ahol vagy negyvenmillió ember volt, de mondták, hogy ez csak ma van, az ünnepnap miatt. Dejó! Körbesétáltunk (volna) a főtéren (csak a felfedezett érdekességek közbeszóltak), és közben rábukkantunk egy olyan épületre, ami máskor sosincs nyitva. Teljesen elámultam, úgy nézett ki, mint a vadnyugatos filmekben a fogadók, régi bárpult, kerek asztalok kártyával stb. Nagyon érdekes volt. Egy önkéntesen aznap ott dolgozó bácsi gyorsan körbevezetett minket az egész házban (a felső szint nem fogadó, hanem lakás volt). A webalbumban lesz egy rakás kép róla. Ez a koszorú-szerű izé hajból készült, a webalbumban pedig van egy, ami csirketollból. Ezután átugrottunk a szomszéd házba, ami a katonák barakkja volt. Azt is körbejártuk, bár az nem volt akkora nagy szám, egy pár nyerget kiraktak feliratokkal, meg egy termet berendeztek ágyakkal.

Ezek után megnéztük a San Francisco Solano Missziót, amit 1823-ban alapítottak. Egész Dél-Kaliforniában ilyen missziókat építettek, állítólag gyönyörű szépek, Mexikóból jöttek észak felé. Csak mire Sonomába értek, valószínűleg kifogytak a pénzből, így az itteni Misszió elég egyszerűre sikeredett. :D

A Misszió után elautóztunk General Mariano Vallejo tábornok házához. Ő az USA egy katonai parancsnoka, politikusa volt az 1800-as években. Nagyon szép kis háza van, amely múzeumként látogatható, teljesen eredeti berendezéssel, felszerelési tárgyakkal, hangszerekkel, ruhákkal, családi ereklyékkel, nagyon érdekes volt. Aztán meg találtam egy hatalmas tavat is a kertben. Nem is tudtam, hogy Sonomában mindenféle történelmi emlékek is vannak, azt hittem itt csak bort termelnek. :D És van egy igen lényeges magyar vonatkozása is a helynek, amit én is csak most tudtam meg: a tábornok két lányát (16 gyereke volt, nem kispályázott…) a magyar származású Haraszthy Ágoston két fia vette feleségül. Gróf Haraszthy Ágoston magyar földbirtokos, a királyi testőrség tisztje, a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítója. 1840-ben telepedett le Amerikában, 8 évvel később Kaliforniába költözött, és 1857-ben alapította meg Sonomában a Buena Vista nevű szőlőbirtokát és borászatát, amely a mai napig aktív.

Kedden beutaztunk San Franciscóba. Ideje volt, tekintve, hogy még mindig nem láttam egy csomó látnivalót a városban. Elsőként a Fisherman’s Wharf-ot néztük meg, ami a kikötő melletti hely egy rakás étteremmel, meg utcai rák-árussal. Nagyon finom rákkoktélt ettem ott. Aztán találtunk egy hatalmas épületet, ahova mindenféle régi játékgépeket zsúfoltak be, és mindegyik negyeddolárossal működik. Volt köztük olyan, ami még 1870-ből volt ott. Nagyon király, hogy ezek még mindig épek, és működőképesek. A legjobb egy hatalmas gép volt, ami egy egész karnevált ábrázolt, és ha bedobtál pénzt, akkor az egész „életre kelt”; volt benne emberke trambulinon, oroszlánszelídítő, körhinta, boxmeccs, vattacukros, étterem, óriáskerék stb. Ez a gép is nagyon régi volt, úgyhogy minden csak egy picit mozgott. :D Mikor a kocsihoz sétáltunk visszafelé a nagyira nagyon ráijesztett egy hajléktalan, aki az utcán ült bokornak öltözve. Nagyon vicces volt, de nem tulajdonítottam jelentőséget neki. Erre hazajöttem, meséltem Taylornak, hogy voltunk a Fisherman’s Wharf-on, erre kérdezte, hogy láttuk-e a bokor-hajléktalant. Mondtam, hogy igen, erre mesélte, hogy az ott lakók egy csomószor kinn állnak az utca másik oldalán, és nézik, ahogy ijesztgeti a turistákat, és nevetnek. Ja, és mindig adnak neki pénzt, szerintem ez haláli!

A következő állomás North Beach volt, ami az olaszok lakta része San Franciscónak. Ennyi olaszt még életemben nem láttam (valószínűleg azért, mert még nem jártam Olaszországban). Ott csak sétáltunk, az egész utca végig tele volt olasz kávézókkal meg éttermekkel. Nyamm. Mi azért besétáltunk egy candy shop-ba (édességboltba) is. Végre kipróbáltam a fudge-t. Erre magyarul nincs is név, a Harry Potterben a Fudge neve magyarul Cornelius Caramel lett. Ez tulajdonképpen csoki, de nagyon puha, és nem tud elolvadni. Érdekes, és nagyon finom! Ja, meg ettem karamellás pattogatott kukoricát is. :D (Szóval ez egy igen kalóriaszegény nap volt, főleg, hogy nem is lenne szabad édességet ennem a környezeti filozófia óra miatt, de erről majd a következő bejegyzésben mesélek.)

A harmadik s egyben utolsó állomásunk China Town lett. Nagyon vicces, ez a világ legnagyobb - Ázsián kívüli - kínai negyede, és tényleg olyan érzésed van, mintha Kínában lennél. Itt sem lehet mást csinálni, mint sétálni, meg betérni a különböző kis vagy nagy és általában igen zsúfolt (néha nagggggyon zsúfolt) üzletekbe. Rengeteg minőségi kínai árut találhatsz China Townban. :D Ja, és rájöttem, hogy milyen érdekes családba születtem. Apukám kakas, anyukám majom, a bátyám pedig disznó a kínai horoszkóp szerint. Én jártam a legjobban, én kos vagyok! Yessz!

Az utolsó Sonomában töltött napomon kicsit fényképezgettem, valamint ellátogattunk vagy öt borászatba (nem, bort nem kóstoltam, meg amúgy sem adnának nekem, mert 21 év alatti vagyok). Nagyon szép kis borászatok vannak itt, általában kastély-szerű épületekben találhatod meg a cég boltját, ahol borokon kívül még mindenféle más, helyben készített kulináris terméket is árulnak (olívaolaj, mustár, meg mindenféle borból/borral készült kaja). Ja, és elhozhatod a borászatokba a kis picnic ebédedet, ha akarod, és ebédelhetsz a kertben. Arik, nem?

A szünet utolsó pár napját egy osztálytársamnál, majd otthon töltöttem, és különböző érdekfeszítő dolgokkal múlattam az időt (edzés, tanulás). Ennyit mostanra, puszi!

Visszatértem

Már megint jó ideje nem írtam, bocsánat, de eléggé gyilkos hetek állnak mögöttem (meg előttem is, de azt majd máskor). Szóval a Sundance-ről már beszámoltam, de az utána lévő eseményekről még nem.

Hétfőn megvolt a végzős színdarab (senior play). Persze előtte való héten egy csomót gyakoroltunk, aztán vasárnap egész napos próbánk volt a suliban. El se tudnék képzelni kellemesebb vasárnapi időtöltést. Két db, max. egyperces tánchoz hét órácskát ültem a suliban, és kedden meg töridogát írtunk. Kellemes. Sebaj. Hétfőn előadtuk a színdarabot (Vízkereszt, vagy amit akartok), szerintem elég jól sikerült, legalábbis a közönség soraiból úgy hangzott. Jókat nevetgéltek, és nekem is sikerült elcsípnem egy részét a színpad mögül. A darab után elmentünk a Fentonsba, ami egy itteni elég híres fagyizó neve (aki látta a Fel című filmet, az hallott már Fentonsról is). A tanárok hívtak meg, ez elég kedves tőlük, tekintve, hogy az osztály nyolcvanfős, a Fentons meg irgalmatlan drága. És a fagyi annyira nem is nagy szám. Viszont akkora adagokat adnak, hogy az már undorító. :D Persze a fagyizó utánra az egyik osztálytársam osztálybulit rendezett, másnap meg első órában volt a töridogám, de azért elmentem. Nem érte meg túlzottan, jó béna buli volt. :D

A színdarab után egész héten mindenki mondogatta, hogy a hula táncunk milyen szuper volt. Nem a lábdobogós, aminek az eredetijét már felraktam a blogba régebben, hanem egy másik. Keményen négyen adtuk elő, és szerintem nagyon égő volt. De mindenki másnak tetszett, és végülis ez a lényeg.

Közben a második félév is elkezdődött, és ez alkalomból két tantárgycserém történt. Az összehasonlító politika helyett most környezeti filozófiát tanulok, nők irodalma helyett pedig szatírát. Erre vártam egész évben, ez a tantárgy nagyon jónak ígérkezik!!! Eddig még csak pár óránk volt, de már elolvastuk Jonathan Swifttől a Szerény javaslat című esszét. Most pedig nekünk kell egy hasonló esszét írnunk. Nagyon izgis. A későbbiekben még olvassuk majd a Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember-t Oscar Wilde-tól, majd az Alice Csodaországban-t és a Büszkeség és balítéletet. Nagyooooooooon várom.

Azért a környezeti filozófia is nagyon tetszik. A suli egyik legjobb és legnépszerűbb tanára, Mr. Scott tanítja. Imádom, hihetetlenül vicces, de ugyanakkor nagyon értelmes emberke. A házi feladat főleg olvasás, amit aztán a következő órán megbeszélünk. Arra próbálunk rájönni, hogy hogyan is jutottunk oda, hogy a saját környezetünket, „lakhelyünket” pusztítjuk, és miért is távolodtunk el ilyen nagyon a természettől. Eddig főleg rövid esszéket olvastunk, de pár napja elkezdtük a B-terv című könyvet Lester R. Brown-tól. Nem a legizgisebb könyv a világon, de azért érdekes.

Ja, az utóbbi időben volt egy olyan érzésem, mintha moziblogot írnék, mivel szinte minden héten beszámoltam egy újabban látott filmről. Ezen a héten sem szeretnék kihagyni egy ilyen alkalmat. Szóval. Múlt pénteken újra megnéztem a Sherlock Holmest, mivel az egyik barátom még nem látta, és nagyon meg akarta nézni, én meg reménykedtem benne, hogy talán másodszorra az idióta brit akcentus ellenére meg fogom érteni a legtöbb dolgot. Ez sikerült, úgyhogy végre én is röhögtem azon a poénon, amit a múltkor nem értettem, és az egész mozi nevetett, én meg nem tudtam miről van szó. Aztán láttam az Oscar-jelöléseket, és rájöttem, hogy megérdemelné a legjobb filmzenének járó szobrot. Szombaton pedig láttam végre a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma című filmet. Már három hete vártam rá, hogy megnézhessem, de valahogy sose jött össze. Nagyon tetszett, de ebben a brit akcentus még kevésbé érthetővé tette az egészet, plusz a történet olyan kusza, hogy mindenképpen kétszer kell látni ahhoz, hogy megértsd.

A héten kezdődik az úszószezon, ééés bennevagyok a csapatban. Tiszta izgis. Főleg a reggeli edzések lesznek izgisek, hogy vajon fel tudok-e kelni időben. :D A reggeli edzések hajnali fél hétkor kezdődnek, egy héten kétszer. És pár hét múlva pedig kedden és csütörtökön két edzésem lesz. Hurrá szabadidő! Sebaj, biztos fun lesz.

Jók legyetek!

Sundance

Nemrég értem haza Utahból, tudom: „már megint Utahból?” Ám ez alkalommal nem síelni voltam, hanem a Sundance film fesztiválon. Ezt a bejegyzést a filmeknek és a fesztiválnak szentelem. Az egyik osztálytársam anyukája, Anne hívott meg még novemberben. Utahban lakik (és dolgozik) a férje, így az anyuka meg a srác is félig-meddig ott élnek, részben meg Oaklandben, szóval ott is van házuk meg minden, és meghívtak a filmfesztiválra. Hát nem arik?

Hosszú hónapok tervezgetése után végül elérkezett a várva várt nap, csütörtökön suli után értem jöttek, és átröppentünk Utah fővárosába, Salt Lake Citybe. Este csak úgy „elvoltunk” otthon a családdal. Péntek reggel Annel felautóztunk Park Citybe, Salt Lake City-től úgy kb. 40 percre, ahol a Sundance fő eseményei történnek. A Fesztivált minden év januárjában rendezik, idén 21-től 31-ig tart.

Első programunk egy rövid dokumentumfilm-csokor bemutatója volt. Ez hat darab 10-20 perces dokumentumfilmből állt, külföldi és amerikai egyaránt. Három volt köztük, ami nagyon tetszett. Az egyiknek az a címe, hogy Drunk History: Tesla, amiben egy részeg srác mesél el egy történetet Tesláról és Edisonról, valamint az egyenes és váltakozó áramról folytatott vitájukról. Úgy tudom a Youtubeon meg lehet nézni más Drunk History filmeket is ugyanezektől a készítőktől, és nem mellesleg nagyon viccesek. A Born Sweet (Édesnek születve) c. rövidfilm a másik, ami nagyon jó volt egy kambodzsai kis faluról és egy ott élő fiúról szól. A lakosok éveken át arzénnal mérgezett vizet ittak, és a film készítője a 15 éves fiú történetét mutatja be. A harmadik sztori, címe: Wagah, az indiai-pakisztáni határon játszódik, ahol minden este ünnepélyes zászló-bevonás van, és mindkét oldalon húszezer ember ünnepli a saját országát. A film azt mutatja be, hogy milyen nevetséges is, hogy egymástól pár méterre parádéznak az emberek, éltetik az országukat, ám később az interjúkból kiderül, hogy legtöbbük örülne, ha a két ország újra egyesülne. A dokumentumfilmek után láttuk az Obselidia c. filmet. Ez sajnos nem nagyon tetszett, nagyon elvontra sikerült. Eredetileg azt hiszem a szerelemről akart szólni, de valahogy a rendező igencsak mélyenszántó dolgokat szeretett volna elhinteni a filmben, így kissé belecsöppent a „mi az élet értelme?”, és a környezetszennyezés témája is, és az egész dolog összekutyulódott. Meg ráadásul picit belealudtam az elején. Szóval nem tetszett. Sajnos aznap a sztárnézés elmaradt, mivel a család egyik barát-családja várt minket vacsira. Ott van egy tizedikes srác, David, meg egy ötéves kisfiú, Andrew, és a két szülő. Az apuka előszeretettel cukkolt engem azzal, hogy Törökországból jöttem. Hungary /Magyarország/ hasonlít a hungry, éhes szóra, míg Törökország angolul Turkey, ami egyben pulykát is jelent. Így mind a két országot a kajához kapcsolják, és vannak, akik összekeverik Magyarországot Törökországgal. Bár az apuka csak szórakozott velem, tudta jól, hogy honnan vagyok. Vacsi után néztük picit a tv-ben a Hope for Haiti műsorát, amiben egy csomó sztár ül telefonoknál, és a haitiaknak adományozók beszélhetnek velük. Ezek mellett mindenféle híresség énekel, színészek pedig történeteket mondanak el Haitiről. A házból mentünk nyolcan egy Salt Lake City-beli filmvetítésre. A fesztivál központja Park City, de Salt Lake Cityben is lehet filmeket nézni. Aznap este a Bran Nue Dae (Brand New Day – Új nap) c. ausztrál musical vígjátékot láttuk. Hihetetlen vicces volt! A film 1969-ben játszódik, egy bennszülött fiúról szól, aki megszökik egy katolikus bentlakásos iskolából. Találkozik egy hajléktalannal, akiről kiderül, hogy a nagybátyja, és együtt megpróbálnak visszajutni a városukba, amihez a nagybácsi két hippi autója elé veti magát, és velük vitetik el magukat. Ám eközben az atya, az iskola vezetője (Geoffrey Rush) is elindul a faluba, hogy megtalálja a srácot. Az egész film végig irtó vicces, a végén pedig viccet csinálnak a happy endből, amikor kiderül, hogy mindenki mindenkivel rokon. Nagyon vidám film, és nem utolsósorban nagyon jó a zene és a táncok is. Ez a film nagyon tetszett, és a Sundanceben az a legjobb, hogy a filmek végén a rendező, és nagyon sokszor a készítők, színészek egy része is kiállnak a közönség elé, és lehet kérdezni a filmről.

Szombaton naggggyon korán keltünk, megint fel Park Citybe, a The Company Men (Cég emberek) c. filmre. A főbb szereplők: Ben Affleck, Tommy Lee Jones, Chris Cooper és Kevin Costner. A film a mostani válság idején játszódik. A fent felsorolt első három színész életéről szól, akik egy amerikai nagyvállalatnál dolgoznak, nagymenő üzletemberek. Aztán szép egyesével mindhármukat kirúgják a cégtől. Ezután próbálnak munkát találni, vagy kezdeni valamit az életükkel, de sajnos nem mindenkinek sikerül. Hihetetlen jó film volt, és a vetítés előtt láttam Ben Afflecket a teremben. De aztán leült a hatalmas nézőtéren, úgyhogy többször sajna nem láttam. Ezek után sétáltunk az utcán, és épp a hoteljából jött ki Tommy Lee Jones. Szerencsétlenre negyven fotós cuppant rá, plusz még a járókelők is csak úgy fényképezték, mint valami állatkerti mütyürt egy ketrecben, én meg tökre megsajnáltam, és nem csináltam róla fotót. Sajnos vele sem csináltam fotót, mert elég morcosnak tűnt, meg az az öt ember is, aki körülvette, és nem volt merszem odamenni hozzá. Majd láttam a film másik szereplőjét, Chris Coopert, ő épp fényképezkedett egy nőcivel. Ilyen faarcot én még nem láttam, mondom, ha velem is ilyen fejjel fényképezkedik le, akkor inkább nem is kell. Persze totál megértem őket, idegenekkel kell állandóan pózolniuk, nem mehetnek sehova magukban, és az összes hímnemű sztárnak kis szakállat meg bajuszt kell növeszteni annak a reményében, hogy úgy talán nem ismerik fel őket. A továbbiakban Anne látta Adrien Brodyt is, de mivel én nem nagyon ismerem az arcát, gőzöm nem volt, hogy az, aki elment mellettem, ő volt. (Közben megtudtam, hogy ő lesz a főszereplője az Antal Nimród rendezte Predators 2 c. filmnek.) Sétálgattunk még egy picit a városban, hihetetlenek az emberek, tömegek tolongtak az éttermek előtt, ahol valami híresség ebédelt éppen, hogy ha kijön, akkor lehessen fényképet csinálni vele.

Délután megnéztük a Get Low című filmet, tisztára izgatott voltam, mivel Robert Duvall és Bill Murray szerepel benne, és tudtuk, hogy kijönnek majd a színpadra. Ez a film is borzasztóan tetszett, Robert Duvall egy öregembert játszik, aki az erdőben teljesen elszigetelten él, mert az egész város azt hiszi róla, hogy megölt két embert. Mindenki tudna mesélni róla valamit, és elege lesz abból, hogy sztorikat hall magáról, így elmegy a temetkezési vállalkozóhoz, és megkéri, hogy rendezzenek neki egy temetési partyt, amíg él. A partyn végül elmondja az igazságot mindenkinek. A film végén az összes főszereplő kijött a színpadra, lecsücsültek, és egy csomó ideig válaszolgattak a kérdésekre. Ahhh, olyan király volt, Bill Murray persze hozta a formáját, félpercenként sütögette el a poénjait. :D

Nagyon nagy élmény volt ez a Sundance, három napot tölthettem itt, és öt filmet láttam, habár több mint száz filmet mutatnak be a fesztiválon. Ebben persze minden benne van, rengeteg rövidfilmet, pár perces dokumentumfilmet is vetítetnek. Mivel valószínűleg nem mindenki ismeri a Sundance Festival-t, álljon itt néhány mondat róla (idézet a Wikipédiából):

Az USA legnagyobb független filmfesztiválja, de nemzetközi szinten is a világ legjelentősebb független filmfesztiváljának tartják. Minden évben a Utah állambeli Salt Lake City-ben (Park City) tartják meg. A fesztiválra új filmjeikkel amerikai és nemzetközi filmes szakemberek látogatnak el. A fesztivál hivatalos programjában amerikai drámák és nemzetközi produkciók és dokumentumfilmek kerülnek nevezésre, valamint versenyen kívüli szekciókban is alkalom nyílik a bemutatkozásra, és egyéb programok várják az odalátogatókat.

Az igényes zsűri válogatásába csak művészi értékkel bíró alkotások kerülhetnek be. Fontosabb feladatnak tekintik, hogy új tehetségeket adjanak a világnak, mintsemhogy az ismert filmeseket még nagyobb sikerre segítsék. Ők fedezték fel Steven Soderberghet, Quentin Tarantinót, Robert Rodriguezt és Guy Ritchie-t.

A fesztivált Robert Redford alapította 1981-ben. Park Cityben még az 1960-as években Redford alapította Sundance elnevezéssel azt a nemzeti parkot, melyen 1981-ben hasonló néven alapítványt jegyeztetett be, intézetet építtetett, aminek keretében elindult az évente rendezett filmfesztivál. A Sundance név az 1969-ben Redford főszereplésével forgatott Butch Cassidy és a Sundance kölyök című western filmből ered. A Sundance Filmintézetet a hivatalos stúdióktól független fiatal filmesek segítségére alapították. Az intézet sokféle művészeti tevékenységnek nyújt lehetőséget, szervezésében képzési programokat indítanak (például forgatókönyvírói), fesztiválokat rendeznek a világ több pontján. Tevékenységét 25 tagú tanács irányítja.

Az idei fesztivál filmjeit 40 000 látogató nézi meg. A legnagyobb baj az, hogy ezek mind kis költségvetésű filmek, amiket sajnos moziban/DVD-n nem nagyon mutatnak be. Persze a Piranha c. röhejt 3D-ben adják majd a mozik. Na, mindegy, ilyen ez a világ. Robert Redford bácsitól nagyon rendes, hogy évekkel ezelőtt megszervezte ezt a fesztivált, ami a világ legnagyobb független filmfesztiválja. Csak ne lenne ilyen baromira hideg!! Vááááá, tiszta hó meg latyak minden. De a hegyek még mindig gyönyörűek. Sikerült egy-két fotót készítenem, de sajna nem igazán jön át a látvány. Bocsi!

Hosszú hétvége

Néhány napja „ünnepeltem” ittlétem felét. Mit is mondjak, igen gyorsan elment ez az öt hónap. Még csak az előbb szállt le a gépem, aztán elkezdődött a suli, majd elköltöztem, karácsonyoztunk, meg síeltünk, és sutty, már január 15-e volt. Most olyan állapotban vagyok, hogy ha azt mondanák, hogy menjek haza, akkor nyilván, örülnék, hogy láthatom az otthoniakat, mivel eléggé hiányérzetem van, de ugyanakkor szívesen maradnék is még. Azt hiszem, jobb, ha csak úgy sodródom tovább az árral, hisz már csak öt hónap van hátra, és szeretném kiélvezni, amennyire csak lehet.

A hét megint csak „szokásosan” telt. Kipróbáltam az ún. bootcamp-et (kiképzőtábor) a suliban, ez az, amiről írtam múlt héten, hogy kondicionáló óra szerűség. Persze mondták, hogy azért ez valószínűleg nem lesz olyan megerőltető, mint az evezés. Naná. A keddi edzés után három napig olyan izomlázam volt, hogy fájdalomcsillapítót kellett bevennem, mert mindenem egy merő görcs volt. De azért tetszett.

A januári irodalomórák helyett jelenleg a senior play (végzős darab) próbái folynak. A suliban hagyomány, hogy a végzős osztály február elején előad egy Shakespeare-darabot. Idén a Vízkereszt, vagy amit akartok c. darab került sorra. Ez egy vígjáték, és az öt rendező, öt irodalomtanár egy trópusi témát talált ki a darabhoz. Tehát minden trópusi szigeteken játszódik. Én nem játszom, csak táncolok benne kétszer. Az egyik jelenetben ezt a hula-táncot (hawaii tánc) fogjuk előadni . A következő félévi irodalomtanárom, Ms. Yee tanítja be nekünk. Nagyon vicces, bár sajnos mi nem vagyunk annyira jók, mint a videón. Viszont az első próbánál feljött az alattunk lévő szinten tanító tanár, hogy hagyjuk már abba. Később rájöttem, hogy Taylor pont azzal a tanárral volt órán, és azt mondta, hogy az egész terem rezgett, a székek, asztalok rázkódtak, az emberek próbáltak egymásnak kiabálni a termen keresztül, de nem lehetett hallani, a szegény tanár meg háromszor mondta el ugyanazt a mondatot, mert annyira összezavarta a dübörgésünk. Bár azért be kell valljam, jól bírták, negyed órába tellett, mire feljött szólni. :D

Mindig rá kell jönnöm, hogy egészen elképesztő ezeknek a magániskoláknak a felszereltsége és színvonala. Minden évben háromszor-négyszer készül egy videó a suli filmes diákjainak jóvoltából, ezeket a filmeket úgy hívják, hogy Hawktrax. Mindig valami aktuális eseményről szólnak, vagy épp csak szórakoztatnak. A héten vetítettek egyet. Azon kívül, hogy az ember sírva röhög tíz percen keresztül, egészen hihetetlen számomra, hogy milyen tehetséges emberek járnak ide. A film legeleje egy rajzfilm volt, nyilván nem Disney-szintű, de remekül meg volt csinálva, és ez egy itteni, sulis diák műve. Arról nem is beszélve, hogy a film többi részében a tanárok probléma nélkül hülyéskednek, táncolnak, mindenféle „idióta” dolgokat megtesznek, csak azért, hogy a diákokat szórakoztassák. És meg is van az eredménye: sokperces vinnyogó nevetés a közönség soraiban, majd tapsvihar, és sikítás. Ilyesmi nagyon jó lenne otthonra is!

A hétvége háromnaposra sikerült Martin Luther King napjának jóvoltából, és igencsak a filmnézés jegyében telt. Péntek este host mummyval megnéztük az Egyszerűen bonyolult című filmet. Nem is tudom, mikor nevettem utoljára két órán keresztül folyamatosan. Elképesztően vicces volt, ajánlom mindenkinek, aki egy kis felhőtlen kikapcsolódásra vágyik! Szombaton átjött egy barátom, kivettük videótékából a Nászfrász című filmet, és azt néztük meg. Vasárnap felutaztunk Sonomába. Épp fel akartuk rakni a Büszkeség és balítéletet, amikor észrevettem, hogy épp a Golden Globe megy a tv-ben. Tök jó, legjobb film/dráma kategória: Avatar, legjobb rendező: James Cameron (Avatar), legjobb férfi főszereplő/vígjáték, musical kategória: Robert Downey Jr. (Sherlock Holmes), legjobb film/vígjáték, musical kategória: Másnaposok. Vááááááááááááá, totál izgatott lettem. Aztán meg persze csak megnéztük a Büszkeség és balítéletet. És olvadoztunk. Olyan remek a semmittevés…

Ma az egyik barátomhoz mentünk át sütögetni. Kezdek rájönni, hogy a kajamániámmal a legjobb helyre jöttem. Igaz, hogy nem ebédeltünk, de csináltunk csoki szuflét, csokissütit, meg créme bruleet. Picikét úgy éreztem, hogy túlzott cukormennyiséget vittem be a szervezetembe, de két süti között ezt kompenzáltuk egy kis chipsszel. :D Ezek után megnéztük a Lovely Bones című filmet moziban. Nem tudom, mi a magyar címe, de nem is akarom. Borzalmas volt, és nem érdemes megnézni, mert két óráig csak az agyadat unod szét. De a mellettem ülő lánnyal jó sokat röhögtünk rajta. Úgyhogy nem is volt olyan szörnyű.

Holnap suli. Neeeeeee!

Vissza a való világba

Dájóóóóóóóóó, elkezdődött a suli. Az izgalmas hétköznapokat ismét átveszik a picikét unalmasabb, egyhangú, iskolábajárós napok. Azért remélhetőleg történik majd velem egy-két említésre méltó dolog az ittlétem második felében. :D

A szünet utolsó hétvégéje egész jól telt, szombaton Ms. McKennával és a családjával találkoztam. Elmentünk egy nagggyon amerikai helyre, a filmekben lehet ilyeneket látni, ezermillió bugyuta játékkal/videójátékkal hülyítik magukat a kisgyerekek, és lehet pizzát enni. Vicces volt. Bár talán inkább szomorú látni, ahogy hercegnőnek öltözött kislányok jönnek ide „játszani”, a kisfiúk egy része pedig ruhába öltöztetett bébi tirannoszaurusz rexekre emlékeztet. Azért szerencsére az is igaz, hogy én ezzel a réteggel (itt az igény és intelligencia szintre gondolok) nem nagyon találkozom a „hétköznapjaimon”. Így egyszer azért élvezhető, ezt is kipróbáltam: játszottam minigolfot, meg egy béna, leegyszerűsített kosárlabdát, aztán meg rénszarvasokra lövöldöztem. Igen mélyenszántó este volt! Ezek után megnéztem a Mary Poppinst, és teljesen odavoltam, ez a világ legédesebb filmje, és olyan rég nem láttam! Pedig tisztára a gyerekkorom. :D

A szünet utolsó napján a többiek elmentek megnézni az Avatart, én pedig megnéztem a Kilenc című filmet. Khm, ez egy musical, a dalok igen jók, a szereposztás fergeteges, és szívesen leírnám a történetet, de az sajnos nincs neki. Nem ajánlom különösebben senkinek, csak ha nagyon nem tudtok mit kezdeni magatokkal.

És hétfőn vissza a való világba. Vizsgaeredményeket is kaptunk:

MATEK: 87% - ez eddigi legjobb eredményem, ami szerintem elég siralmas, de ez van, mostmár tuti, hogy nem leszek atomfizikus.

TÖRI: 88% - ezzel sem vagyok elégedett, de a pontozást nem nagyon értettem, úgyhogy a valóságban lehet, hogy ennél többet, vagy akár kevesebbet értem el, de sajnos a tanárhoz használati utasítás kéne, nem egy egyszerű eset.

SPANYOL: 97,5% - ez egész jó.

POLITIKA: 93% - szintén tűrhető.

Az angolról (=irodalom) még nincs eredmény, úgyhogy arról majd később. Az évkönyvnél a végzős szerkesztők (akik főmuftik, és az egészet irányítják), meg a tanár is ki van akadva mindenkire, hogy nem vagyunk készen az oldalainkkal, meg hogy nem néznek ki jól, meg nem fektetünk elég energiát a dologba, úgyhogy remek a hangulat, ráadásul az M&M’S is elfogyott, ami nekünk volt ott.

Nos, a héten abbahagytam az evezést. Ezáltal úgy érzem, hogy a szabadidőm nagyjából 60%-kal nőtt, és talán így lesz időm készülni arra a négy, egyetemre beszámító vizsgára, amit megpróbálok majd letenni itt év végén. Tudom, jól hangzik, én is alig várom már. :D A vizsgák mellesleg az SAT (Scholastic Aptitude Test = képesség-felmérő teszt, asszem erről már írtam), ami egy szimpla szövegértés, matek, esszéírás, csak valahogy mégsem ilyen egyszerű; valamint két tantárgy-teszt: amerikai töri (ami csak azért lesz nehéz, mert amit kérdeznek, azt a tanár még csak véletlenül se tanítja) és spanyol; végezetül pedig a TOEFL (Test of English as a Foreign Language = az angol, mint idegen nyelv tesztje). Ennyi, majd csak eltöltöm valahogy az időmet. És most, hogy nem fogok evezni, a suliba járok majd egy kondícionáló-erősítő edzés-szerűségre hetente kétszer. Meg lehet, hogy járok majd spinningre vagy táncra vagy pilatesre. De azt még nem tudom.

Pénteken nagy nap volt a suliban! A suli kosárcsapata a Redwood Christian High School ellen játszott egy-egy meccset, és ezért pénteken ebédkor az egész gimnázium átvonult az oaklandi Oracle Arena nevű profi Warriors stadionba. Mondjuk annyira nem volt elképesztő látvány, mivel úgy az egynegyedét töltötte meg a két iskola nézőserege. Természetesen mind a két meccset hatalmas fölénnyel nyertük. A lányok meccse a végére már elég fájdalmas volt, mivel a mi csapatunk húsz másodpercenként büntetőt dobott, a másik csapat annyit szabálytalankodott. A fiúk játéka egy picit jobban sikerült, meg valljuk be, látványosabb is volt. Ők 22-69-re nyertek, úgy, hogy az első félidőnél a másik csapatnak 9 pontja volt, ebből kettőt szerzett nem büntetődobásból. Csúnya vereséget szenvedtek. :D

Szombaton elmentünk egy páran moziba, megnéztük az Avatart. Csak a változatosság kedvéért. Másodszorra még jobban tetszett, mint elsőre, tényleg ajánlom mindenkinek, hogy amint március-április környékén jegyet tudtok szerezni, menjetek el megnézni! Ezután pedig három lánnyal meg Taylorral elmentünk a CVS-be. Ezt hivatalosan gyógyszertárnak hívják, de itt az számít gyógyszertárnak, hogy van egy tecsó-szerű bolt, ahol gyógyszert is árulnak. Szóval ide mentünk, nem gyógyszerért, hanem mert rengeteg sok hasznos dolgot kellett vásárolnunk. Végülis mi lenne értelmesebb program szombaton este fél 11-kor, minthogy az ember patikába menjen:D?? Picikét felforgattuk a boltot, de nagyon sokat nevettünk, és csináltunk egy pár fényképet is. A host anyum, meg én is egyetértünk abban, hogy Taylornak igen jó humorérzéke van, nos, itt látható ennek a humorérzéknek a legújabb terméke. Miután mindenki vett valami elképzelhetetlenül szükséges szükségletet (Nora-nyalóka, Hadley-fagyi, Zsófi-csoki, Taylor-gumimaci), hazadöcögtünk. Ezután volt egy felettébb kellemes éjszakám, ugyanis éjjel fél háromig valami bennem úgy gondolta, hogy ez nem megfelelő időpont az alvásra, és így álmatlanul feküdtem néhány órácskán át az ágyban. Amikor ezt meguntam, csináltam egy kis politika házit, van időm végülis, nemde? Vasárnap reggel aztán fél nyolckor kelhettem, mert FADE-es gyakorlóreggel volt, amire így érdekes állapotban érkeztem, ráadásul az itthoni kávéautomatából kifogyott a kávé (ez volt az a pont, ahol azon gondolkodtam, hogy sírjak-e vagy visszamenjek aludni). Végül persze elmentem a FADE-es gyakorlásra, ahol gyakorlásként három órán keresztül nem csináltunk semmit. Így elég pocsék állapotban voltam, picit asszem meg is ijedtek tőlem az itthoniak. De ezek után beszéltem anyáékkal, és onnantól egész tűrhető volt a napom.

Láttatok mostanában táncoló nagyit? Host anyum anyuja meg nővére eljöttek ma éjszakára, és együtt megnéztük a Mamma Miát. Olyan aranyosak itt az emberek, végigtapsikolták, táncolták, énekelték a filmet. Olyan vicces, hogy a nagyit nem nagyon érdekli, hogy neki most állítólag fáradtnak, öregnek kéne lennie, ehelyett jól elvan, énekel a You are a dancing queen c. számra, úgyhogy nagyon édes volt. :D

Szép időket és kevesebb havat kívánok mindenkinek!