Sundance

Nemrég értem haza Utahból, tudom: „már megint Utahból?” Ám ez alkalommal nem síelni voltam, hanem a Sundance film fesztiválon. Ezt a bejegyzést a filmeknek és a fesztiválnak szentelem. Az egyik osztálytársam anyukája, Anne hívott meg még novemberben. Utahban lakik (és dolgozik) a férje, így az anyuka meg a srác is félig-meddig ott élnek, részben meg Oaklandben, szóval ott is van házuk meg minden, és meghívtak a filmfesztiválra. Hát nem arik?

Hosszú hónapok tervezgetése után végül elérkezett a várva várt nap, csütörtökön suli után értem jöttek, és átröppentünk Utah fővárosába, Salt Lake Citybe. Este csak úgy „elvoltunk” otthon a családdal. Péntek reggel Annel felautóztunk Park Citybe, Salt Lake City-től úgy kb. 40 percre, ahol a Sundance fő eseményei történnek. A Fesztivált minden év januárjában rendezik, idén 21-től 31-ig tart.

Első programunk egy rövid dokumentumfilm-csokor bemutatója volt. Ez hat darab 10-20 perces dokumentumfilmből állt, külföldi és amerikai egyaránt. Három volt köztük, ami nagyon tetszett. Az egyiknek az a címe, hogy Drunk History: Tesla, amiben egy részeg srác mesél el egy történetet Tesláról és Edisonról, valamint az egyenes és váltakozó áramról folytatott vitájukról. Úgy tudom a Youtubeon meg lehet nézni más Drunk History filmeket is ugyanezektől a készítőktől, és nem mellesleg nagyon viccesek. A Born Sweet (Édesnek születve) c. rövidfilm a másik, ami nagyon jó volt egy kambodzsai kis faluról és egy ott élő fiúról szól. A lakosok éveken át arzénnal mérgezett vizet ittak, és a film készítője a 15 éves fiú történetét mutatja be. A harmadik sztori, címe: Wagah, az indiai-pakisztáni határon játszódik, ahol minden este ünnepélyes zászló-bevonás van, és mindkét oldalon húszezer ember ünnepli a saját országát. A film azt mutatja be, hogy milyen nevetséges is, hogy egymástól pár méterre parádéznak az emberek, éltetik az országukat, ám később az interjúkból kiderül, hogy legtöbbük örülne, ha a két ország újra egyesülne. A dokumentumfilmek után láttuk az Obselidia c. filmet. Ez sajnos nem nagyon tetszett, nagyon elvontra sikerült. Eredetileg azt hiszem a szerelemről akart szólni, de valahogy a rendező igencsak mélyenszántó dolgokat szeretett volna elhinteni a filmben, így kissé belecsöppent a „mi az élet értelme?”, és a környezetszennyezés témája is, és az egész dolog összekutyulódott. Meg ráadásul picit belealudtam az elején. Szóval nem tetszett. Sajnos aznap a sztárnézés elmaradt, mivel a család egyik barát-családja várt minket vacsira. Ott van egy tizedikes srác, David, meg egy ötéves kisfiú, Andrew, és a két szülő. Az apuka előszeretettel cukkolt engem azzal, hogy Törökországból jöttem. Hungary /Magyarország/ hasonlít a hungry, éhes szóra, míg Törökország angolul Turkey, ami egyben pulykát is jelent. Így mind a két országot a kajához kapcsolják, és vannak, akik összekeverik Magyarországot Törökországgal. Bár az apuka csak szórakozott velem, tudta jól, hogy honnan vagyok. Vacsi után néztük picit a tv-ben a Hope for Haiti műsorát, amiben egy csomó sztár ül telefonoknál, és a haitiaknak adományozók beszélhetnek velük. Ezek mellett mindenféle híresség énekel, színészek pedig történeteket mondanak el Haitiről. A házból mentünk nyolcan egy Salt Lake City-beli filmvetítésre. A fesztivál központja Park City, de Salt Lake Cityben is lehet filmeket nézni. Aznap este a Bran Nue Dae (Brand New Day – Új nap) c. ausztrál musical vígjátékot láttuk. Hihetetlen vicces volt! A film 1969-ben játszódik, egy bennszülött fiúról szól, aki megszökik egy katolikus bentlakásos iskolából. Találkozik egy hajléktalannal, akiről kiderül, hogy a nagybátyja, és együtt megpróbálnak visszajutni a városukba, amihez a nagybácsi két hippi autója elé veti magát, és velük vitetik el magukat. Ám eközben az atya, az iskola vezetője (Geoffrey Rush) is elindul a faluba, hogy megtalálja a srácot. Az egész film végig irtó vicces, a végén pedig viccet csinálnak a happy endből, amikor kiderül, hogy mindenki mindenkivel rokon. Nagyon vidám film, és nem utolsósorban nagyon jó a zene és a táncok is. Ez a film nagyon tetszett, és a Sundanceben az a legjobb, hogy a filmek végén a rendező, és nagyon sokszor a készítők, színészek egy része is kiállnak a közönség elé, és lehet kérdezni a filmről.

Szombaton naggggyon korán keltünk, megint fel Park Citybe, a The Company Men (Cég emberek) c. filmre. A főbb szereplők: Ben Affleck, Tommy Lee Jones, Chris Cooper és Kevin Costner. A film a mostani válság idején játszódik. A fent felsorolt első három színész életéről szól, akik egy amerikai nagyvállalatnál dolgoznak, nagymenő üzletemberek. Aztán szép egyesével mindhármukat kirúgják a cégtől. Ezután próbálnak munkát találni, vagy kezdeni valamit az életükkel, de sajnos nem mindenkinek sikerül. Hihetetlen jó film volt, és a vetítés előtt láttam Ben Afflecket a teremben. De aztán leült a hatalmas nézőtéren, úgyhogy többször sajna nem láttam. Ezek után sétáltunk az utcán, és épp a hoteljából jött ki Tommy Lee Jones. Szerencsétlenre negyven fotós cuppant rá, plusz még a járókelők is csak úgy fényképezték, mint valami állatkerti mütyürt egy ketrecben, én meg tökre megsajnáltam, és nem csináltam róla fotót. Sajnos vele sem csináltam fotót, mert elég morcosnak tűnt, meg az az öt ember is, aki körülvette, és nem volt merszem odamenni hozzá. Majd láttam a film másik szereplőjét, Chris Coopert, ő épp fényképezkedett egy nőcivel. Ilyen faarcot én még nem láttam, mondom, ha velem is ilyen fejjel fényképezkedik le, akkor inkább nem is kell. Persze totál megértem őket, idegenekkel kell állandóan pózolniuk, nem mehetnek sehova magukban, és az összes hímnemű sztárnak kis szakállat meg bajuszt kell növeszteni annak a reményében, hogy úgy talán nem ismerik fel őket. A továbbiakban Anne látta Adrien Brodyt is, de mivel én nem nagyon ismerem az arcát, gőzöm nem volt, hogy az, aki elment mellettem, ő volt. (Közben megtudtam, hogy ő lesz a főszereplője az Antal Nimród rendezte Predators 2 c. filmnek.) Sétálgattunk még egy picit a városban, hihetetlenek az emberek, tömegek tolongtak az éttermek előtt, ahol valami híresség ebédelt éppen, hogy ha kijön, akkor lehessen fényképet csinálni vele.

Délután megnéztük a Get Low című filmet, tisztára izgatott voltam, mivel Robert Duvall és Bill Murray szerepel benne, és tudtuk, hogy kijönnek majd a színpadra. Ez a film is borzasztóan tetszett, Robert Duvall egy öregembert játszik, aki az erdőben teljesen elszigetelten él, mert az egész város azt hiszi róla, hogy megölt két embert. Mindenki tudna mesélni róla valamit, és elege lesz abból, hogy sztorikat hall magáról, így elmegy a temetkezési vállalkozóhoz, és megkéri, hogy rendezzenek neki egy temetési partyt, amíg él. A partyn végül elmondja az igazságot mindenkinek. A film végén az összes főszereplő kijött a színpadra, lecsücsültek, és egy csomó ideig válaszolgattak a kérdésekre. Ahhh, olyan király volt, Bill Murray persze hozta a formáját, félpercenként sütögette el a poénjait. :D

Nagyon nagy élmény volt ez a Sundance, három napot tölthettem itt, és öt filmet láttam, habár több mint száz filmet mutatnak be a fesztiválon. Ebben persze minden benne van, rengeteg rövidfilmet, pár perces dokumentumfilmet is vetítetnek. Mivel valószínűleg nem mindenki ismeri a Sundance Festival-t, álljon itt néhány mondat róla (idézet a Wikipédiából):

Az USA legnagyobb független filmfesztiválja, de nemzetközi szinten is a világ legjelentősebb független filmfesztiváljának tartják. Minden évben a Utah állambeli Salt Lake City-ben (Park City) tartják meg. A fesztiválra új filmjeikkel amerikai és nemzetközi filmes szakemberek látogatnak el. A fesztivál hivatalos programjában amerikai drámák és nemzetközi produkciók és dokumentumfilmek kerülnek nevezésre, valamint versenyen kívüli szekciókban is alkalom nyílik a bemutatkozásra, és egyéb programok várják az odalátogatókat.

Az igényes zsűri válogatásába csak művészi értékkel bíró alkotások kerülhetnek be. Fontosabb feladatnak tekintik, hogy új tehetségeket adjanak a világnak, mintsemhogy az ismert filmeseket még nagyobb sikerre segítsék. Ők fedezték fel Steven Soderberghet, Quentin Tarantinót, Robert Rodriguezt és Guy Ritchie-t.

A fesztivált Robert Redford alapította 1981-ben. Park Cityben még az 1960-as években Redford alapította Sundance elnevezéssel azt a nemzeti parkot, melyen 1981-ben hasonló néven alapítványt jegyeztetett be, intézetet építtetett, aminek keretében elindult az évente rendezett filmfesztivál. A Sundance név az 1969-ben Redford főszereplésével forgatott Butch Cassidy és a Sundance kölyök című western filmből ered. A Sundance Filmintézetet a hivatalos stúdióktól független fiatal filmesek segítségére alapították. Az intézet sokféle művészeti tevékenységnek nyújt lehetőséget, szervezésében képzési programokat indítanak (például forgatókönyvírói), fesztiválokat rendeznek a világ több pontján. Tevékenységét 25 tagú tanács irányítja.

Az idei fesztivál filmjeit 40 000 látogató nézi meg. A legnagyobb baj az, hogy ezek mind kis költségvetésű filmek, amiket sajnos moziban/DVD-n nem nagyon mutatnak be. Persze a Piranha c. röhejt 3D-ben adják majd a mozik. Na, mindegy, ilyen ez a világ. Robert Redford bácsitól nagyon rendes, hogy évekkel ezelőtt megszervezte ezt a fesztivált, ami a világ legnagyobb független filmfesztiválja. Csak ne lenne ilyen baromira hideg!! Vááááá, tiszta hó meg latyak minden. De a hegyek még mindig gyönyörűek. Sikerült egy-két fotót készítenem, de sajna nem igazán jön át a látvány. Bocsi!