Muir Woods

Nos, az év negyedének hivatalosan is vége van. Az én sulim quarter system szerint működik, ami azt jelenti, hogy az év negyedénél (most), és háromnegyedénél (valamikor tavasszal) kapunk egy szöveges értékelést minden tanártól, valamint egy osztályzatot. Egész jó lett (kivéve a matek, amit nagyon lerontott az első doga), négyes-ötös, bár a töri jegyemmel van egy kis gondom, amit még le kell rendeznem.

Jaj, és olyan kis büszke voltam magamra. Graphics órán a múlt hónapban egy hétig szüneteltettük az évkönyv szerkesztését, és helyette az őszi, iskolai színdarabra készítettünk plakátot. Mindenki tervezett és elkészített egy nagy plakátot, és ki is az rakták összeset a suliban. Nekem az enyém természetesen nem tetszett. Erre múlt héten kiderült, hogy a drámatanár, aki a darabot rendezte, az én poszteremet választotta ki borítónak a programfüzetre. Pedig volt még vagy tíz másik, és azokat nem kezdők csinálták! ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ, de király!!! Nagyon feldobták a napomat, ami jól jött, mert a múlt hetem eléggé kellemetlen volt. Háromszor is éjjel egy után feküdtem le, délelőttönként meg folyton majd elalszom. :D Szóval nagyon stresszes voltam, de amikor megtudtam, hogy az én poszteremet választották, olyan boldog lettem!

Ennek örömére pénteken megnéztem az őszi darabot, aminek Bus Stop a címe, de ezt szerintem magatoktól is kitaláltátok. :D). Tetszett a darab, nem volt hihetetlenül nagy szám, de szerintem a színészek többsége jól játszott.

Hétvégén az egyik osztálytársam meg az anyukája elvittek magukkal kirándulni. Nagyon hálás vagyok nekik ezért, mivel a host családom aranyos meg minden, de nem sok mindent mutattak San Francisco látnivalóiból. Szombaton reggel beautóztunk a Lombard Street-re, ami állítólag a világ legkanyargósabb utcája. Mivel SF. nagyon dombos, régen a lovak nem tudtak felmenni az egyenes, meredek utcán, ezért csinálták ilyen kanyargósra. Szerintem nagyon jól mutat.

Ezek után elmentünk a GOLDEN GATE hídhoz! Igen, a harmadik hónapban végre eljutottam arra a helyre, ami SF. talán legfontosabb nevezetessége! Jeeeeee! Ez a híd ollllyan hatalmas, hogy már félelmetes. De komolyan; ott lógsz a semmi felett, pontosabban egy egészen hihetetlen magasságban az öböl vize felett. Ráadásul elképzelehetetlen tömegek mászkálnak rajta az egyik oldalon. A másik a bicikliseké. Középen meg az autók olyan sebességgel száguldanak tova, hogy az már félelmetes.

Ééééééés ezután pedig irány Muir Woods, ami a mammutfenyők otthona. Bár itt nem túl nagyok a mammutfenyők, csak olyan 70-80 méter magasak, ahhoz, hogy az igazán nagyokat lásd, északabbra kell utazni. :D Az erdőben egy jót sétáltunk a 2000 éves matuzsálemek között, bár picit hideg volt, mivel kevés napfény szűrődik át a fák között. Nagyon jó kis nap volt. Jah, és kiderült, hogy ez a család is feliratkozott, hogy hostoljon engem, de levették őket a listáról. Ezt nem sajnálom, mert az anyuka aranyos egy napra, de egy picit furi, emellett pedig kint élnek a pusztában, totál messze a sulitól, és folyton rá lennék utalva a családra, ha valamilyen programra, buliba el szeretnék menni. Nem lenne kellemes, ha úgy jártam volna, mint a tavalyi diák (aki egyébként vietnámi). Szegény nagyon messze lakott a sulitól, és arra nem járt busz (itt állati borzalmas a tömegközlekedés = nincs). szóval teljesen rá volt utalva a családjára. Ráadásul neki nem olyan testvérei voltak, akik furikázhatták, hanem ötödikesek, úgyhogy ezt nagyon nem szerette. Szerintem idén figyeltek rá, hogy az iskolához közel lakó host családokat találjanak. Nagyon kis kedvesek. :D

Júúúúúúúúúúúúúúúúj, vasárnap estére a host mummym szervezett egy vacsit a másik KÉT HOST CSALÁDommal. Annyira jó volt találkozni velük! Mindkét család nagyon kedvesnek tűnt (ráadásul a két másik gyerek SOKKAL szimpibb, mint Larkinka). A harmadik apukám, Doug (ezt nem nehéz megjegyezni, mivel a mostani apukám is Doug) elvileg nem is jött volna, mert üzleti útra kellett volna mennie. De mégis eljött, és csak a vacsi után indult el a tárgyalására. Nagyon ari, és szerintem úgy néz ki, mint Marlon Brando a Keresztapában, csak eggyel fiatalabb kiadás. :D Jól sikerült az este, host mummym ráadásul magyar kaját is főzött. Ami igen aranyos tőle, mert úgy volt, hogy közreműködök, de közben bejött egy szombat esti buli, szóval nem nagyon voltam otthon/magamnál (az álmosságtól), így végül ő csinálta az egészet – természetesen az én szakmai instrukcióimmal és az otthonról hozott fincsi pirospaprikával. Paprikás csirkét, és somlói galuskát. A csirke nagyon jól sikerült, bár futottam egy pár kört, mire hajlandó volt anya receptjét használni az interneten talált, amerikai „Chicken paprikash” receptek helyett. Persze, elhiszem, hogy az amik tudják a frankót, de akkor is kissé felment az agyvizem. Nem értettem, hogy az ajándékba kapott Gundel szakácskönyvben található recept, az általam leírt és nagyjából hétszer elmagyarázott készítési mód helyett miért szimpatizált inkább az internetes bénaságokkal. De végül sikerült rávennem, hogy az én módszerem szerint csinálja, és igen fincsi lett. A somlói már nem annyira, de elnézzük neki, úgyse tudják, hogy milyennek kell lennie. :D Én meg persze azt is jóízűen megettem. Én már csak ilyen vagyok, ha édesség, és nincs benne mák, akkor jöhet!

Egyébként december elején költözöm a másik családhoz. Hálaadásra (nov. 25-29) a mostani családom Massachusetts-be, Cape Codra utazik. Engem nem visznek, ami szerintem érdekes, de ezt most hagyjuk. Örülök is, hogy nem kell negyven főnyi rokonsággal meg egy sereg egyetemistával (Larkin nővérének a barátai) jópofiznom. Így Ms. McKennánál fogok lakni, és eddig nagyjából kilenc meghívást kaptam tanároktól, diákoktól, másik host családoktól, és a Hálaadás csak öt nap. :D Még nem döntöttem, melyik meghívásokat fogadom el, de jólesik, hogy ilyen sokan törődnek velem.

Elnézést, hogy ilyen ritkán írok a blogba, de sajnos szinte minden nap edzésem van, utána meg házit írok, ezért sajnos nincs több időm. És néha eléggé küzdök a képek feltöltésével, de csekkoljátok a fotóalbumot, mert ott fenn van minden kép. Pusszantás

Tökös hét

Váó, Halloweeni-őrület Amerika-szerte. Ez most komoly, hogy az emberek valóban megőrülnek. Az én host mummym múlt héten feldíszítette a házat, mindenfelé boszorkányokat meg csontvázakat lógatott összevissza, szerzett nekünk tökfejes gumigyűrűt, amit ha megnyomsz, akkor villog. Mikkel nem kopasztják meg az embert! A mi házunk viszont poros nyomába nem érhetett azoknak, amelyek körül mintegy huszonöt kivésett tököt láttam kirakva. És ezeket a tököket nem ám boltban, készen veszik, hanem a lakók maguk vésik. Úgy tűnik, van itt néhány idő-milliomos (is).

Kedden valahogy elkerültük egymást az „evezős” busszal, így fölöslegesen ácsorogtam, és vártam a dermesztő hidegben egy olyan ötvenöt percet, azok után, hogy egész nap majd megfagytam (mert persze itt nem úgy működik, hogy hú de hideg szél van kint, bemegyek a suliba, ott milyen jó meleg van, hanem úgy, hogy bemegyek a suliba, ahol tovább fúj a szél, mert a légkondi állandóan ezerrel működik)... Végül aztán a host anyum értem jött, így egy edzés kimaradt, viszont nyertem egy szabad délutánt arra, hogy tököljünk egy kicsit (najó, most befejezem a béna tökös poénokat). A lényeg, hogy tököt vásároltunk, a tökárus helyek tök érdekesek, négyezer tök van kirakva, annyi színben, méretben és formában, amennyit el se lehet képzelni. Én vettem magamnak egy kis méretű, hagyományos tököt, host anyu meg vett egy hagyományos, ám bibircsókosat, meg egy sárga-zöld csíkosat. Király, mi? Utána meg ellátogattunk az ún. Spirit boltba, ami arról híres, hogy Halloween előtt pár héttel kinyit, gondolom, nagyot kaszál, aztán egy évre bezár. Ja, és mindig máshol nyitják az üzleteiket, ott, ahol éppen ki tudnak bérelni nagyobb épületeket. Mi eléggé későn mentünk, úgyhogy a boltot már félig kifosztották, meg a termékek egy része is eléggé siralmas állapotban hevert a földön. Ettől függetlenül fun volt, ember méretű boszorkáktól, meg szörnyektől kezdve, egész díszleteken át ezer féle jelmezig mindent lehet kapni, ami Halloween. Az viszont igaz, hogy kivétel nélkül az összes termék duplán Made in China, tehát még meg se vetted, már szétesett, elromlott vagy elszakadt minden, és ettől függetlenül igen borsosak az árak. Mindegy, azért vicces volt látni, hogy az amik hol vásárolnak be maguknak az „ünnepre”.

Ja, és este hamburgereztünk. Ez csak azért nagy szám, mivel ez volt az első igazi amerikai hamburgerem (tehát az otthoni McDonald’s nem számít IGAZI hamburgernek). Szóval picit túlzásba vittem a dolgot, az elején csipegettem a host szüleim sült krumplijából, majd kaptam egy akkora hamburgert mint a fejem, meg egy epershaket, amit akkora pohárban hoztak ki, hogy alig értem fel. Na, igen, EZ az igazi amerikai kaja. Hogy milyen volt? Semmilyen. Gondolom az már pozitívum, hogy nem volt íze a hamburgernek. Kivéve, amikor a lilahagymára haraptam, mert azért azt megéreztem. És egyébként az ember egy fél hamburger után úgy érzi, hogy soha az életben többé nem lesz szüksége arra, hogy egyen. Amúgy itt mindenki állandóan ájuldozik azon, hogy milyen finom minden, én meg csak azt veszem észre, hogy elvesznek az ízek. Az ember szó szerint megbánja, ha eszik. Gondolom, mindenki ismeri azt az érzést, amikor ránéz valamilyen kajára, és elképzeli, hogy milyen jó íze lehet. És én is gyakran így képzelem, azután meg jön a csalódás. Valahogy minden kaja íztelen. Vagy nagyon csípős. Hurrá, ha van valami, amit utálok az a csípős étel. Najó, ennyit a gasztronómiai problémáimról, maradjunk annyiban, hogy hiányolok egy kis rakott krumplit szilvás gombóccal megszórva.

A héten megérkezett a host anyum apukája, és csütörtökön családi tökvésés volt. Belement egy tüske az ujjamba. Na, azért ennyire nem volt rémes, bár az tény, hogy a tök tetejét levágni, aztán a belsejét kikaparni nem annyira kellemes foglalatosság. Viszont utána nagyon jópofa arcokat lehet csinálni. Az enyém a kacsintós, egyfogasan vigyorgós. Nem is lett olyan rossz, ugye?

Jujj, pénteken megint elmentem egy focimeccsre, kezdem megkedvelni a játékot, bár vége a szezonnak, úgyhogy most már mindegy. És a fiúk ismét a CPS (College Preparatory School) ellen játszottak, és ismét nyertek. Természetesen. Most nagyon utáltuk a CPS-t, mert a múltkor valami női teniszmeccsen csalt az egyik játékosuk a mi játékosunk ellen, ezért minden Head-Royce-os igen zabos volt. De nagyon jó hangulata van ezeknek a játékoknak, én élvezem őket.

Focimeccs után pedig Dodgeball (Kidobós)! Ahhoz, hogy a játék itteni formájáról pontos képet kapjatok, nézzétek meg a filmet. Az egész dolog abból állt, hogy hét fős csapatok játszottak kidobóst. Eredetileg én nem játszottam volna, de aztán az egyik csapatba kellett egy ember, úgyhogy beálltam. Asszem nem ez lesz az én játékom, tudod, ki tud eltalálni egy nagy gumilabdával valakit tíz méterről. Valaki biztos, de én nem. Azért legalább ezt is kipróbáltam!

Szombaton, október 31-én pedig beköszöntött Halloween. Estére meghívott az igazgató a házához. Ő egy olyan utcában él, ami Halloween-kor teljesen megőrül, nagyjából kétezer ember megy trick and treat-elni oda (amikor kis zsákokkal járnak körbe a jelmezbe öltözött kicsik (és nagyok), és csokit követelnek a házaknál). Őőőőrültek.És a kertek is nagyon fel vannak díszítve, az emberek meg kiülnek a házuk elé csokit meg cukrot osztogatni, a gyerekek meg csak jönnek és jönnek, és tömegek vannak az utcán, szóval hihetetlen az egész. Ide látogattam késő délután. Az idén nyugdíjba vonuló igazgató teljes Elvis öltözékben, parókában osztogatta a csokit a gyerekeknek, és olyan tökök voltak kitéve a háza elé, hogy „Elvis lives”, meg három tök egymás alatt, ami a végén kiadta a HRS feliratot (a sulim kezdőbetűi). Azért nem maradtam itt egész este, három lánnyal mi is trick and treat-eltünk, de nagyjából öt ház után feladtuk, és elmentünk egy buliba, ahonnan átmentünk volna egy másik buliba, de azt meg lefújták, idő közben meg éjfél lett, úgyhogy haza kellett mennem. A három lánnyal viszont nagyon jól elbeszélgettünk. A ház, ahol a bulit rendezték amúgy turista látványosságnak is elmenne. Van egy dombjuk, amit beborítottak egy házzal. A domb igen nagy, tehát a ház is igen nagy. Hozzá tartozik egy nagyjából hét állásos parkoló, meg ilyen finomságok. Lám, nem csak idő-milliomosok laknak errefelé.

Jó volt a Halloween, kár, hogy csak egyszer van egy évben, én nagyon élveztem. És persze ehhez nagyban hozzájárult a rakás csoki, amit befaltam. :D

Átlagos hét

Újabb mozgalmas hét telt el. A második töridogám is ötös lett, bár írnunk kellett egy esszét is, ami a jegyünk kétharmada lesz, és a tanár azt mondta, hogy az valószínűleg mindenkinek le fogja rontani a jegyét. Úgyhogy még nem kiabálok el semmit. Vááááá, és a héten újabb matekdoga. Szurkoljon mindenki!

Most ne röhögjetek ki, ezt el kell mesélnem. Szóval evezésen eddig csak nyolcas hajókban eveztünk, szerdán az edző beosztott pár embert egy négyes hajóba. Én is köztük voltam. Fúúú, tök örültem de jó, végre kipróbáljuk a négyest. Minden készen állt, beültünk a hajóba, még a dokk mellett voltunk. Mikor el akarunk indulni, akkor szépen el kell távolodnunk a dokktól, hogy elkezdhessünk evezni, úgyhogy a kezünkkel kell „lesétáltatnunk” a hajót a nyílt vízre (bocsánat, de ezt nem tudom magyarul, az irányító mindig azt mondja, hogy „walk it down”). Szóval szépen elkezdtük „lesétáltatni” a hajót, de ugyanakkor el is kell hajolni a dokktól, hogy a hajó ne menjen neki. Szóval elhajoltunk, de egy pillanat múlva olyan furi érzés volt, elkezdtünk dőlni a víz felé. Akkor már tudtam, hogy kész, ennyi volt, beborulunk. Kb. mintha lassított felvételben történt volna minden. Egyre inkább eldőltünk, egyszer csak már annyira ferdén álltunk, hogy a víz elkezdett bejönni a hajóba (ez volt az a pont, ahol mind az öten elkezdtünk visítani). Aztán gondoltam, milyen király lenne, ha nem esne rám a hajó, szóval, amikor már félig a vízben voltam, szépen kikecmeregtem a hajóból, és ezerrel elkezdtem hátrálni a vízben. Ez okos volt, mivel a hajó simán ránk borult volna. Ezek után már csak egy olyan métert hátráltam, amikor az evezőm is célba vett. Miután magamhoz tértem a meglepetésből, kimásztam a vízből. Miközben úgy éreztem, hogy az agyam mindjárt felrobban, elkezdtem nevetni, mert valljuk be, igen nevetséges volt az egész helyzet. Később kiderült, hogy azért borultunk, mert túlzottan elhajoltunk a dokktól, meg azért is, mert az egyik lány elengedte az evezőjét (ami ugye szépen lesüllyedt, és lehúzott minket. Amúgy attól a lánytól már félek, mert bármikor közel kerülök hozzá, nem érzem úgy, hogy biztonságban lenne az életem. Például érdekes, hogy szeptember közepétől szinte minden nap elmondta az edző, hogy NE ENGEDD EL AZ EVEZŐT!, de ő azért elengedi. Ez csak egy fincsiség volt tőle, de máskor is állandóan kifogom magam mellé.) Szóval a borulás után jött még egy érdekes dolog. Szerencsére a nyolcas hajó még nem ment el, így tudtak nekünk segíteni kihalászni a hajót a vízből. Kb. tizennégyen emeltük meg azt a hajót, amit alapból négy ember szokott cipelni. És alig bírtuk felemelni, mivel tele volt vízzel, meg meg a négy evezővel. A legszebb az volt, mikor a fejünk felé kellett emelni, hogy kicsurgassuk a vizet. Nem kicsit lettünk vizesek. Mármint nekem már úgyis mindegy volt, de a többieket azért sajnáltam. Másnap inkább nyolcasban eveztünk.

Csütörtökön pedig pénzcsinálás volt az egyesületnek, nekünk kellett a fogadáson kis kajás-tálcákkal körbemászkálni. Persze mindenki feltette a 20 dolláros bájmosolyt, a végén meg úgy éreztem magam, mint a Beépített Szépség: Most megyek, és levakarom ezt a vigyort a képemről.

Jujj, pénteken volt Halloween All School Fair. Ez azt jelenti, hogy az iskola klubjai pénzt gyűjtenek maguknak. Mindenféle játékot ki lehet próbálni, meg persze hatszáz kiló kaja is van. A végzős osztály csinálja mindig a sütivásárt. Úhhh, valóban több asztalnyi cukor (persze muffin, brownie, és egyéb süti formájában) állt egymás hegyén-hátán. És a legrosszabb, hogy mind olyan fincsi!!!! Visszatérve az All School Fairre, a játék meg a kaja főleg a kicsiknek szól (az én sulim óvodától végzős osztályig megy). És mivel Halloweenig már csak egy hét van hátra, ezért mindenki jelmezt öltött. Olyan édik voltak a kisgyerekek a mindenféle jelmezükben. Persze a szülők is részt vettek így elég tetemes volt a tömeg. És én is beöltöztem. Dr. Bradley-től (politika tanár) kaptam egy flapper jelmezt. Nem hiszem, hogy erre lenne magyar szó, flappernek a 20-as évek Amerikájában öltöztek a nők. Szerintem jó kis viselet, bár nem a legpraktikusabb. Az a fejpánt egy idő után elég idegesítő tud lenni. A Fair igen jól sikerült, szerintem sokat kaszált az osztályom is, bár a végén mindenki vitte haza ingyen a sütiket, mert nem tudtunk mit kezdeni vele. :D

Úúúúúh, és megvolt az első FADE-es nagy próbánk. Igaz, hogy a kilencedikesek közül egy se jött el, nem tudom, hogy mit képzelnek magukról a kis ……..ok (kiskamaszok ugyebár). Nagyon tetszik a tánc, Jeckóra nyomjuk. Összesen négy számot mixeltek össze, mindenki kettőben táncol. Az én egyik számom a „Beat it”, ami azért nem annyira lassú, ráadásul a lány, aki koreografálta nem arról híres, hogy egyszerű koreográfiát kreál, úgyhogy még sokat kell gyakorolnom, hogy rendesen menjenek a mozdulatok. Bár fellépés csak tavasszal lesz, addigra remélhetőleg menni fog. A másik szám címére nem emlékszem, de már alig várom, hogy arra is megtanuljuk a koreográfiát.

Tök jó, jövő héten Halloween. Még nem tudom a programot, itt nem terveznek ennyire előre. Mindenesetre remélem valami izgis fog történni.

Ja, és tudtátok, hogy itt nem ezen a hétvégén volt óra átállítás, hanem jövő héten lesz?

Így most egy hétig csak 8 órával jártok előttem.

Kozerdeku kozlemeny

Elnezest az ekezetek hianya miatt, de a suliban irom a bejegyzest.
Gondolom az erintettek eszrevettek mar, hogy az Internet Explorer-ben a blogommal mindenfele furcsasag tortenik. Nem lehet ramenni a kepekre, eltunt egy egesz bejegyzes, es neha eltunik a jobb oldali sidebar. Ezuton is elnezest kerek mindenkitol, sajnos nem nagyon tudok ezzel mit kezdeni, mert a problema valoszinuleg az Explorer kodolasi hibajabol adodik. Csak annyit tudok mondani, hogy akinek van kedve es lehetosege, toltse le a Firefoxot, azzal minden rendben van. (ezt most azert lekopogom).
Meg egyszer bocsi mindenkitol.

Az Angyalkák Városa

Bocsi sokszor, hogy ilyen régóta nem írtam, de sajnos hétvégén nem voltam internet közelben. Mivelhogy Los Angelesbe utaztunk. Vááááá!! De nagyon-nagyon jó volt! Igazából csak két napot tartott az egész út, és Los Angelesből alig láttam valamit, de azért nagyon király volt.

Szóval vasárnap host mummyval átröppentünk, majd kocsit béreltünk, és irány a Universal Studios. Fúúú, nagyon meg van csinálva. Kicsit olyan, mint amikor egy rakás speciális effekttel dolgozó filmstúdiót ötvöznek vidámparkkal. Meg persze van stúdió-túra is. Vasárnap lévén legalább hetvenmillióan voltak, és nem kis sorok kígyóztak a különböző „fun”-ságokra várva. Egy igen nagy, és igen undorító hamburger befalása után be is álltunk a stúdió-túra sorába, ahol kis digitális tábla jelezte, hogy mindössze tíz percet kell várni. Szóval harminc percnél nem is vártunk többet, és eljutottunk a kis buszhoz, amivel körbefurikáztak minket. Fúúú, hát nehéz lenne leírni mindent, amit láttam. Előállítottak pl. egy szép kis vihart és áradást nekünk, aztán kocsik röpködtek. Láthattuk, amint építik pl. a Transformers-ben használ díszletet, megnéztük a kocsit, amivel a Múmiában rohangáltak fel-alá. Körbementünk a Lila Akác Közben (Született feleségek), és annyira másnak nézett ki. Megálltunk azon a téren, amit az Indiana Jones és a Kristálykoponya Királyságában, a perui jelenetben láthattunk. Keresztülvittek minket az űrlényektől sújtott városon a Világok harcából. Láttuk a cápát, ami szegény elég pici, és nem is néz ki úgy, mint egy igazi cápa. De a vezető azt mondta, hogy becsüljük meg, mert ez a cápa az egyetlen a világon, ami hátraszaltót tud csinálni. Hát ez mondjuk igaz. Átéltünk egy földrengést egy alagútban, ahol megnyílt a fejünk felett a föld (haha, ez viccesen hangzik így, amúgy metróalagútban voltunk), majdnem ránk zuhant egy kamion meg egy kocsi, aztán megérkezett a metró, kisiklott, és az is majdnem ránk esett. Igazából ott egy picit megijedtem. Meg a földrengés is elég idegesítő volt, mert nem lehetett rendesen fotózni.

Sajnos a túra után már nem maradt túl sok mindenre időnk. Felültünk a Jurassic Park hullámvasútra, ami tulajdonképpen egy vízi hullámvasút, bár nem a hullámvasút a lényeg benne, hanem hogy leírhatatlanul jól van kitalálva és megépítve. Körülöttünk nyüzsög egy rakás mű-dínó, hatalmas „díszletek”, egy kocsi itt is majdnem ránk zuhan (ezt valamiért nagyon szeretik). A végén azért a hullámvasút dolog is beindul, hatalmas zuhanással és loccsanással érkezünk meg a célhoz. Előre szóltak, hogy a fényképezőgépet tegyük el, mert vizes lehet. Aztán sikerült a szélső ülésre ülnöm, ami azt jelentette, hogy én lettem a legvizesebb. Meg szembeköpött egy dínó. Hihetetlen.

Egy szuper kis vezetést tartottak a tűz-effektekről a Lánglovagok c. filmből. Elég félelmetes volt, a végén felégettek nekünk egy termet. Najó, nem, csak szimplán hatalmas lángok lobbantak fel, nyilván a szobát nem égetik fel, mivel negyedóránként van vezetés, biztos nem lenne gazdaságos tönkretenni a berendezést.

Jujj, és most jön az egyik legjobb. Jellemző, hogy ez szegény host mummymnak nem tetszett. A Múmia hullámvasút. Itt is ötvöztek egy-két speckó effektet a hullámvasúttal, ám itt ez utóbbi sokkal királyabb volt. Kedvcsinálónak bejátszottak egy jelenetet a filmből, amiben a skarabeuszok megeszik az egyik embert, és akkor elkezdték birizgálni a lábunkat, mintha rajtunk is bogarak mászkálnának. Aztán ez a hullámvasút is zuhant, hihetetlenül begyorsult, majd ment egy picit hátrafelé is. Persze mindezt a sötétben, ahol csak néhány plafonról lógó hullát láttál. Host mummym mondta, hogy neki ez nem tetszett, mert nem látta, hogy hova megyünk, mi következik. Nekem meg pont ez tetszett, mert nem rémültem halálra a tériszonytól.

Végül egy 4D-s Shrek rövidfilmet néztünk meg. Irtó édes volt. Egy szimpla 3D-s film, ami amúgy tényleg nagyon jól meg volt csinálva, mert komolyan meg akartam fogni a képernyőből kijövő dolgokat. A negyedik D annyi volt, hogy a lovaglós jelenetnél ide-oda rángatták az ülést, meg a Szamár kétszer letüsszentett, és akkor vizet fröcsköltek ránk. Állatira tetszett.

Ja, és a stúdióba vezető úton összesen ennyit láttam a Hollywood feliratból. Hát nem szörnyű?

Az utazás második napja nem volt ilyen szuperfun, illetve más érdekességeket tartogatott. Két egyetemet néztünk meg, a Pomonát meg a UCLA-t. A Pomona egy 1500 fős (kis) egyetem, a UCLA (University of California Los Angeles) meg olyan harmincezres (nagyon nagy), szóval igen különböztek. Mindkét egyetemen részt vettünk a college tour-on. Ezt mindig egy, az egyetemre járó diák tartja, elmesél sok mindent, nem csak a tanulmányi részéről, de a sportolási lehetőségekről, klubokról, az egyetemi életről, a közösségről, hogy miért mentek arra az egyetemre. Nekem a UCLA sokkal jobban tetszett, mivel a túra is sokkal élvezetesebb volt, másodszor a Pomona túl álmosnak, csendesnek tűnt, a UCLA-n meg nem éreztem úgy, hogy mindenki azonnal elalszik. (Ettől függetlenül mindkét campus nagyon szép, rendezett, szóval azért nem lehet rossz oda járni.)

Az egyetem után még elnéztünk a Rodeo Drive-ra. ÁÁÁÁÁÁáááááááááááááááááá. Ekkora hülyeséget! Jó, nyilván ezt is látni kell, de ez csak egy utca egy rakás puccos bolttal meg pálmafával. De azért élveztem. Most nem akarom azt mondani, hogy my host mum és Larkin sznobult egy kicsit, úgyhogy azt mondom, hogy sznobultunk, úgy, hogy ők bementek mindenféle ruhát megnézni meg próbálni a boltokba, én meg addig inkább az utcán vártam, és nézelődtem. Személy szerint elég kellemetlenül éreztem magam a Promod-os farmeromban a szuper dizájner shopokban, ahol amúgy nem találsz egy teremtett lelket sem (mármint vásárlót), és ha bemész, akkor egyből egy hihetetlen segítőkész és kifinomult hölgyike c

uppan rád, hogy segítsen. Az árát meg se mertem nézni az ottani ruháknak, arról nem is beszélve, hogy ezek tényleg annyira dizájnosak, hogy szerintem irtó hülyén néznek ki. Amúgy korábban host mummym mondta, hogy errefelé néha lehet sztárokat is látni. És hiába stíröltem, hogy ki vezeti a luxusautókat, nem láttam Britney Spearst. De ez még a kisebbik baj. A nagyobb, hogy Hugh Jackman-t sem. Kár volt odamenni. Viszont akkor is volt egy vicces élményem. Kiszálltunk a kocsiból, elkezdtünk sétálni, amikor elment mellettem egy pasas. És akkor belémhasított, hogy én őt ismerem. De vajon honnan???? Aztán rájöttem, hogy nem ismerem, hanem ő a gonosz, pszichopata fejű bácsi, Ben a Lost-ból. Már megérte nézni azt a sorozatot. Ja, és élőben nem is volt pszichopata feje.

A Hollywood-ot megelőző héten csak kevés nagyon izgis dolog történt. Egy gyógyszertárban találkoztam egy idős magyar házaspárral, majd két napra rá egy élelmiszerboltban egy magyar anyukával, meg a két kisfiával. Gyanúsan ismerős nyelven beszéltek, ezért odamentem hozzá, egy ilyen értelmes kérdéssel: Bocs, magyarok vagytok? A nőnek leesett az álla: „Ezt nem hiszem el. Minden alkalommal, mikor idejövök vásárolni, találkozom valaki magyarral.” Nagyon kedves volt, itt él az olasz férjével, szegény gyerekek voltak vagy tizenegy évesek, és már most három nyelvet beszélnek. Nagyon jó volt találkozni valakivel, aki beszél az anyanyelvemen.

A mostani hét amúgy senior week a suliban, ami azt jelenti, hogy majdnem minden végzős elmegy egyetemet látogatni valahol az országban, vagy otthon dolgozik az egyetemi jelentkezésén. Én meg a suliban aszalódom nyolc órán keresztül (mivel vannak nem végzős tárgyaim is), de ebből csak három tanóra, a többiben meg erősen igyekszem arra koncentrálni, hogy ne aludjak el. Nem mindig sikerül, a múltkor épp törit tanultam a könyvtárban, amikor elaludtam. Háromszor egymás után, úgyhogy végül feladtam. Ja, az idő meg pocsék. Valami a Csendes-óceán ázsiai részén tomboló tájfunnak kaptuk a maradékát, ami széllel meg esővel járt. Az osztálytársaim emlékeznek, olyan Győr-szerű eső (a nem osztálytársaknak: emlékezetes osztálykirándulás ítéletidőben), csak egész nap, meg egész éjjel. És mivel ugye itt az utcák igencsak dimbes-dombosak, ezért még több órával azután, hogy elállt az eső, csordogál a kis patak lefelé az utcákon.

Ez volt a hétvége, pénteken meg töridogát írok, úgyhogy tessék szurkolni, mert megtudtam a college counselortől, hogy ha itt jelentkezem egyetemre, akkor fontos, hogy a legjobb jegyeket érjem el. Hurrá, néhány óra tanulás még belefér a napba. Legfeljebb meghosszabbítom az összes napot 26 órásra. Meg se kottyan.

Jók legyetek. :D