Tökös hét

Váó, Halloweeni-őrület Amerika-szerte. Ez most komoly, hogy az emberek valóban megőrülnek. Az én host mummym múlt héten feldíszítette a házat, mindenfelé boszorkányokat meg csontvázakat lógatott összevissza, szerzett nekünk tökfejes gumigyűrűt, amit ha megnyomsz, akkor villog. Mikkel nem kopasztják meg az embert! A mi házunk viszont poros nyomába nem érhetett azoknak, amelyek körül mintegy huszonöt kivésett tököt láttam kirakva. És ezeket a tököket nem ám boltban, készen veszik, hanem a lakók maguk vésik. Úgy tűnik, van itt néhány idő-milliomos (is).

Kedden valahogy elkerültük egymást az „evezős” busszal, így fölöslegesen ácsorogtam, és vártam a dermesztő hidegben egy olyan ötvenöt percet, azok után, hogy egész nap majd megfagytam (mert persze itt nem úgy működik, hogy hú de hideg szél van kint, bemegyek a suliba, ott milyen jó meleg van, hanem úgy, hogy bemegyek a suliba, ahol tovább fúj a szél, mert a légkondi állandóan ezerrel működik)... Végül aztán a host anyum értem jött, így egy edzés kimaradt, viszont nyertem egy szabad délutánt arra, hogy tököljünk egy kicsit (najó, most befejezem a béna tökös poénokat). A lényeg, hogy tököt vásároltunk, a tökárus helyek tök érdekesek, négyezer tök van kirakva, annyi színben, méretben és formában, amennyit el se lehet képzelni. Én vettem magamnak egy kis méretű, hagyományos tököt, host anyu meg vett egy hagyományos, ám bibircsókosat, meg egy sárga-zöld csíkosat. Király, mi? Utána meg ellátogattunk az ún. Spirit boltba, ami arról híres, hogy Halloween előtt pár héttel kinyit, gondolom, nagyot kaszál, aztán egy évre bezár. Ja, és mindig máshol nyitják az üzleteiket, ott, ahol éppen ki tudnak bérelni nagyobb épületeket. Mi eléggé későn mentünk, úgyhogy a boltot már félig kifosztották, meg a termékek egy része is eléggé siralmas állapotban hevert a földön. Ettől függetlenül fun volt, ember méretű boszorkáktól, meg szörnyektől kezdve, egész díszleteken át ezer féle jelmezig mindent lehet kapni, ami Halloween. Az viszont igaz, hogy kivétel nélkül az összes termék duplán Made in China, tehát még meg se vetted, már szétesett, elromlott vagy elszakadt minden, és ettől függetlenül igen borsosak az árak. Mindegy, azért vicces volt látni, hogy az amik hol vásárolnak be maguknak az „ünnepre”.

Ja, és este hamburgereztünk. Ez csak azért nagy szám, mivel ez volt az első igazi amerikai hamburgerem (tehát az otthoni McDonald’s nem számít IGAZI hamburgernek). Szóval picit túlzásba vittem a dolgot, az elején csipegettem a host szüleim sült krumplijából, majd kaptam egy akkora hamburgert mint a fejem, meg egy epershaket, amit akkora pohárban hoztak ki, hogy alig értem fel. Na, igen, EZ az igazi amerikai kaja. Hogy milyen volt? Semmilyen. Gondolom az már pozitívum, hogy nem volt íze a hamburgernek. Kivéve, amikor a lilahagymára haraptam, mert azért azt megéreztem. És egyébként az ember egy fél hamburger után úgy érzi, hogy soha az életben többé nem lesz szüksége arra, hogy egyen. Amúgy itt mindenki állandóan ájuldozik azon, hogy milyen finom minden, én meg csak azt veszem észre, hogy elvesznek az ízek. Az ember szó szerint megbánja, ha eszik. Gondolom, mindenki ismeri azt az érzést, amikor ránéz valamilyen kajára, és elképzeli, hogy milyen jó íze lehet. És én is gyakran így képzelem, azután meg jön a csalódás. Valahogy minden kaja íztelen. Vagy nagyon csípős. Hurrá, ha van valami, amit utálok az a csípős étel. Najó, ennyit a gasztronómiai problémáimról, maradjunk annyiban, hogy hiányolok egy kis rakott krumplit szilvás gombóccal megszórva.

A héten megérkezett a host anyum apukája, és csütörtökön családi tökvésés volt. Belement egy tüske az ujjamba. Na, azért ennyire nem volt rémes, bár az tény, hogy a tök tetejét levágni, aztán a belsejét kikaparni nem annyira kellemes foglalatosság. Viszont utána nagyon jópofa arcokat lehet csinálni. Az enyém a kacsintós, egyfogasan vigyorgós. Nem is lett olyan rossz, ugye?

Jujj, pénteken megint elmentem egy focimeccsre, kezdem megkedvelni a játékot, bár vége a szezonnak, úgyhogy most már mindegy. És a fiúk ismét a CPS (College Preparatory School) ellen játszottak, és ismét nyertek. Természetesen. Most nagyon utáltuk a CPS-t, mert a múltkor valami női teniszmeccsen csalt az egyik játékosuk a mi játékosunk ellen, ezért minden Head-Royce-os igen zabos volt. De nagyon jó hangulata van ezeknek a játékoknak, én élvezem őket.

Focimeccs után pedig Dodgeball (Kidobós)! Ahhoz, hogy a játék itteni formájáról pontos képet kapjatok, nézzétek meg a filmet. Az egész dolog abból állt, hogy hét fős csapatok játszottak kidobóst. Eredetileg én nem játszottam volna, de aztán az egyik csapatba kellett egy ember, úgyhogy beálltam. Asszem nem ez lesz az én játékom, tudod, ki tud eltalálni egy nagy gumilabdával valakit tíz méterről. Valaki biztos, de én nem. Azért legalább ezt is kipróbáltam!

Szombaton, október 31-én pedig beköszöntött Halloween. Estére meghívott az igazgató a házához. Ő egy olyan utcában él, ami Halloween-kor teljesen megőrül, nagyjából kétezer ember megy trick and treat-elni oda (amikor kis zsákokkal járnak körbe a jelmezbe öltözött kicsik (és nagyok), és csokit követelnek a házaknál). Őőőőrültek.És a kertek is nagyon fel vannak díszítve, az emberek meg kiülnek a házuk elé csokit meg cukrot osztogatni, a gyerekek meg csak jönnek és jönnek, és tömegek vannak az utcán, szóval hihetetlen az egész. Ide látogattam késő délután. Az idén nyugdíjba vonuló igazgató teljes Elvis öltözékben, parókában osztogatta a csokit a gyerekeknek, és olyan tökök voltak kitéve a háza elé, hogy „Elvis lives”, meg három tök egymás alatt, ami a végén kiadta a HRS feliratot (a sulim kezdőbetűi). Azért nem maradtam itt egész este, három lánnyal mi is trick and treat-eltünk, de nagyjából öt ház után feladtuk, és elmentünk egy buliba, ahonnan átmentünk volna egy másik buliba, de azt meg lefújták, idő közben meg éjfél lett, úgyhogy haza kellett mennem. A három lánnyal viszont nagyon jól elbeszélgettünk. A ház, ahol a bulit rendezték amúgy turista látványosságnak is elmenne. Van egy dombjuk, amit beborítottak egy házzal. A domb igen nagy, tehát a ház is igen nagy. Hozzá tartozik egy nagyjából hét állásos parkoló, meg ilyen finomságok. Lám, nem csak idő-milliomosok laknak errefelé.

Jó volt a Halloween, kár, hogy csak egyszer van egy évben, én nagyon élveztem. És persze ehhez nagyban hozzájárult a rakás csoki, amit befaltam. :D