Holiday

Ez már tényleg túlzás, Zsófi!!!! Most nagyon szégyellem magam, mert nem tudok elég kifogást összeszedni, hogy miért nem írtam már két hete. Most igazán nem hivatkozhatok a tanulásra, vizsgákra sem. De most beszámolok mindenről, ami az utolsó bejegyzés óta történt.

Lassacskán eljött karácsony hete, amelynek az első felét természetesen több napos vásárlással töltöttük. Szerdára host anyum betervezett egy süti sütést, itt ez szociális tevékenységnek számít, mennek át az emberek egymáshoz, és viszik a zöld kristálycukrot meg a rózsaszín krémet a sütik tetejére. A süti sütős anyuka egyébként az én host anyum legjobb barátnője, és nagyon aranyos, meg két egyetemista lánya van, akik szintén nagyon jófejek. A sütögetés után a host családom rásózott erre a családra, mivel aznap (szerda) délután érkezett meg Taylor nővére, Carolyn az egyetemről, és elmentek vacsizni. Mi pedig a sütögetős családdal megnéztük az Up in the Air c. filmet (Egek ura).

Csütörtökön, 24-én pedig felmentünk SONOMA-ba, a host anyum szüleinek a házába. Sonoma egy völgy San Franciscótól északra, és az egyik legjelentősebb californiai borvidék. Itt van a host családomnak is egy „apró” birtoka, ahol egyébként szőlőt termelnek, amit aztán eladnak egy borásznak.

De visszatérve a Karácsonyra, a host anyukám szüleinek a házába autóztunk Taylorral. A host szülőkre ezek után még egy olyan két órácskát várni kellett, hiszen a Szenteste ugye tökéletes alkalom arra, hogy vásároljanak még egy pár cuccot karácsonyra. Hmm. Templomba is mentünk volna, de a szülők késtek, így ez elmaradt. Sebaj, legalább este nyolcra a család is teljes volt, így végül tizenöt embert számoltam össze. Nagyon finom karácsonyi vacsit ettünk, majd ezek után éjjel egyig ajándék-csomagolással töltöttük az időt. Tiszta viccesek, olyan is volt, hogy valaki a saját ajándékát csomagolta be. Ja, meg társasoztunk is, Taylor két lány unokatesójával, Rachellel és Aliciával, akik egyetemisták, és Daviddel meg Sammel, akik kilenc és tizenhárom évesek. Nagyon aranyos a családja, jókat játszottunk, és remekül éreztem magam. Azért lefekvés előtt még kinyithatott mindenki egy ajándékot, ez családi hagyomány, és mindig pizsamát kapnak (mennyi pizsamájuk lehet…!). Én pedig kaptam egy plüsslovat. :D Amikor már este hullafáradt voltam, akkor még vállaltam, hogy az egyik nappaliból, ahol csomagoltak, áthordom a becsomizott ajándékokat a másik nappaliba, a fa alá. Egy idő után, már nem nagyon tudtam, hogy akkor mégis hova is rakjam a cuccokat, mert már egymillió ajándék hevert a nappaliban. Ez szerintem végülis érthető, hisz tizenöt embernek sok ajándék jár, csak az a vicces, hogy pár éve megegyeztek, hogy két nevet kihúznak a kalapból, és csak annak a két rokonnak vesznek ajándékot. Ez hivatalosan még mindig működik, ám gyakorlatilag mégis ad mindenki mindenkinek legalább egy ajándékot. Aztán, hogy ne bukjanak le, úgy írják alá, hogy a Mikulástól. Ja, és itt az a hagyomány, hogy kiraknak sütit, meg tejet a Mikulásnak, répát meg a rénszarvasoknak, aztán amikor a gyerekek elmentek aludni, akkor a szülők megeszik, és a gyerek reggel, mikor felkel, látja, hogy a Télapó itt járt, és megette a sütit. Egyszóval volt kajánk az ajándékcsomagoláshoz. :D

Vacsi közben egyezkedtünk, hogy mikor keljünk fel, hiszen ugye csak együtt lehet kinyitni az ajándékokat. David javasolta a reggel hét órát, erre az összes tinédzser felhördült. Sürgősen javasoltam a tizenegy órát, de végül 8:40 lett. Másnap nagy nehezen ki is vakartam magam az ágyból, mindenki berohant a nappaliba, kibontogattuk a „stockingokat”, amik a kandallóra fellógatott zoknik, mindenféle cukorral-csokival megtömve. Ezek után elkezdtük lebontani az ajándékhegyeket. Itt picit leesett az állam, mivel mindenkitől kaptam ajándékot, ami szerintem mégiscsak túlzás, hiszen az igaz, hogy mindenkivel találkoztam már legalább egyszer, de azért nem ismertük egymást különösebben. Ez nagyon jólesett, és amúgy is rengeteget foglalkoztak velem, hogy ne érezzem az otthoni családom hiányát, így aztán nagyon szép karácsonyom volt. A nap többi része kajálással meg társasjátékozással telt, én pedig a nap egy részében elmerültem az 1000 db-os puzzleban, amit a host tesóimtól kaptam.

Ja, és volt White Elephant ajándékozás. Ez egy amerikai szokás. Az a lényeg, hogy becsomagolsz szépen egy olyan ajándékot, amit semmiképp se szeretnél ajándékba kapni, és semmit nem lehet vele kezdeni. Ezek után sorrendet húzunk, mindenki kibont egy ajándékot, vagy ellophatja más ajándékát. Nagyon vicces, néha egészen undorító dolgokat is ki lehet fogni, mint például bekeretezett, hímzett kép, ami zellert és répát ábrázol. Jó sokat nevettünk. Másnap pedig elmentünk moziba, megnézni a Sherlock Holmest. Tíz perccel a film kezdete előtt értünk oda, és jegypénztárnál egy picit lefagytam, mivel egy utcatömbnyi sor állt a pénztárakhoz. Mégis kaptunk jegyet, annak ellenére, hogy azt hittük, lehetetlen lesz. Kiderült, hogy az Avatarra lehetetlen, a többi film megoldható. :D

Vasárnap reggel hazamentünk, majd összepakoltunk Taylorral meg a host apummal, és „elröppentünk” Utahba, síelni. Egy nagyon édi kis falucskában laktunk, Solitude a neve. Bevallom egy picit izgultam, mivel ugye még soha nem síeltem, ráadásul a térdeimet sem erre találták ki. Ettől függetlenül első nap elmentem egy snowboard órára, mivel mindenki azt mondta, hogy a térdnek az nem árt annyira, mint a sílesiklás. Hát, nem vagyok egy őstehetség, az biztos, de nagyon élveztem a snowboardot. Bár a térdem és a fenekem már eléggé fájt az óra végére. :D Az a jó a snowboardban, hogy van két módszer a megállásra, de ha egyik se jön be, akkor csak fenékre ülsz, és már meg is álltál. Egyszóval a snowboardot ajánlom mindenkinek, akinek jobbféle térde van, mint nekem. Tényleg nem nehéz, csak felállsz, elkezdesz csúszni, aztán meg fenékre esel, és így tovább. Persze felállni nem könnyű, mivel ha arccal a lejtő alja fele próbálkozol, akkor guggolásig jutsz, és elkezdesz lecsúszni a domboldalon. Emiatt meg kell fordulni, ami meg nem túl egyszerű, tekintve, hogy egy másfél méter hosszú deszka van a lábadra erősítve. Így hasra kell hemperedni, majd felállni, és utána elkezdeni csúszni. Nagyon vicces. Délután Taylorral elmentünk snowshoes-ni, ami egy lapos izé, amit a csizmádra szíjazol, és az alján lévő karmok segítségével tudsz járni a hóban, anélkül, hogy elcsúsznál. Szép kis túrát tettünk az erdőben, picit több mint két órán keresztül. Másnap sífutottunk, ami nekem nem nagyon jött be, mivel az út végig lejtett, én meg sílesiklásban nem vagyok túl jó (ld. fentebb), és a fenekem meg már nagyon nem értékelte a percenkénti elzúgást. Úgyhogy újra snowshoes-t béreltem, és egymagam túrázgattam picit. Azért nem éreztem magam teljes biztonságban, mivelhogy mondták, hogy a környéken egy jávorszarvas lakik, azzal vigyázzunk. De szerencsére nem futottunk össze. Összességében élveztem a síelést, bár valószínűleg kissé későn kezdtem, így sokszor csak az járt a fejemben, hogy mennyire nem érzem kellemesen magam amiatt, hogy a lábam egy hurkapálcához van kötve. Viszont sok szép élményben volt részem, láttam havat is, ami ugye Oaklandben nem gyakori, és kipróbáltam a snowboardot, amit mindig is szerettem volna.

Este pedig megnéztük az Avatart, hogy megtudjuk, mi olyan szuper rajta. És megtudtuk. Nagyon-nagyon tetszett!! Szerintem nagyon különleges film, és biztos vagyok abban, hogy ilyen még nem készült. Szóval nézzétek meg!

Harmadik nap zuhogott a hó, én meg perverz módon elmentem sífutni, nem tudom, hogy ez hogy jutott az eszembe, de aztán végül csak egy lapos területen gyakoroltam egy keveset, és hamarosan vissza is mentem a hotelba. Azért azt még meg kell jegyeznem, hogy a Sziklás-hegység elképesztő látványt nyújt, olyan gyönyörű, hogy az már hihetetlen.

Hát a vakáció nagyrészt ezzel le is zárult, és nem panaszkodhatok, rengeteg érdekes és szép élményben volt részem. A családom az összes tartozékával együtt nagyon igyekezett széppé tenni az ünnepeket.

És itt egy videó az ajándékokról (később azért jött még egy pár).