Vége a sulinak!

A havilap visszatért!!!

Kezdjük a legfrissebbekkel! Véget ért a suli! Bizonyám. Najó, azért nem teljesen (legalábbis nekem nem), meg nem láblógatás van, de így sem rossz. Az én sulimban az a szokás, hogy a májust és júniust a végzősök az ún. senior project-tel (végzős project) töltik. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek dolgoznia kell valahol, és nem kaphat pénzt érte. Olyan szakmai gyakorlat-szerűség. 80 órát kell összesen ledolgozni, és szinte bármit csinálhatsz. A tavalyi években néhányan újságoknál dolgoztak, volt, aki szörföt oktatott, sokan dolgoznak pékségekben vagy éttermekben. Idén páran kórházban vállalnak önkéntes munkát, meg egy csomóan egy organikus farmra mennek dolgozni. Én az egyik osztálytársammal a Bittersweet (Keserédes) nevű csokiboltban dolgozom. A múlt héten ért véget a suli, és azóta minden nap dolgoztam. Most nagyon élvezem, de nem hiszem, hogy szívesen csinálnám ezt főállásban, mert elég fárasztó egész nap állni (ezt csak sejtem, mivel eddig a rekordom a négy óra egy helyben állás volt, és azután nagyon fáradt voltam), meg nagyon monoton a munka. Ez nekem most jól jön, mert eléggé megnyugtat, viszont nem bírnám évekig csinálni. Eddig sajna még csokit nem csináltunk, hanem jobbára csomagoltunk mindenféle finomságot (mandulás-cseresznyés-sós meg barackos-pisztáciás csokikéreg, kókuszos-currys kesudió, karamell, pralinék) szépséges kis zacsikba meg dobozokba. Persze azért csurran-cseppen itt-ott egy darabka ez meg az. :D Nagyon édes kis bolt, az egész egy családi vállalkozás, úgyhogy nem „nagyüzem” megy. Árulnak rengeteg fajta csokis meg kávés italt, amik nagggggyon finik! De vehetsz péksütiket, vagy táblás csokit, vagy bon-bont, és azt a sokféle finomságot, amiket én csomagoltam. Olyan jó volt látni, hogy amit én csináltam a saját kezeimmel, az másnap ott volt kitéve a polcon eladásra. Ráadásul a „főnökasszony”, aki mellesleg egy osztálytársam anyukája nagyon aranyos. Sokat segít nekünk, amikor valami nem megy, állandóan viccelődik, és nagyon jó látni, hogy ő is ugyanúgy dolgozik, mint mindenki más, nem csak áll, és dirigál.

Azért írtam, hogy nekem nem ért véget a suli, mert elméletben a végzősöknek májustól nem lennének óráik. De mivel nekem vannak olyan óráim is, ahova a 11-esekkel vagy 10-esekkel járok, ezért azokra be kell járnom. Ezek az amerikai töri meg a matek. Nem kifejezetten a kedvenceim, de sokkal kellemesebb, mintha minden órám meg lenne még tartva. :D

Az úszás is véget ért. L Azért szomorú vagyok picit, mert azt nagyon szerettem. Viszont a jó oldal, hogy talán a hajam, a bőröm, meg a körmeim rendbe jönnek lassan. Ja, meg hogy megpróbálhatom rendbe hozni azt az idióta mintát, ahogyan lebarnultam az úszódresszben (meg az úszósapkában, ami talán még egy picit viccesebb). :D De a csapat, meg az edzők, meg maga az úszás hiányozni fog. Bár az is igaz, hogy így legalább egy kicsit több időm lesz délutánonként, hogy programokat csináljak. A hétvégén tartották az úszóbajnokságot, amin vagy húsz csapat vett részt. Azt még nem tudom, hogy mi a végeredmény (az első hely nem fenyeget minket, sőt, szerintem még a közelében sem leszünk), de majd megírom, ha kiderül. Amúgy 5 másodpercet javítottam a 100 yard mellúszásban, amire elég büszke vagyok.

Ha most visszaugrom oda, ahol a múltkori blogot abbahagytam, akkor nem nagyon emlékszem már semmire, de azért megpróbálom. Tehát túl vagyunk a FADE shown. A show előtti hétvégén reggel 10-től este 5-ig kellett a suliban gyakorolnunk, majd hétfőtől szerdáig délután fél hattól tízig próbáltunk. Persze emellett volt edzésem is, úgyhogy felettébb élveztem, hogy reggel nyolctól este tízig a suliban kellett maradnom. De megérte. Mind a pénteki, mind a szombati show nagyon-nagyon jól sikerült. Én három táncban voltam benne (Michael Jackson dalok és Anyway You Want It c. dal, amik hip-hop/modern-szerű táncok voltak, és mindenki benne volt, és a salsa, amit a tánctanár koreografált), és hihetetlenül élveztem mindegyiket. Igazából sajnálom, hogy ennek is vége lett, hiszen ezeket a táncokat is nagyon szerettem. És szerintem otthon is tök jó lenne egy ilyen klub, ahova minden tánctudás/tehetség nélkül csatlakozhatsz, és így is esélyt kapsz a fellépésre.

Közben még a FADE-s hétre csütörtökön becsúszott a Senior Ditch Day (Végzős lógás-nap). Ez egy tradíció a legtöbb amerikai gimiben, hogy a végzősök ellógnak egy napot. Persze nagyjából az egész suli tud róla, de azért nagyon jó érzés az egész osztállyal „lógni” a suliból. Mi a Stenson beachre mentünk, és a hasunkat süttettük, mivel nagyon szép idő volt. Néhány eszement még a vízbe is bemerészkedett, bár kétlem, hogy nagy élmény lett volna. Én csak a tengerparton sétáltam mezítláb, és amikor a hullám kijött a partig, teljesen lezsibbasztotta a lábamat, szóval igencsak hideg volt. :D

Ms. McKenna pedig elvitt egy koncertre egyik hétvégén. A House Jacks nevű bandát néztük meg, ami egy acapella csoport, tehát hangszerek nélkül énekelnek. Öt fiatal srácból áll az együttes, és ebből kettő szolgáltatja a „hangszert”, dob és fúvós meg pengetős hangszerek hangját tudják utánozni. Még soha nem hallottam ilyet, nagyon tetszettek. Halál komolyan, mikor az első számot elkezdték, akkor elgondolkodtam, hogy „hmm, azt hittem nincs hangszeres zenei aláfestés”, aztán rájöttem, hogy a kíséretet az egyik srác adja a szájával. :D Egyszóval nagyon jók voltak, sajnos a következő koncertjükre már nem tudok elmenni, mert akkortájt már repülök haza.

Ígérem, hogy legkésőbb egy hónap múlva még újra jelentkezem!

Tavaszi szünet

Hol is kezdjem? A múlt hét tavaszi szünet volt, de már az azelőtti héten sem írtam semmit. Viszont akkor nem is történt semmi, úgyhogy nem is érdekes. Kivéve, hogy spirit week volt a suliban. Ez azt jelenti, hogy minden nap be kell/lehet öltözni valaminek. Hétfőn vadnyugat-nap volt, és farmer szoknyát viseltem. Ez nem igen volt jó ötlet, tekintve, hogy nagyjából 12 fok volt, és majd megfagytam. Kedden-szerdán nem öltöztem se társasjátéknak, se nintendó-figurának. Csütörtökön, a celeb-paparazzi napon viszont riporterek elől bujkáló hírességet alakítottam. Azért szerintem az amik teljesen készek. Olyan hihetetlen módon örülnek, ha be lehet öltözni valaminek, mint a gyerekek. Ja kérem, igen, ez egy kicsit olyasmi, amit infantilizmusnak hívnak, nem? És mindenkinek van otthon egy cowboy/girl csizmája, arra az esetre, ha esetleg vadnyugatos témát kapnak a beöltözős napra. Bocs. Nekem ilyenem nem volt. :D A péntek számomra kimondhatatlan izgalmak közepette telt. A tavaszi szünet előtti napot a suliban Springfest-nek hívják, és nincs tanítás. Én a 11-esekkel SAT tantárgy teszteket írtam, amely nem kifejezetten növelte az önbizalmamat a jövőre nézve. Viszont utána ingyen kaját kaptunk a suliban, először az év folyamán, és még csak nem is volt rossz. Ja, és volt ingyen cookie, az volt a nap egyik fénypontja. Ezek után kicsit vásárolgattunk egy pár osztálytársammal, szerencsétlenek nem több mint két órát vártak rám a H&M-ben. Ruhát kellett vennem magamnak, mivel vasárnap Húsvétra a családdal egy szipi-szupi összejövetelre volt meghívásunk, a család barátaihoz, és anyuka mondta, hogy úgy gondolja, jó lenne, ha vennék egy tavaszi ruhát. Ennek nem annyira örültem, mert tavaszi ruhára nem volt szükségem, és a pénzemet sem szerettem volna ilyesmire költeni. (Még az előző hétvégén együtt körülnéztünk San Franciscóban, ahol ők szoktak ruhát vásárolni. Namost, ezekben a boltokban 100 dollár alatt semmit nem kapni, és csodálkozott, hogy miért nem próbálok fel semmit. Na, mindegy, ez a ruha dolog eléggé kiakasztott. Majd később még írok erről.) Tehát: az osztálytársaimmal „vásárolgattunk”, és végül vettem egy ruhát, úgyhogy happy end volt.

Vasárnap eljött Húsvét napja, úgyhogy elutaztunk a barátokhoz Napa Valley-be, ami Sonomától kissé keletre található, ugyanolyan bortermelő terület, csak kisebb. Nos, a vendéglátó hölgynek van egy csokoládéboltja, úgyhogy - érthető módon - eléggé izgatottan vártam már a találkozást. :D Természetesen az eső zuhogott, és 10 fok volt, mivel kerty-partyt szerveztek. Már ezért megérte könnyed, új nyári ruhában, meg flip-flop papucsban jönni. :D Sebaj, megérkeztünk, a házban láttam úgy kb. harminc embert, állatira kicsípve. Amint beléptünk, azonnal kajával kínáltak (mily meglepő!). Ezek után a gyerekeknek a kertben tojásokat kellett keresgélniük, a nagyobb gyerekeknek, mint én is, pedig csak egy tojást kellett megtalálniuk, amely a nevüket rejtette. Némi segítséggel megtaláltam (a nőci, aki eldugta mondta, hogy szerinte nézzek körül a kerti hősugárzó körül), és cserébe kaptam egy gyönyörűen összeállított kosarat. Volt benne egy sál, strandtáska-strandpapucs, játék, fülhallgató, édesség, piperetáska, szóval elláttak mindenféle csudajóval. Ezek után hajat szárítottam, majd ismét ettünk egy keveset. Közben a felnőttek egyre jobb kedvűvé váltak. Ebéd után a fiatalokkal visszavonultunk filmet nézni (Meglógtam a Ferrarival –klasszikus amerikai film). Majd … eljött a nap fénypontja! Az egyik lány kérdezte, hogy szeretnék-e ellátogatni a csokiboltba. Naná, mondtam én, úgyhogy Carolinenal meg három másik gyerekkel irány a csokibolt!!! A bolt részében nem is nagyon tartózkodtunk csak bekukkantottam (nagyon ízléses kis boltocska, hatalmas csillárral, meg gyönyörű húsvéti kirakattal). Főként a „kulisszák” mögött nézelődtünk, ahol a csokit készítik. Hmmmm! Volt ott tálcákon kitéve ezer különféle praliné…..… Hát, elég sokat kipróbáltam. :D Esküszöm, gyerekkori álmom vált valóra, hogy beszabadultam egy csokiboltba. Mire visszaértünk a partyba, addigra a felnőttek jó része szépen becsiccsentett, a host anyumnak is akadt némi problémája azzal, ahogy el akarta magyarázni valakinek, hogy Doug (host apukám) nagypapája az Doug apukájának az apukája volt. :D Sebaj, jókat nevettem. Egy másik filmet is megnéztünk (Nulladik óra – másik klasszikus), majd szépen hazamentünk. Apuka vezetett, ő nem ivott sokat, úgyhogy nem volt gond. Azért ettem már komoly mennyiségű csokit egy nap alatt az életemben, de azt hiszem, ennyit azért nem. :D

Kedden host mamival és Carolinnal elutaztunk két napra Carmel-be, a tengerpartra, kb. 2 órányi autóútra San Francisco-tól. Gyönyörű szép hely, ici-pici városka, nagyon édes házikókkal meg irgalmatlan drága boltokkal. Természetesen a velem utazó két másik hölgy azonnal vásárolni akart, úgyhogy felmerült bennem a gondolat, hogy én most itt szét fogom unni az agyamat, mert ők a két napot tuti vásárlással töltik majd. Ám, ekkor felfedeztem egy ruhát egy elég puccos üzletben, ami igencsak tetszett. Hát gondoltam, felpróbálom, hiszen már eddig is néztem ruhát promra, de nem jártam sikerrel … de talán most! Ééééés MEGTALÁLTAM!! Nagyon boldog voltam, mert egy nagyon csinos rucit fogtam ki, ráadásul, olyan áron, amire kb. számítottam (ez csak azért volt, mert 50% kedvezménnyel árulták). Aztán lesétáltunk a tengerpartra is (útközben kicsit elidőztünk egy csokiboltban – úgy érzem, hogy idén meglepően gyakran kerülnek ilyen jellegű boltok az utamba), ami egészen elképesztően szépséges volt. Csodálatos, fehér homokos tengerpartja van. Csináltam pár képet, majd feltöltöm őket a webalbumba, de sajnos szerintem képen nem jön át annyira jól. Másnap a tengerpati úton végig autóztunk, és gyönyörködtünk az óceánban. Nagyon szépséges idő volt, úgyhogy szerencsésnek mondhatom magam. Majd megálltunk a Point Lobos-on, ami egy gyönyörű természetvédelmi terület szépen kiépített tengerparti ösvényekkel, ahol lehet sétálni és relaxálni. És képzeljétek, láttam OROSZLÁNFÓKÁT! Olyan cuki volt, kievickélt a sziklára, majd hanyatt dobta magát, és napozott. A séta után Monterey felé vettük az irányt, ahol – többek között – egy hatalmas akvárium is található, és a host anyum nagyon meg akarta nézni a csikóhal kiállítást. Szerintem nagyon király volt, hihetetlenül tetszettek a csikóhalak, főleg a bébik, amik már majdhogynem mikroszkopikus méretűek voltak. A csikóhalak után még körbenéztünk a cápáknál, meg a flamingóknál is. Az akvárium után sajna hazajöttünk, de nagyon élveztem azt a két napot, és ráadásul még egy promruhával is gyarapodtam.

A szünet többi része a tanulással és hasonló nyalánkságokkal telt, úgyhogy azt most nem részletezném, hanem helyette visszatérek a bejegyzés elején felvetett dologhoz. Tehát, ugye volt ez a ruha probléma, hogy Húsvétkor új rucit kéne hordanom, és az anyuka mondta, hogy szerinte, ha nem leszek tavaszi ruhában, akkor kellemetlenül fogom érezni magam. Nekem pedig ezen leesett az állam, mivel otthon olyat még nem tapasztaltam, hogy a barátaim körében kellemetlenül érezném magam, csak azért, mert nem így vagy úgy vagyok öltözve, és a szüleim baráti körében sem tapasztaltam soha ilyesmit. Itt pedig úgy működik a dolog, hogy amikor van egy összejövetel, és egy évben egyszer találkoznak a barátaikkal, akkor az a legfontosabb, hogy mit hordanak. És egy szimpla baráti összejövetelre, kajálásra, piálásra félformális rucikat vesznek fel. Én ezt két szóval tudnám jellemezni: sznobság és felszínesség. És a probléma az, hogy azt tapasztalom, hogy az amerikai emberek bizony ilyenek. Itt mindenkinek elképesztően közeli és hű-de-legjobb barátból van vagy négyszáz, de valahogy nem érzem, hogy olyan igazi barátság lenne köztük, mint amilyen barátaim nekem vannak, vagy a szüleimnek. Nos, nekem ez egy megfigyelésem az amikról. Tehát az otthon gyakran hallható sok előítélet jó részével ugyan nem értek egyet, viszont azt meg kell hagyni, hogy szerintem itt mindenki hihetetlenül felszínes az emberi kapcsolataiban, ami nekem néha már az agyamra megy. Ezért is érzem úgy, hogy itt van egy-két ember, akivel elvagyok, meg együtt „lógunk”, de nincs semmiféle mély kapcsolat senkivel, amit sajnálok.

Nos, ennyi történt, most pedig még egy darabig ki kell húznom a sulit, és majd mindenféle újdonság fog történni, amiről majd később beszámolok.

Már megint minden

Van egy olyan érzésem, hogy mostantól csak a kéthetente-írás fog működni. Nagyon nem visz rá a lélek minden egyes hétvégén. :D Az új családom még mindig nagyon ari, a host-tesómmal, Caroline-nal is jól kijövünk, úgyhogy minden rendben van. Mondjuk, apukával nem sokat fogok találkozni, másfél hete, hogy elutazott, és majd jövő vasárnap jön vissza.

Nahát, képzeljétek, szerdán volt úszóverseny, és ÚSZTAM! Éljeeeeeeeen! Végre, végülis csak három versenyről maradtam le (a hétből). Egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy kezdő vagyok, 200 vegyesben legyőztem az egyik lányt a csapatból, aki már évek óta úszik. Nagyon boldog voltam. Meg nagyon fáradt. Ezek után a következő nap az edző kitalálta, hogy ússzunk időmérős sprinteket. Naná, szerintem ez nem nagyon sikerült jól. :D

Múlt vasárnap FADE próba volt, salsáztunk. Tök izgis, pár hét múlva fellépés. Szerintem a salsa nem lesz rossz, de a többi tánc elég gagyesz. De most erre mit mondjak, az egész a két „tanár” hibája. (Értsd: egy végzős, meg egy 11-es lány, akik nagyon jól tudnak ugyan táncolni, csak sajna nem annyira tudnak táncot tanítani.) Kb. meg se mondják, hogy mit kéne másképp csinálnunk a táncban, és állandóan azzal jönnek, hogy egy csomóan tudják a táncot a csoportban, kérdezzünk meg valakit. Kösz, még jó, hogy itt vagytok tanárnak. A salsát viszont a suli tánctanára tanítja, így az nyilván jobban megy.

A FADE próba után az első host mamimmal találkoztam, beautóztunk San Franciscóba, megnézni a Wicked c. musicalt (magyarul: A boszorkány). A helyszín San Francisco egyik látványossága, az Orpheum Theater volt, a darab pedig mostanság az egyik legnépszerűbb Broadway musical. New York és SF mellett Londonban és egy csomó amerikai nagyvárosban játsszák, és mindig telt házak előtt. (Itt a honlap.) A történet azt meséli el, hogy a Gonosz Nyugati Boszorkány (az Ozból) mitől és hogyan vált gonosszá. Nagyon tetszett, csodálatosan énekeltek, meg táncoltak. Imádtam, ahogy a történetet összekötötték az Oz a nagy varázsló történetével. Képzeljétek, kiderült benne, hogy A GONOSZ NYUGATI BOSZORKÁNY NEM IS GONOSZ. :D

A múlt hét elején örömhíreket kaptunk!! Az edzők a heti hét edzést visszaállították heti ötre edzésre. El sem tudom mondani, hogy ez milyen hihetetlen örömöt jelent számomra. Nem kell reggeli edzésre járnunk, csak ha kihagyunk egy délutánit. Hahh, majd hülye leszek kihagyni. :D

Pénteken nem volt suli, mivel elérkeztünk a harmadik negyed végéhez. A tanárok otthon dolgozhattak, és értékelést írhattak a diákokról, nekünk pedig szabadnapunk volt. Ez is mutatja, hogy mennyivel jobb diáknak lenni, mint tanárnak. Reggel tartottunk egy úszócsapat-reggelit az egyik srácnál a csapatból. Mmmmmmmmmmhhhhhhh! Volt amerikai palacsinta, amit mellesleg rühellek, csakhogy belesütöttek almát, amivel nagyon fini lett. Ezek mellett Andrew, aki félig francia, sütött francia palacsintát, ami kb. ugyanolyan, mint a magyar, csak egy picit más. Az otthoni jobb, de azért az is jó volt. :D A reggeli után mehettem be a suliba, hogy az évkönyvön dolgozzak, mivel határidő volt. Remélem jó lesz a végkifejlet, majd májusban meglátjuk. Este egy pár emberrel elmentünk vacsizni, majd megnéztük a két tavaszi színdarabot a suliban. Az egyik a Real Inspector Hound (Az igazi Bulldog Hadnagy), Tom Stoppard szatírája volt, ami tetszett ugyan, csak nem lehetett valami sokat érteni belőle. A színészek nagyon jók voltak, kettőt leszámítva, akik úgy hadartak, hogy az egész közönség elvesztette a fonalat. A második Peter Shaffertől a Black Comedy (Játék a sötétben) volt, ami viszont igazán nagyon-nagyon jó volt, szétröhögtük magunkat. Mindkettőben játszott egy srác, aki szerintem az este legjobbja volt. Az elsőben egy kiabálós-tolószékes volt tisztet alakított, tipikus nyugalmazott tábornokot, a másodikban pedig egy meleg pasit. Mind a kettőben hihetetlenül jól játszott, olyan sokat nevettünk.

Szombaton néhány osztálytársammal bementünk San Franciscóba. Sétálgattunk North Beachen, az olasz negyedben, éttermeztünk, aztán sütiztünk…nyamm! Felsétáltunk egy kilátóhoz, ahol már voltam egyszer, nagyon szép, látni a Golden Gate hidat, a Bay Bridge-t, az Alcatrazt, meg San Francisco belvárosát. Majd kiruccantunk még egy fél órára a tengerpartra, és labdáztunk. És szombat délutánra természetesen teljesen kihal a város, így másfél óránál nem is tartott tovább az út hazáig. :D

Suli, költözés, egyebek

Hú, jó sok beszámolóval tartozom. Kezdjük az elején! Mostanra már egészen benne vagyunk az úszószezonban. Egyszerűen imádom az úszást, jobban élvezem, mint bármilyen sportot, amit eddig kipróbáltam egész életemben. Még azt is elviselem, hogy nincs melegvíz a zuhanyzóban. :D Viszont, hogy úgy mondjam némi üröm is került az örömbe, amikor a múlt heti versenyeken nem indulhattam. Drágajó atlétikai igazgató a suliban el kellett volna, hogy intézzen némi papírmunkát. A suliban „transfer diáknak” számítok, emiatt a ligában csak úgy versenyezhetek, hogy ha biztos, hogy nem az úszás miatt vettek fel. De a drága bácsi elfelejtette elintézni ezt a dolgot időben, úgyhogy a verseny napján közölték, hogy nem úszhatok. Ezek után a következő napi versenyen sem, indulhattam, így az összesen hat versenyünkből kettő elment. Nagyon jó, hihetetlenül örültem. L

Mint azt írtam a második félév kezdetén, most környezeti filozófiát tanulok, és szatírát. A környezeti filozófia nem annyira tetszik jelenleg, mert egy naggggyon idegesítő könyvet olvasunk, amit nem értek, és nem is élvezek. Ráadásul az a feladatunk a félévre, hogy önmegszorítsunk. Ez azt jelenti, hogy nem ihatunk kávét és szénsavas üdítőitalokat, és nem ehetünk gyorskaját meg nem otthon készített édességet. Namost, az üdítő és a gyorskaja nem nagyon izgat, de az ÉDESSÉG? És a kávé? Nemár! Najó, ennyire nem drámai a helyzet, egész szépen tartom magam, a kávé kifejezetten könnyen megy, viszont az édességmegvonó projektben néha picit elbukom. Sebaj, így is jó. :D Az a legjobb az egészben, hogy olyat ehetek, amit itthon sütök, és a múltkor megsütöttem életem első brownie-ját (mármint már korábban is sütöttem brownie-t, de az mind porból készült).

A szatíra viszont elképesztően jó! Most olvastuk el a „Bunbury, avagy jó ha Szilárd az ember” c. művet Oscar Wilde-tól. Akinek van, lehetősége, olvassa el, mert ez a legeslegeslegjobb dráma a világon. Nagyon szellemes, és nagyon jó mű. Ma elő is kellett adnunk egy jelenetet belőle az osztályban, nagyon jópofa volt, sokat röhögtünk. J És most kezdjük olvasni az Alice Csodaországban-t. Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni.

A múlt hétvégén Kathyvel megnéztük a California Academy of Sciences-t (Kaliforniai Tudományos Akadémia). Ez egy olyan múzeum, ami magában foglalja a Természettudományi Múzeumot, egy planetáriumot, egy akváriumot, egy halom tudományos kutató osztályt, korallzátony kiállítást és egy négyemeletes élő esőerdőt is. Fantasztikus az egész, kb. másfél éve nyitották meg, állítólag csillió-millió-billió dollárból készült, hát az látszik rajta. Az épület teteje egy 2,5 hektár alapterületű, ún. élő tető, egy rakás növényfajjal, és néhány kisebb dombbal. Ezekkel oldják meg az épület energiaellátását, nagyon érdekesen néz ki, igazi „zöld” múzeum. Sajnos a planetáriumba nem volt már időnk bemenni, de az akváriumot és az esőerdőt is láttuk. Az akváriumról érdekesség, hogy kb. 4000 halacska úszkál mintegy 212 ezer gallonnyi víztartályban, és tele van mindenféle különleges, eddig soha nem látott-hallott tengeri élőlényekkel. Esküszöm olyan érzésem volt, mintha a Pandorán lennék (a bolygó az Avatarban). Mindennek gyönyörű színe, és érdekes alakja volt, egészen elképesztő. Ráadásul mindenféle érdekességet is beraktak a múzeumba. Megfogtam pl. egy tengeri csillagot, olyan érzés, mint amikor egy követ fog az ember. Aztán volt egy akvárium, ahol hullámmedencével azt szemléltették, hogy milyen, amikor a tengervíz bejut egy barlangba, majd onnan hogy megy ki. Az esőerdő is borzasztó érdekes volt, úgy oldották meg, hogy egy üvegkalitkában építették föl az egészet. Egy rámpán lehet felmenni a tetőig, összesen négy szint van, mindegyik egy adott ország esőerdejének az élővilágát mutatja be. Ezek Borneó, Vietnám, Costa Rica és az elárasztott Amazónia. Volt egy-két undis lény, de láttam egy rakás érdekességet, mint pl. kék békát, meg egy rakás pillangót, meg mindenféle mást, a webalbumban vannak a képek. A honlap a kedvencek között.

Most pénteken megnéztük az Alice Csodaországbant, minden hülye kritikus lehúzta, de nekem semmi bajom nem volt vele, én nagyon nagyon élveztem, úgyhogy nyugodtan nézzétek meg. :D

És újra eljött az idő: átköltöztem a harmadik host családhoz. Őszintén szólva, hiányozni fog az előző családom, a Drake család, nagyon szerettem őket, és élveztem a náluk töltött időt. Sebaj, a harmadik család is arinak tűnik, épp az Oscar-díj átadást nézzük. Majd meglátjuk, beszámolok a fejleményekről.