Vége a sulinak!

A havilap visszatért!!!

Kezdjük a legfrissebbekkel! Véget ért a suli! Bizonyám. Najó, azért nem teljesen (legalábbis nekem nem), meg nem láblógatás van, de így sem rossz. Az én sulimban az a szokás, hogy a májust és júniust a végzősök az ún. senior project-tel (végzős project) töltik. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek dolgoznia kell valahol, és nem kaphat pénzt érte. Olyan szakmai gyakorlat-szerűség. 80 órát kell összesen ledolgozni, és szinte bármit csinálhatsz. A tavalyi években néhányan újságoknál dolgoztak, volt, aki szörföt oktatott, sokan dolgoznak pékségekben vagy éttermekben. Idén páran kórházban vállalnak önkéntes munkát, meg egy csomóan egy organikus farmra mennek dolgozni. Én az egyik osztálytársammal a Bittersweet (Keserédes) nevű csokiboltban dolgozom. A múlt héten ért véget a suli, és azóta minden nap dolgoztam. Most nagyon élvezem, de nem hiszem, hogy szívesen csinálnám ezt főállásban, mert elég fárasztó egész nap állni (ezt csak sejtem, mivel eddig a rekordom a négy óra egy helyben állás volt, és azután nagyon fáradt voltam), meg nagyon monoton a munka. Ez nekem most jól jön, mert eléggé megnyugtat, viszont nem bírnám évekig csinálni. Eddig sajna még csokit nem csináltunk, hanem jobbára csomagoltunk mindenféle finomságot (mandulás-cseresznyés-sós meg barackos-pisztáciás csokikéreg, kókuszos-currys kesudió, karamell, pralinék) szépséges kis zacsikba meg dobozokba. Persze azért csurran-cseppen itt-ott egy darabka ez meg az. :D Nagyon édes kis bolt, az egész egy családi vállalkozás, úgyhogy nem „nagyüzem” megy. Árulnak rengeteg fajta csokis meg kávés italt, amik nagggggyon finik! De vehetsz péksütiket, vagy táblás csokit, vagy bon-bont, és azt a sokféle finomságot, amiket én csomagoltam. Olyan jó volt látni, hogy amit én csináltam a saját kezeimmel, az másnap ott volt kitéve a polcon eladásra. Ráadásul a „főnökasszony”, aki mellesleg egy osztálytársam anyukája nagyon aranyos. Sokat segít nekünk, amikor valami nem megy, állandóan viccelődik, és nagyon jó látni, hogy ő is ugyanúgy dolgozik, mint mindenki más, nem csak áll, és dirigál.

Azért írtam, hogy nekem nem ért véget a suli, mert elméletben a végzősöknek májustól nem lennének óráik. De mivel nekem vannak olyan óráim is, ahova a 11-esekkel vagy 10-esekkel járok, ezért azokra be kell járnom. Ezek az amerikai töri meg a matek. Nem kifejezetten a kedvenceim, de sokkal kellemesebb, mintha minden órám meg lenne még tartva. :D

Az úszás is véget ért. L Azért szomorú vagyok picit, mert azt nagyon szerettem. Viszont a jó oldal, hogy talán a hajam, a bőröm, meg a körmeim rendbe jönnek lassan. Ja, meg hogy megpróbálhatom rendbe hozni azt az idióta mintát, ahogyan lebarnultam az úszódresszben (meg az úszósapkában, ami talán még egy picit viccesebb). :D De a csapat, meg az edzők, meg maga az úszás hiányozni fog. Bár az is igaz, hogy így legalább egy kicsit több időm lesz délutánonként, hogy programokat csináljak. A hétvégén tartották az úszóbajnokságot, amin vagy húsz csapat vett részt. Azt még nem tudom, hogy mi a végeredmény (az első hely nem fenyeget minket, sőt, szerintem még a közelében sem leszünk), de majd megírom, ha kiderül. Amúgy 5 másodpercet javítottam a 100 yard mellúszásban, amire elég büszke vagyok.

Ha most visszaugrom oda, ahol a múltkori blogot abbahagytam, akkor nem nagyon emlékszem már semmire, de azért megpróbálom. Tehát túl vagyunk a FADE shown. A show előtti hétvégén reggel 10-től este 5-ig kellett a suliban gyakorolnunk, majd hétfőtől szerdáig délután fél hattól tízig próbáltunk. Persze emellett volt edzésem is, úgyhogy felettébb élveztem, hogy reggel nyolctól este tízig a suliban kellett maradnom. De megérte. Mind a pénteki, mind a szombati show nagyon-nagyon jól sikerült. Én három táncban voltam benne (Michael Jackson dalok és Anyway You Want It c. dal, amik hip-hop/modern-szerű táncok voltak, és mindenki benne volt, és a salsa, amit a tánctanár koreografált), és hihetetlenül élveztem mindegyiket. Igazából sajnálom, hogy ennek is vége lett, hiszen ezeket a táncokat is nagyon szerettem. És szerintem otthon is tök jó lenne egy ilyen klub, ahova minden tánctudás/tehetség nélkül csatlakozhatsz, és így is esélyt kapsz a fellépésre.

Közben még a FADE-s hétre csütörtökön becsúszott a Senior Ditch Day (Végzős lógás-nap). Ez egy tradíció a legtöbb amerikai gimiben, hogy a végzősök ellógnak egy napot. Persze nagyjából az egész suli tud róla, de azért nagyon jó érzés az egész osztállyal „lógni” a suliból. Mi a Stenson beachre mentünk, és a hasunkat süttettük, mivel nagyon szép idő volt. Néhány eszement még a vízbe is bemerészkedett, bár kétlem, hogy nagy élmény lett volna. Én csak a tengerparton sétáltam mezítláb, és amikor a hullám kijött a partig, teljesen lezsibbasztotta a lábamat, szóval igencsak hideg volt. :D

Ms. McKenna pedig elvitt egy koncertre egyik hétvégén. A House Jacks nevű bandát néztük meg, ami egy acapella csoport, tehát hangszerek nélkül énekelnek. Öt fiatal srácból áll az együttes, és ebből kettő szolgáltatja a „hangszert”, dob és fúvós meg pengetős hangszerek hangját tudják utánozni. Még soha nem hallottam ilyet, nagyon tetszettek. Halál komolyan, mikor az első számot elkezdték, akkor elgondolkodtam, hogy „hmm, azt hittem nincs hangszeres zenei aláfestés”, aztán rájöttem, hogy a kíséretet az egyik srác adja a szájával. :D Egyszóval nagyon jók voltak, sajnos a következő koncertjükre már nem tudok elmenni, mert akkortájt már repülök haza.

Ígérem, hogy legkésőbb egy hónap múlva még újra jelentkezem!