Boston, orientáció

Tegnap megérkeztem az első host családomhoz. Nagyon jófejek, már most beterveztek nekem egy csomó programot. A host sisterem, Larkin tegnap azonnal elvitt sétálni a kisvárosban, ahol laknak, és ami egy nagyon szép hely. Mindenhol csupa zöld és színes növények, szépen ápolt kertek, és tipikus amerikai kertvárosi házak.

Az előző három napot Connecticutban, egy bentlakásos iskolában töltöttük az ASSIST Orientáción. Közben rájöttem, hogy nem nagyon lennék képes bentlakásos iskolába járni, engem már a második nap frusztrált az, hogy egy iskolában lakom 120 másik emberrel. Biztos ennek a fajta sulinak is megvannak az előnyei, de nekem valahogy jobban bejön a család, az, hogy délután eljárhatok bárhova. Az orientáció első napja csupa játékból állt, de mi, magyarok végigszenvedtük az egészet, mivel előző éjjel nem sokat aludtunk, ráadásul 32 fok volt nem kevés párával, és a játékokat mind a gyönyörű, napsütötte, tűzforró focipályán játszottunk. Ja, és ennyi bogárral én még életemben nem találkoztam. Így az első nap nem telt olyan szuperül, viszont a második hihetetlenül jó volt. Először Bostonba mentünk városnézésre, 1600-as évek beli, bostoni ruhákba öltözött idegenvezetőkkel. A mi idegenvezetőnk állati jól mesélt, rengeteget nevettünk, és egy pillanatra se lehetett megunni. Ezután volt némi shoppingolás, meg kajálás, majd Cambridgeben, a Harvard Egyetemen volt még egy idegenvezetés. (Ezt Hahvahd tournak nevezik, mivel a helyiek így ejtik a Harvardot. Elég furi.) Ezután még egy kis shopping következett, és a nap végére egy picit ki voltak akadva a lányok (én nem annyira, bár azért nekem se tetszettek a dolgok), mivel addig kb. háromszor akartak átverni. Kétszer próbálkoztak a boltban nem odaadni a visszajárót, viszont engem a Harvardon akasztottak ki eléggé. Az idegenvezető lány elvitt minket egy boltba, ami állítólag a „hivatalos Harvard-shop”-nak számított. Én nagyon szerettem volna venni egy pulcsit, de az M-es akkora volt rajtam, mintha XL-est vettem volna fel, úgyhogy hagytam az egészet. (Amúgy a pulcsi negyven dollárba került.) Úgy döntöttünk, hogy átmegyünk egy másik boltba, amit út közben láttunk, mivel az is hivatalos Harvard shop-nak tűnt. Itt ugyanazt a pulcsit, amit a másik boltban láttunk 35 dolcsiért adták, plusz volt még vagy négy másik színben és minden méretben. Végül itt vásároltam, bár eléggé csalódottak voltunk, hogy az idegenvezető is átver minket. Mindent összevetve (és a kis felháborodásokat leszámítva) én nagyon élveztem az egész napot. Este Mr. Stanley, az ASSIST elnöke és az orientáció vezetője megköszönte nekünk a hozzájárulásokat az amerikai gazdasághoz. Az utolsó nap fejtágítással telt, elmondták azt, amit már mindenki tudott, majd este megtartottuk az Entertainment Evening-et. Nagyon jó produkciókat láttunk, és szerintem a mi slide shownk is tetszett mindenkinek. Másnap már csak egy röpke hét órás út volt hátra, hogy elérjem a final destinationt, Oaklandet. Eléggé szenvedtem az úton, mivel nem nagyon voltam hozzászokva az Economy Classhoz. Ez azért van, mert a Budapest-Boston repülőúton valami véletlen folytán a Business Classra raktak minket. Szép kis luxus volt.

A kajáról csak annyit, hogy tényleg borzalmas, se íze se bűze semminek, viszont rendesen kalóriában dúsak. Szinte minden gyümölcs génkezelt, én olyan barackot, amit Bostonban adtak még nem pipáltam, nem is tudtam megenni.

Az emberek, akikkel eddig találkoztam mind nagyon barátságosak, mosolygósak és segítőkészek voltak, egyszóval eddig minden teljesen rendben ment. Nos, ez az én kis kalandom kezdete, és izgatottan várom a folytatást.