Tavaszi szünet

Hol is kezdjem? A múlt hét tavaszi szünet volt, de már az azelőtti héten sem írtam semmit. Viszont akkor nem is történt semmi, úgyhogy nem is érdekes. Kivéve, hogy spirit week volt a suliban. Ez azt jelenti, hogy minden nap be kell/lehet öltözni valaminek. Hétfőn vadnyugat-nap volt, és farmer szoknyát viseltem. Ez nem igen volt jó ötlet, tekintve, hogy nagyjából 12 fok volt, és majd megfagytam. Kedden-szerdán nem öltöztem se társasjátéknak, se nintendó-figurának. Csütörtökön, a celeb-paparazzi napon viszont riporterek elől bujkáló hírességet alakítottam. Azért szerintem az amik teljesen készek. Olyan hihetetlen módon örülnek, ha be lehet öltözni valaminek, mint a gyerekek. Ja kérem, igen, ez egy kicsit olyasmi, amit infantilizmusnak hívnak, nem? És mindenkinek van otthon egy cowboy/girl csizmája, arra az esetre, ha esetleg vadnyugatos témát kapnak a beöltözős napra. Bocs. Nekem ilyenem nem volt. :D A péntek számomra kimondhatatlan izgalmak közepette telt. A tavaszi szünet előtti napot a suliban Springfest-nek hívják, és nincs tanítás. Én a 11-esekkel SAT tantárgy teszteket írtam, amely nem kifejezetten növelte az önbizalmamat a jövőre nézve. Viszont utána ingyen kaját kaptunk a suliban, először az év folyamán, és még csak nem is volt rossz. Ja, és volt ingyen cookie, az volt a nap egyik fénypontja. Ezek után kicsit vásárolgattunk egy pár osztálytársammal, szerencsétlenek nem több mint két órát vártak rám a H&M-ben. Ruhát kellett vennem magamnak, mivel vasárnap Húsvétra a családdal egy szipi-szupi összejövetelre volt meghívásunk, a család barátaihoz, és anyuka mondta, hogy úgy gondolja, jó lenne, ha vennék egy tavaszi ruhát. Ennek nem annyira örültem, mert tavaszi ruhára nem volt szükségem, és a pénzemet sem szerettem volna ilyesmire költeni. (Még az előző hétvégén együtt körülnéztünk San Franciscóban, ahol ők szoktak ruhát vásárolni. Namost, ezekben a boltokban 100 dollár alatt semmit nem kapni, és csodálkozott, hogy miért nem próbálok fel semmit. Na, mindegy, ez a ruha dolog eléggé kiakasztott. Majd később még írok erről.) Tehát: az osztálytársaimmal „vásárolgattunk”, és végül vettem egy ruhát, úgyhogy happy end volt.

Vasárnap eljött Húsvét napja, úgyhogy elutaztunk a barátokhoz Napa Valley-be, ami Sonomától kissé keletre található, ugyanolyan bortermelő terület, csak kisebb. Nos, a vendéglátó hölgynek van egy csokoládéboltja, úgyhogy - érthető módon - eléggé izgatottan vártam már a találkozást. :D Természetesen az eső zuhogott, és 10 fok volt, mivel kerty-partyt szerveztek. Már ezért megérte könnyed, új nyári ruhában, meg flip-flop papucsban jönni. :D Sebaj, megérkeztünk, a házban láttam úgy kb. harminc embert, állatira kicsípve. Amint beléptünk, azonnal kajával kínáltak (mily meglepő!). Ezek után a gyerekeknek a kertben tojásokat kellett keresgélniük, a nagyobb gyerekeknek, mint én is, pedig csak egy tojást kellett megtalálniuk, amely a nevüket rejtette. Némi segítséggel megtaláltam (a nőci, aki eldugta mondta, hogy szerinte nézzek körül a kerti hősugárzó körül), és cserébe kaptam egy gyönyörűen összeállított kosarat. Volt benne egy sál, strandtáska-strandpapucs, játék, fülhallgató, édesség, piperetáska, szóval elláttak mindenféle csudajóval. Ezek után hajat szárítottam, majd ismét ettünk egy keveset. Közben a felnőttek egyre jobb kedvűvé váltak. Ebéd után a fiatalokkal visszavonultunk filmet nézni (Meglógtam a Ferrarival –klasszikus amerikai film). Majd … eljött a nap fénypontja! Az egyik lány kérdezte, hogy szeretnék-e ellátogatni a csokiboltba. Naná, mondtam én, úgyhogy Carolinenal meg három másik gyerekkel irány a csokibolt!!! A bolt részében nem is nagyon tartózkodtunk csak bekukkantottam (nagyon ízléses kis boltocska, hatalmas csillárral, meg gyönyörű húsvéti kirakattal). Főként a „kulisszák” mögött nézelődtünk, ahol a csokit készítik. Hmmmm! Volt ott tálcákon kitéve ezer különféle praliné…..… Hát, elég sokat kipróbáltam. :D Esküszöm, gyerekkori álmom vált valóra, hogy beszabadultam egy csokiboltba. Mire visszaértünk a partyba, addigra a felnőttek jó része szépen becsiccsentett, a host anyumnak is akadt némi problémája azzal, ahogy el akarta magyarázni valakinek, hogy Doug (host apukám) nagypapája az Doug apukájának az apukája volt. :D Sebaj, jókat nevettem. Egy másik filmet is megnéztünk (Nulladik óra – másik klasszikus), majd szépen hazamentünk. Apuka vezetett, ő nem ivott sokat, úgyhogy nem volt gond. Azért ettem már komoly mennyiségű csokit egy nap alatt az életemben, de azt hiszem, ennyit azért nem. :D

Kedden host mamival és Carolinnal elutaztunk két napra Carmel-be, a tengerpartra, kb. 2 órányi autóútra San Francisco-tól. Gyönyörű szép hely, ici-pici városka, nagyon édes házikókkal meg irgalmatlan drága boltokkal. Természetesen a velem utazó két másik hölgy azonnal vásárolni akart, úgyhogy felmerült bennem a gondolat, hogy én most itt szét fogom unni az agyamat, mert ők a két napot tuti vásárlással töltik majd. Ám, ekkor felfedeztem egy ruhát egy elég puccos üzletben, ami igencsak tetszett. Hát gondoltam, felpróbálom, hiszen már eddig is néztem ruhát promra, de nem jártam sikerrel … de talán most! Ééééés MEGTALÁLTAM!! Nagyon boldog voltam, mert egy nagyon csinos rucit fogtam ki, ráadásul, olyan áron, amire kb. számítottam (ez csak azért volt, mert 50% kedvezménnyel árulták). Aztán lesétáltunk a tengerpartra is (útközben kicsit elidőztünk egy csokiboltban – úgy érzem, hogy idén meglepően gyakran kerülnek ilyen jellegű boltok az utamba), ami egészen elképesztően szépséges volt. Csodálatos, fehér homokos tengerpartja van. Csináltam pár képet, majd feltöltöm őket a webalbumba, de sajnos szerintem képen nem jön át annyira jól. Másnap a tengerpati úton végig autóztunk, és gyönyörködtünk az óceánban. Nagyon szépséges idő volt, úgyhogy szerencsésnek mondhatom magam. Majd megálltunk a Point Lobos-on, ami egy gyönyörű természetvédelmi terület szépen kiépített tengerparti ösvényekkel, ahol lehet sétálni és relaxálni. És képzeljétek, láttam OROSZLÁNFÓKÁT! Olyan cuki volt, kievickélt a sziklára, majd hanyatt dobta magát, és napozott. A séta után Monterey felé vettük az irányt, ahol – többek között – egy hatalmas akvárium is található, és a host anyum nagyon meg akarta nézni a csikóhal kiállítást. Szerintem nagyon király volt, hihetetlenül tetszettek a csikóhalak, főleg a bébik, amik már majdhogynem mikroszkopikus méretűek voltak. A csikóhalak után még körbenéztünk a cápáknál, meg a flamingóknál is. Az akvárium után sajna hazajöttünk, de nagyon élveztem azt a két napot, és ráadásul még egy promruhával is gyarapodtam.

A szünet többi része a tanulással és hasonló nyalánkságokkal telt, úgyhogy azt most nem részletezném, hanem helyette visszatérek a bejegyzés elején felvetett dologhoz. Tehát, ugye volt ez a ruha probléma, hogy Húsvétkor új rucit kéne hordanom, és az anyuka mondta, hogy szerinte, ha nem leszek tavaszi ruhában, akkor kellemetlenül fogom érezni magam. Nekem pedig ezen leesett az állam, mivel otthon olyat még nem tapasztaltam, hogy a barátaim körében kellemetlenül érezném magam, csak azért, mert nem így vagy úgy vagyok öltözve, és a szüleim baráti körében sem tapasztaltam soha ilyesmit. Itt pedig úgy működik a dolog, hogy amikor van egy összejövetel, és egy évben egyszer találkoznak a barátaikkal, akkor az a legfontosabb, hogy mit hordanak. És egy szimpla baráti összejövetelre, kajálásra, piálásra félformális rucikat vesznek fel. Én ezt két szóval tudnám jellemezni: sznobság és felszínesség. És a probléma az, hogy azt tapasztalom, hogy az amerikai emberek bizony ilyenek. Itt mindenkinek elképesztően közeli és hű-de-legjobb barátból van vagy négyszáz, de valahogy nem érzem, hogy olyan igazi barátság lenne köztük, mint amilyen barátaim nekem vannak, vagy a szüleimnek. Nos, nekem ez egy megfigyelésem az amikról. Tehát az otthon gyakran hallható sok előítélet jó részével ugyan nem értek egyet, viszont azt meg kell hagyni, hogy szerintem itt mindenki hihetetlenül felszínes az emberi kapcsolataiban, ami nekem néha már az agyamra megy. Ezért is érzem úgy, hogy itt van egy-két ember, akivel elvagyok, meg együtt „lógunk”, de nincs semmiféle mély kapcsolat senkivel, amit sajnálok.

Nos, ennyi történt, most pedig még egy darabig ki kell húznom a sulit, és majd mindenféle újdonság fog történni, amiről majd később beszámolok.

Már megint minden

Van egy olyan érzésem, hogy mostantól csak a kéthetente-írás fog működni. Nagyon nem visz rá a lélek minden egyes hétvégén. :D Az új családom még mindig nagyon ari, a host-tesómmal, Caroline-nal is jól kijövünk, úgyhogy minden rendben van. Mondjuk, apukával nem sokat fogok találkozni, másfél hete, hogy elutazott, és majd jövő vasárnap jön vissza.

Nahát, képzeljétek, szerdán volt úszóverseny, és ÚSZTAM! Éljeeeeeeeen! Végre, végülis csak három versenyről maradtam le (a hétből). Egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy kezdő vagyok, 200 vegyesben legyőztem az egyik lányt a csapatból, aki már évek óta úszik. Nagyon boldog voltam. Meg nagyon fáradt. Ezek után a következő nap az edző kitalálta, hogy ússzunk időmérős sprinteket. Naná, szerintem ez nem nagyon sikerült jól. :D

Múlt vasárnap FADE próba volt, salsáztunk. Tök izgis, pár hét múlva fellépés. Szerintem a salsa nem lesz rossz, de a többi tánc elég gagyesz. De most erre mit mondjak, az egész a két „tanár” hibája. (Értsd: egy végzős, meg egy 11-es lány, akik nagyon jól tudnak ugyan táncolni, csak sajna nem annyira tudnak táncot tanítani.) Kb. meg se mondják, hogy mit kéne másképp csinálnunk a táncban, és állandóan azzal jönnek, hogy egy csomóan tudják a táncot a csoportban, kérdezzünk meg valakit. Kösz, még jó, hogy itt vagytok tanárnak. A salsát viszont a suli tánctanára tanítja, így az nyilván jobban megy.

A FADE próba után az első host mamimmal találkoztam, beautóztunk San Franciscóba, megnézni a Wicked c. musicalt (magyarul: A boszorkány). A helyszín San Francisco egyik látványossága, az Orpheum Theater volt, a darab pedig mostanság az egyik legnépszerűbb Broadway musical. New York és SF mellett Londonban és egy csomó amerikai nagyvárosban játsszák, és mindig telt házak előtt. (Itt a honlap.) A történet azt meséli el, hogy a Gonosz Nyugati Boszorkány (az Ozból) mitől és hogyan vált gonosszá. Nagyon tetszett, csodálatosan énekeltek, meg táncoltak. Imádtam, ahogy a történetet összekötötték az Oz a nagy varázsló történetével. Képzeljétek, kiderült benne, hogy A GONOSZ NYUGATI BOSZORKÁNY NEM IS GONOSZ. :D

A múlt hét elején örömhíreket kaptunk!! Az edzők a heti hét edzést visszaállították heti ötre edzésre. El sem tudom mondani, hogy ez milyen hihetetlen örömöt jelent számomra. Nem kell reggeli edzésre járnunk, csak ha kihagyunk egy délutánit. Hahh, majd hülye leszek kihagyni. :D

Pénteken nem volt suli, mivel elérkeztünk a harmadik negyed végéhez. A tanárok otthon dolgozhattak, és értékelést írhattak a diákokról, nekünk pedig szabadnapunk volt. Ez is mutatja, hogy mennyivel jobb diáknak lenni, mint tanárnak. Reggel tartottunk egy úszócsapat-reggelit az egyik srácnál a csapatból. Mmmmmmmmmmhhhhhhh! Volt amerikai palacsinta, amit mellesleg rühellek, csakhogy belesütöttek almát, amivel nagyon fini lett. Ezek mellett Andrew, aki félig francia, sütött francia palacsintát, ami kb. ugyanolyan, mint a magyar, csak egy picit más. Az otthoni jobb, de azért az is jó volt. :D A reggeli után mehettem be a suliba, hogy az évkönyvön dolgozzak, mivel határidő volt. Remélem jó lesz a végkifejlet, majd májusban meglátjuk. Este egy pár emberrel elmentünk vacsizni, majd megnéztük a két tavaszi színdarabot a suliban. Az egyik a Real Inspector Hound (Az igazi Bulldog Hadnagy), Tom Stoppard szatírája volt, ami tetszett ugyan, csak nem lehetett valami sokat érteni belőle. A színészek nagyon jók voltak, kettőt leszámítva, akik úgy hadartak, hogy az egész közönség elvesztette a fonalat. A második Peter Shaffertől a Black Comedy (Játék a sötétben) volt, ami viszont igazán nagyon-nagyon jó volt, szétröhögtük magunkat. Mindkettőben játszott egy srác, aki szerintem az este legjobbja volt. Az elsőben egy kiabálós-tolószékes volt tisztet alakított, tipikus nyugalmazott tábornokot, a másodikban pedig egy meleg pasit. Mind a kettőben hihetetlenül jól játszott, olyan sokat nevettünk.

Szombaton néhány osztálytársammal bementünk San Franciscóba. Sétálgattunk North Beachen, az olasz negyedben, éttermeztünk, aztán sütiztünk…nyamm! Felsétáltunk egy kilátóhoz, ahol már voltam egyszer, nagyon szép, látni a Golden Gate hidat, a Bay Bridge-t, az Alcatrazt, meg San Francisco belvárosát. Majd kiruccantunk még egy fél órára a tengerpartra, és labdáztunk. És szombat délutánra természetesen teljesen kihal a város, így másfél óránál nem is tartott tovább az út hazáig. :D

Suli, költözés, egyebek

Hú, jó sok beszámolóval tartozom. Kezdjük az elején! Mostanra már egészen benne vagyunk az úszószezonban. Egyszerűen imádom az úszást, jobban élvezem, mint bármilyen sportot, amit eddig kipróbáltam egész életemben. Még azt is elviselem, hogy nincs melegvíz a zuhanyzóban. :D Viszont, hogy úgy mondjam némi üröm is került az örömbe, amikor a múlt heti versenyeken nem indulhattam. Drágajó atlétikai igazgató a suliban el kellett volna, hogy intézzen némi papírmunkát. A suliban „transfer diáknak” számítok, emiatt a ligában csak úgy versenyezhetek, hogy ha biztos, hogy nem az úszás miatt vettek fel. De a drága bácsi elfelejtette elintézni ezt a dolgot időben, úgyhogy a verseny napján közölték, hogy nem úszhatok. Ezek után a következő napi versenyen sem, indulhattam, így az összesen hat versenyünkből kettő elment. Nagyon jó, hihetetlenül örültem. L

Mint azt írtam a második félév kezdetén, most környezeti filozófiát tanulok, és szatírát. A környezeti filozófia nem annyira tetszik jelenleg, mert egy naggggyon idegesítő könyvet olvasunk, amit nem értek, és nem is élvezek. Ráadásul az a feladatunk a félévre, hogy önmegszorítsunk. Ez azt jelenti, hogy nem ihatunk kávét és szénsavas üdítőitalokat, és nem ehetünk gyorskaját meg nem otthon készített édességet. Namost, az üdítő és a gyorskaja nem nagyon izgat, de az ÉDESSÉG? És a kávé? Nemár! Najó, ennyire nem drámai a helyzet, egész szépen tartom magam, a kávé kifejezetten könnyen megy, viszont az édességmegvonó projektben néha picit elbukom. Sebaj, így is jó. :D Az a legjobb az egészben, hogy olyat ehetek, amit itthon sütök, és a múltkor megsütöttem életem első brownie-ját (mármint már korábban is sütöttem brownie-t, de az mind porból készült).

A szatíra viszont elképesztően jó! Most olvastuk el a „Bunbury, avagy jó ha Szilárd az ember” c. művet Oscar Wilde-tól. Akinek van, lehetősége, olvassa el, mert ez a legeslegeslegjobb dráma a világon. Nagyon szellemes, és nagyon jó mű. Ma elő is kellett adnunk egy jelenetet belőle az osztályban, nagyon jópofa volt, sokat röhögtünk. J És most kezdjük olvasni az Alice Csodaországban-t. Kíváncsi vagyok, hogy fog tetszeni.

A múlt hétvégén Kathyvel megnéztük a California Academy of Sciences-t (Kaliforniai Tudományos Akadémia). Ez egy olyan múzeum, ami magában foglalja a Természettudományi Múzeumot, egy planetáriumot, egy akváriumot, egy halom tudományos kutató osztályt, korallzátony kiállítást és egy négyemeletes élő esőerdőt is. Fantasztikus az egész, kb. másfél éve nyitották meg, állítólag csillió-millió-billió dollárból készült, hát az látszik rajta. Az épület teteje egy 2,5 hektár alapterületű, ún. élő tető, egy rakás növényfajjal, és néhány kisebb dombbal. Ezekkel oldják meg az épület energiaellátását, nagyon érdekesen néz ki, igazi „zöld” múzeum. Sajnos a planetáriumba nem volt már időnk bemenni, de az akváriumot és az esőerdőt is láttuk. Az akváriumról érdekesség, hogy kb. 4000 halacska úszkál mintegy 212 ezer gallonnyi víztartályban, és tele van mindenféle különleges, eddig soha nem látott-hallott tengeri élőlényekkel. Esküszöm olyan érzésem volt, mintha a Pandorán lennék (a bolygó az Avatarban). Mindennek gyönyörű színe, és érdekes alakja volt, egészen elképesztő. Ráadásul mindenféle érdekességet is beraktak a múzeumba. Megfogtam pl. egy tengeri csillagot, olyan érzés, mint amikor egy követ fog az ember. Aztán volt egy akvárium, ahol hullámmedencével azt szemléltették, hogy milyen, amikor a tengervíz bejut egy barlangba, majd onnan hogy megy ki. Az esőerdő is borzasztó érdekes volt, úgy oldották meg, hogy egy üvegkalitkában építették föl az egészet. Egy rámpán lehet felmenni a tetőig, összesen négy szint van, mindegyik egy adott ország esőerdejének az élővilágát mutatja be. Ezek Borneó, Vietnám, Costa Rica és az elárasztott Amazónia. Volt egy-két undis lény, de láttam egy rakás érdekességet, mint pl. kék békát, meg egy rakás pillangót, meg mindenféle mást, a webalbumban vannak a képek. A honlap a kedvencek között.

Most pénteken megnéztük az Alice Csodaországbant, minden hülye kritikus lehúzta, de nekem semmi bajom nem volt vele, én nagyon nagyon élveztem, úgyhogy nyugodtan nézzétek meg. :D

És újra eljött az idő: átköltöztem a harmadik host családhoz. Őszintén szólva, hiányozni fog az előző családom, a Drake család, nagyon szerettem őket, és élveztem a náluk töltött időt. Sebaj, a harmadik család is arinak tűnik, épp az Oscar-díj átadást nézzük. Majd meglátjuk, beszámolok a fejleményekről.

Sonoma, San Francisco, Sünet

Itt vagyok újra. Igazából azért nem írtam múlt héten, mert az előző napokban nem nagyon történt semmi különös. Leszámítva az úszást. Ami elkezdődött. Eddig élvezem az edzéseket, bár talán a reggel fél heteseket picit kevésbé. Ebben nem csak a hajnali felkelés játszik közre, hanem az is, hogy a medence nyitott (mármint a szabadban van), és tudom, hogy Californiában vagyunk meg minden, de attól még nagyon hideg van ám így február közepén, ahhoz, hogy egy szál fürdőruckóban legyek kint. De azért jó.

A múlt hét szünet volt – Presidents' Week Vacation –, mivel itt erre az időszakra esik két elnökbácsinak, George Washingtonnak (febr. 22.) és Abraham Lincolnnak (febr. 12.) a szülinapja, a sulim meg nagyon rendi, és az egész szünetet kiadta síszünetnek. A host anyukám épp Indiában utazgatott másfél hétig, úgyhogy ő nem volt itt, a host apukám a host tesómmal pedig Bostonba utaztott egyetemeket látogatni. Úgyhogy én itthon maradtam. Hétfőn délelőtt Peter elfuvarozott Sonomába, a host anyum szüleihez meg testvéreihez (ahol a Karácsonyt is töltöttem). Minthogy egyenest az edzésről indultam, tök szakadtan néztem ki, melegítő alsó-fölső, a klóros víz után megszáradt haj, egyszóval nem lehettem valami remek látvány, de azt hittem, hogy egyenest a házba megyünk majd, ahol rendbeszedhetem magam. Ehelyett azonnal elvittek Sonoma főterére, ahol vagy negyvenmillió ember volt, de mondták, hogy ez csak ma van, az ünnepnap miatt. Dejó! Körbesétáltunk (volna) a főtéren (csak a felfedezett érdekességek közbeszóltak), és közben rábukkantunk egy olyan épületre, ami máskor sosincs nyitva. Teljesen elámultam, úgy nézett ki, mint a vadnyugatos filmekben a fogadók, régi bárpult, kerek asztalok kártyával stb. Nagyon érdekes volt. Egy önkéntesen aznap ott dolgozó bácsi gyorsan körbevezetett minket az egész házban (a felső szint nem fogadó, hanem lakás volt). A webalbumban lesz egy rakás kép róla. Ez a koszorú-szerű izé hajból készült, a webalbumban pedig van egy, ami csirketollból. Ezután átugrottunk a szomszéd házba, ami a katonák barakkja volt. Azt is körbejártuk, bár az nem volt akkora nagy szám, egy pár nyerget kiraktak feliratokkal, meg egy termet berendeztek ágyakkal.

Ezek után megnéztük a San Francisco Solano Missziót, amit 1823-ban alapítottak. Egész Dél-Kaliforniában ilyen missziókat építettek, állítólag gyönyörű szépek, Mexikóból jöttek észak felé. Csak mire Sonomába értek, valószínűleg kifogytak a pénzből, így az itteni Misszió elég egyszerűre sikeredett. :D

A Misszió után elautóztunk General Mariano Vallejo tábornok házához. Ő az USA egy katonai parancsnoka, politikusa volt az 1800-as években. Nagyon szép kis háza van, amely múzeumként látogatható, teljesen eredeti berendezéssel, felszerelési tárgyakkal, hangszerekkel, ruhákkal, családi ereklyékkel, nagyon érdekes volt. Aztán meg találtam egy hatalmas tavat is a kertben. Nem is tudtam, hogy Sonomában mindenféle történelmi emlékek is vannak, azt hittem itt csak bort termelnek. :D És van egy igen lényeges magyar vonatkozása is a helynek, amit én is csak most tudtam meg: a tábornok két lányát (16 gyereke volt, nem kispályázott…) a magyar származású Haraszthy Ágoston két fia vette feleségül. Gróf Haraszthy Ágoston magyar földbirtokos, a királyi testőrség tisztje, a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítója. 1840-ben telepedett le Amerikában, 8 évvel később Kaliforniába költözött, és 1857-ben alapította meg Sonomában a Buena Vista nevű szőlőbirtokát és borászatát, amely a mai napig aktív.

Kedden beutaztunk San Franciscóba. Ideje volt, tekintve, hogy még mindig nem láttam egy csomó látnivalót a városban. Elsőként a Fisherman’s Wharf-ot néztük meg, ami a kikötő melletti hely egy rakás étteremmel, meg utcai rák-árussal. Nagyon finom rákkoktélt ettem ott. Aztán találtunk egy hatalmas épületet, ahova mindenféle régi játékgépeket zsúfoltak be, és mindegyik negyeddolárossal működik. Volt köztük olyan, ami még 1870-ből volt ott. Nagyon király, hogy ezek még mindig épek, és működőképesek. A legjobb egy hatalmas gép volt, ami egy egész karnevált ábrázolt, és ha bedobtál pénzt, akkor az egész „életre kelt”; volt benne emberke trambulinon, oroszlánszelídítő, körhinta, boxmeccs, vattacukros, étterem, óriáskerék stb. Ez a gép is nagyon régi volt, úgyhogy minden csak egy picit mozgott. :D Mikor a kocsihoz sétáltunk visszafelé a nagyira nagyon ráijesztett egy hajléktalan, aki az utcán ült bokornak öltözve. Nagyon vicces volt, de nem tulajdonítottam jelentőséget neki. Erre hazajöttem, meséltem Taylornak, hogy voltunk a Fisherman’s Wharf-on, erre kérdezte, hogy láttuk-e a bokor-hajléktalant. Mondtam, hogy igen, erre mesélte, hogy az ott lakók egy csomószor kinn állnak az utca másik oldalán, és nézik, ahogy ijesztgeti a turistákat, és nevetnek. Ja, és mindig adnak neki pénzt, szerintem ez haláli!

A következő állomás North Beach volt, ami az olaszok lakta része San Franciscónak. Ennyi olaszt még életemben nem láttam (valószínűleg azért, mert még nem jártam Olaszországban). Ott csak sétáltunk, az egész utca végig tele volt olasz kávézókkal meg éttermekkel. Nyamm. Mi azért besétáltunk egy candy shop-ba (édességboltba) is. Végre kipróbáltam a fudge-t. Erre magyarul nincs is név, a Harry Potterben a Fudge neve magyarul Cornelius Caramel lett. Ez tulajdonképpen csoki, de nagyon puha, és nem tud elolvadni. Érdekes, és nagyon finom! Ja, meg ettem karamellás pattogatott kukoricát is. :D (Szóval ez egy igen kalóriaszegény nap volt, főleg, hogy nem is lenne szabad édességet ennem a környezeti filozófia óra miatt, de erről majd a következő bejegyzésben mesélek.)

A harmadik s egyben utolsó állomásunk China Town lett. Nagyon vicces, ez a világ legnagyobb - Ázsián kívüli - kínai negyede, és tényleg olyan érzésed van, mintha Kínában lennél. Itt sem lehet mást csinálni, mint sétálni, meg betérni a különböző kis vagy nagy és általában igen zsúfolt (néha nagggggyon zsúfolt) üzletekbe. Rengeteg minőségi kínai árut találhatsz China Townban. :D Ja, és rájöttem, hogy milyen érdekes családba születtem. Apukám kakas, anyukám majom, a bátyám pedig disznó a kínai horoszkóp szerint. Én jártam a legjobban, én kos vagyok! Yessz!

Az utolsó Sonomában töltött napomon kicsit fényképezgettem, valamint ellátogattunk vagy öt borászatba (nem, bort nem kóstoltam, meg amúgy sem adnának nekem, mert 21 év alatti vagyok). Nagyon szép kis borászatok vannak itt, általában kastély-szerű épületekben találhatod meg a cég boltját, ahol borokon kívül még mindenféle más, helyben készített kulináris terméket is árulnak (olívaolaj, mustár, meg mindenféle borból/borral készült kaja). Ja, és elhozhatod a borászatokba a kis picnic ebédedet, ha akarod, és ebédelhetsz a kertben. Arik, nem?

A szünet utolsó pár napját egy osztálytársamnál, majd otthon töltöttem, és különböző érdekfeszítő dolgokkal múlattam az időt (edzés, tanulás). Ennyit mostanra, puszi!