Úgy tűnik, hogy mostantól ez lesz a sémája a hétnek. A hétvége meglehetősen mozgalmas, a hétköznapok meg kb. olyanok, mint általában a diákoké (tanulás, aztán edzés, aztán még egy kis tanulás). A lecke mennyisége egyre nő, és már most jelentkeznek a kimerültség jelei mindenkin. Rajtam is. De persze otthon is ugyanez lenne a helyzet, ahogy a hírekből hallom, szóval nem panaszkodom.
Politikán megírtuk az összehasonlító dogát. Előző nap új csoportokba rendeződtünk, így mindegyik csoportban mindegyik országot képviselte valaki, aki elmondta a többieknek a saját országáról összeállított anyagot (Spanyolország, Franciaország, Svédország, Japán), és a dogában ezekről kellett írni. De tök vicces volt, az óra elején rávették a tanárt, hogy ha már az órán csoportokban dolgoztunk, írjuk a tesztet is a csoportokban. Ez így nyilván megkönnyítette a dolgunkat, mivel mindenki jól ismerte a saját országát, szóval csak lediktáltuk egymásnak a válaszokat.
Bizonyára emlékeztek, hogy írtam, hogy a héten végre rendes hajóban fogunk evezni edzésen. Valóban így történt. Egész héten egyszer… Csütörtökön. A többi nap túl szeles volt, de azért csupa fun dologgal ütöttük el az időt. Például erősítés, futás, meg evezőgépezés, ami kellemes, főleg egy óra erősítés után, mikor az ember már amúgy se érzi a karját. Bár, amilyen bolond vagyok még élveztem is. :D
A péntek igencsak izgisre sikerült. A suliban spirit day-t tartottunk, ami azt jelenti, hogy a suli színeibe (arany/sá
rga – zöld) kell öltözni. Azért annyira nem sokan foglalkoznak ezzel a dologgal, de van, aki tényleg viccesen öltözik fel. Délután pedig focimeccs volt, az én sulim meg a CPS (The College Preparatory School) nevű suli között. (Most ez alatt a foci alatt mindenki értsen focit, és az amerikai focit pedig ígérem, amerikai focinak fogom nevezni.) Szóval végre, életemben először élőben végignéztem egy egész focimeccset!!!!! Most büszkének kell lenni rám! És még élveztem is! A pálya egyik oldalán ült a Head-Royce-os „szurkolóseregünk” egyik fele, a másik oldalon van egy domb, ott ültünk mi, a másik fél. A suli kabala figurája a jayhawk, (amire még nem tudtam rájönni, hogy pontosan milyen madárka, a jay az szajkót jelent, a hawk meg sólymot). Szóval a mi részünk kitalálta, hogy mi kezdjük el kiabálni, hogy „jay”, a másik oldal meg kiabálja, hogy „hawks”. Egy gyors telefonhívás, lerendeztük a dolgot, és elkiáltottuk magunkat, hogy „jay!”. Egy olyan röpke 5 másodperc után pedig a másik fél jött, hogy „hawks!”. Ez így ment néhányszor
, de a végén nem bírtuk már röhögés nélkül, úgyhogy felfüggesztettük a kiabálást, mert annyira nem sikerült megoldanunk, 
hogy a két oldal egy egységes „jay-hawks!” legyen. Azért csak bejött a dolog, mert nyertünk. 2-0 lett a végeredmény, büszke voltam a játékosokra, meg persze magamra is. (Néhány fotó a sulimról.)
Meccs után kidobtak az egyik osztálytársam, Tao Tao házánál, ide szólt a meghívásom péntek estére. Ő Kínából érkezett három évvel ezelőtt, és azóta a Head-Royce-ba jár. A szülei nem költöztek ide, úgyhogy baráti alapon „hostolja” őt egy család. Először sétáltunk a közeli vásárlós kisvárosban, Montclair-ben, beszélgettünk, aztán együtt vacsoráztam a családdal. Érdekes volt látni, egy másik családnál hogy telik a vacsora, miről beszélgetnek. De erről majd később. Tao Tao-val dumcsiztunk még egy picit arról, hogy mit érzünk az itteni dolgokkal kapcsolatban, és érdekes volt, hogy mennyire egyformán gondolkodunk az amerikaiakról, mit tartunk furcsának az itteni emberekben. Jó volt beszélni valakivel, aki sok dologban hasonlóan érez, mint én. Neki sem volt könnyű az első pár hét, bár ő kifejezetten örül, hogy elköltözhetett otthonról, nem nagyon szerette az életet Kínában.
Visszatérve a családi vacsorákra. Igazából jóban vagyok a családommal, a host anyum nagyon aranyos, de valahogy az egész dolog nem igazán családias. És ezt most nem úgy értem, hogy köztem meg a többiek között nem családias a hangulat, hanem nekem valahogy nem tűnik családiasnak az ő egymás közti kapcsolatuk sem. Az egyedüli alkalom, amikor élnek némi családi életet az a vacsora (bár Tao Tao-tól hallottam, hogy ez náluk is így van, szóval ez valami amerikai dolog, vacsi után mindenki bezárkózik a saját szobájába, és aznap többet nem is látják már egymást), és még a vacsora alatt is úgy tűnik, mintha valamiféle távolságot tartanának egymás között. Nekem kicsit hidegnek tűnik az egész. Gondolkodtam azon, hogy csak azért nem beszélgetnek mindenféle személyes dolgokról, mert előttem nem akarnak ilyesmiket szóba hozni, de az a benyomásom, hogy ez itt mindig így működik. Mikor Tao Tao-éknál vacsiztam, teljesen közvetlen volt az egész, hangosan beszéltek, mindenféle, akár butaságnak tűnő dolgokról, mint a prom, meg mi van, ha nem hív el minket senki. Otthon meg folyton az a téma, hogy ki mit csinált a nap során, amikor mindenki pontosan tudja a másikról, hogy mit csinált. A host anyum nagyon aranyos, de valahogy nekem egy anyuka nem olyan, mint amilyen ő. A host apuka szintén tök jó fej, gyakran hülyéskedik, de valahogy ő sem olyan apukás nekem. A host sisteremről, Larkinról meg aztán mindent elmondhatok, csak azt nem, hogy olyan, mint egy nővér. Őszintén szólva mostanában nem sikerül túl jól kijönnünk egymással, és most nem is kezdem rágni magam, hogy ez esetleg miattam van, mert tudom, hogy nem. Az ő természete ilyen. Gyakran lekezelően viselkedik velem, erre az anyukája meg teljesen elcsodálkozik rajta, hogy hogy mondhat ilyet, és gyorsan rászól, hogy kérjen bocsánatot. Erre elkezdenek veszekedni, amitől aztán triplán jól érzem magam, mivel nem csak engem bánt meg, hanem miattam még ők is összevesznek. Kissé el van kényeztetve, és totális kiszolgálásban van része (egyébként nekem is, még a kenyeret is megkeni a host anyum vajjal, mikor azt én is bármikor meg tudnám csinálni). Szóval egyik reggel ülünk az asztalnál Larkinnal, a pirítóban pirul a bármije, az anyukája meg épp valamivel el van foglalva, amikor a pirítós elkészül. Erre Larkin megszólal, hogy „kész van”. /Puff, egy maflás!/ A készülék kb. egy méter távolságban van. És elvárja, hogy az anyukája abbahagyja, amit épp csinál, anyuka meg oda is megy, és lerakja a kislánya elé a pirítóst. Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!
Jó, most lehet, hogy úgy jött le, hogy állandóan konfliktus van köztünk, de azért egyszer-kétszer (amit én egy picit kevésnek tartok, de az apró dolgoknak is örülni kell) egész jól elbeszélgetünk, ő is kedves, én is kedves vagyok, de ez csak max. húsz percig tart, aztán megyünk a dolgunkra, legközelebb meg már megint van valami, ami elrontja az egészet…. Nehéz az élet.
Szombaton az egyik osztálytársamnál, Nicole-nál volt BBQ, közben meg amerikai foci meccset néztünk. Bár ez utóbbi inkább csak háttér dolog volt, mivel voltunk vagy ötszázan (najó nem, az osztályból kb. 11-en, a húga osztályából is ugyanennyien, plusz úgy hat családtag), szóval dumáltunk, kajáltunk, meg játszottunk. A játék egy irtó vicces videójáték volt: zenekart kell csinálni, valaki dobol, ketten gitároznak, és valaki énekel. Én leragadtam a gitár – könnyű szintnél.
Vasárnap Mr. Thiermann (a gimnázium= Upper School igazgatója) elvitt a családjával ebédelni meg színházba. Nagyon aranyosak, két fia van, mindketten a Head-Royce-ba járnak, kisebb évfolyamokra. Ebéd közben beszélgettünk, Mr. Thiermann elmesélte, hogy kiskorában a szüleivel Franciaországba költöztek, és francia suliba kellett járnia, pedig nem tudott franciául. Igaz, hogy neki ott voltak a szülei, de ettől függetlenül átérzi a helyzetemet. A színházban a Harvey c. komédiát néztük meg. Egy közösségi házban adták elő, és vasárnap délután lévén a nézők 98% nyugdíjas volt. Úgy tudom, hogy amatőr előadás volt, a sulim drámatanára rendezte, és a fizika-asztronómia tanár is játszott benne. Jó kis darab volt, értettem, és élveztem az előadást. (Egy elég régi darab, arról szól, hogy egy nő és a lánya a nő bátyjánál él, aki egy hat láb magas Harvey nevű nyulat képzel a legjobb barátjának. Természetesen ebből rengeteg konfliktus adódik, főleg, amikor a pszichiátrián tévedésből az asszonyt zárják be, és a férfit kiengedik. Azért morális tanulsága is van a darabnak, de ez csak az utolsó tíz percben derül ki.)
Jövő hét végén elutazunk host mummyval (és Larkinnal) két napra, de azt még nem árulom el, hogy hova.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése